Fleck Zoltán

MIRE JÓ A VITA?

MIRE JÓ A VITA?

Gyanús szavak

Bajban vagyunk a szavakkal. Az előző részben a részvételi demokrácia, sőt a részvételi alkotmányozás mellett érveltem, de ezek a fogalmak is tisztázást igényelnek. Mi a különbség a deliberatív (tanácskozó) és a népi alkotmányozás között? Az alkotmányosság és szabadság barátai sem mindig értik a különbséget, eleve gyanúsak a ’nép’ előtaggal kezdődő szavak. A gyanúra van is ok. Modern autokráciák sora próbálja a népszuverenitást újra a maga hasznára értelmezni a szabadság gondolatával és a gondolat szabadságával szemben.

A népi vagy populista alkotmányosság a többségi logikát működtető autokraták kezében puszta manipuláció. Ezért számos szabadságszerető demokrata a társadalmi részvételt a lehető legszűkebb területre szorítaná. Azon a területen azonban már valójában nincs semmi. Így aztán a bestia, az irracionalizmusra hajlamos tömeg megzabolázva, a szabadságok védve vannak. Mígnem a liberális formákat ügyesen a lényegük ellen fordító diktátorok meg nem csúfolják ezt a látszólagos biztonságot. Ekkor kiderül, hogy a jogállami intézmények, a szabadság garanciái törékenyek, nem védi őket a közösség akarata és belátása.

álruhája ismert álca

A liberalizmus klasszikus védelmezőinek egy része még ebben a nyilvánvalóan kudarcokkal terhes helyzetben is óva int a bestia kiszabadításától. Hiszen a diktátor is mindig a népre hivatkozik. Sőt, ténylegesen képes előállítani a parlamenti többséget, nyerni tud népszavazásokat és manipulatív konzultációkat szervez. A demokrácia álruhája ismert álca. De a hatalom kizárólagos birtoklásának szándéka a jogállammal is ugyanezt teszi: megtartja a formákat és megcsúfolja a tartalmat. Ellenkezőjére fordítja a hatalom korlátozását szolgáló intézményeket. Papíron létezik például alkotmánybíróság, de soha nem képezi akadályát az autokrata akaratának. Hatásköreinek és személyzetének átalakításával tudatosan arra kalibrálták, hogy ezt az akaratot akkor is képes szolgálni, amikor az autokrata időlegesen elveszti a választásokat, hiszen a választások megrendezése szükségszerűen a demokrácia-dramaturgia része.

shutterstock 673932331

A szabadság barátainak, ha akarnak tenni valamit a jogállam és demokrácia érdekében, le kell győzniük idegenkedésüket a társadalmi részvétel eddig ki nem próbált változataival szemben. Azokban az államokban, ahol a társadalom nem szokhatott hozzá a demokratikus hatalomgyakorlás előnyeihez, az ezt garantáló jogállam önmagában nem vonzó. Merő illúzió, hogy a korlátozott hatalom jogállami értékeivel tömegeket lehet az autokrata ellen fordítani. A társadalmi folyamatok félreismerése a liberalizmus súlyos korlátjává válik.

El lehet-e kerülni a populista veszélyt a jogállam részvételen alapuló demokratikus helyreállításának folyamatában? Határozottan igen. Csak be kell látni, hogy nem a részvétel a probléma.

Konzultáció vagy deliberáció

A demokrácia retorikája intenzíven működik a török, magyar, venezuelai populista autokraták esetében, ahol a végkifejlet mindig az, hogy a végrehajtó hatalom akaratát a többség támogatja, az ellenzők a demokrácia ellenségei és további vitának nincs helye. A közélet monopolizált, a média- és vélemény-pluralizmust politikai, jogi és gazdasági eszközökkel korlátozták. Ilyen körülmények között a primitíven manipulatív nemzeti konzultáció igazi célja, hogy kizárja a vitát. Ahogy a választás is csak színlelés a szólás, gyülekezés szabadsága, sokszínűség és az ezeket garantáló bírói függetlenség nélkül. Ezzel szemben az igazi állampolgári részvétel autonóm és dinamikus véleményhordozóknak tekinti a választókat, akikre nem csak a szavazás aktusában számít. Amikor a deliberáció kategóriáját alkalmazzuk az ilyen részvételi formákra, elismerjük, hogy bizalmatlanság övezi a néprészvétel, társadalmi részvétel fogalmát, különösen a jogállami intézmények, alkotmányosság ügyeiben. Mintha ez utóbbiak a demokrácia szükségszerű korlátai lennének, azzal szemben állnának. Valójában a demokrácia és a szabadság garanciái aligha választhatók el egymástól, egymást feltételezik.

régi sablonok

A deliberáció fogalmába Habermas nyomán beleértjük a szabad vitát, megbeszélést, racionális diskurzust egyenlő jogokkal rendelkező szabad polgárok között. Mindenkinek lehetősége van részt venni az ilyen vitákban, a vélemények számítanak, és csak az érvek ereje és nem más hatalmi megfontolás dönt. Csak az így szervezett racionális vita képes legitimációt teremteni egy modern, plurális társadalomban. Minden autokrata, a magyar is jól bevált régi sablonokat használ, hogy támogatást szerezzen. A nacionalizmus, az etnikai zártság, a vallási és törzsi logika szubsztantív alapú igazolásokkal tömi tele a nyilvánosságot, teremt folyamatos ellenségképet. A magyar alaptörvény és persze annak gyakorlata is ezekkel az eszközökkel akar elfogadottságot teremteni. Szükségszerűen kizárva a társadalomból azokat, akik nem azonosulnak értékeikkel, vagy rosszabb esetben eleve kívülállóként, ellenségként megjelöltek.

shutterstock 673934617

Ezzel a logikával szemben teljesen hatástalan egy nem kirekesztő, de hasonlóan tartalmi (szubsztantív) érvelés a jogegyenlőség, emberi jogok, méltóság, hatalommegosztás, korlátozott kormányzás értékei mellett. Bármilyen magasztosak is, ezek önmagukban nem teremtenek jelentős társadalmi támogatottságot a demokraták számára vagy ellenállást az autokratával szemben. Nincs számottevő tapasztalat jótékony hatásaikról, nem látszanak egyértelműen a hétköznapi életben tapasztalható jótéteményeik. Még kapcsolódásuk a demokráciához is merő absztrakció. Ha nem így lenne, nem sikerült volna a liberális alkotmányosság elpusztítása. Újjáépítését tehát nem várhatjuk felülről, elfogadottságát csak társadalmi részvétel biztosíthatja. Különben igazuk lesz a félelmet gerjesztőknek, akik a közjogi folyamatosság állandó megtörésével vagy polgárháborúval fenyegetnek. Hiszen a jogállam továbbra is üres forma marad.

A vita természete

A modern társadalmak sokszínűek, végtelen számú és változó identitások, értékek, történetek kavarognak, amelyek az alkotmányos berendezkedéstől védelmet igényelnek. A szuverén nép valójában arctalan, azonosíthatatlan és változékony; a kommunikáció, a szabad párbeszéd, az egyenlő felek között létrejött konszenzus ad formát neki. A szuverén nem egy nyelven beszél, de létezik közös akarata, amely a közös érdekek kölcsönös megértésére alapozódik. Az ilyesmi csak megbeszélés, tárgyalás, vita eredménye lehet.

súlyos feltételek

Az ilyen vitákban mindenki részt vehet, a politikai közösségnek mindenki egyenrangú tagja. A szabad, önkéntes részvételnek és a vélemények kifejtésének ugyanakkor súlyos feltételei vannak: a szabad hozzáférés az információkhoz, az ellenvélemények tolerálása, a civil társadalom valamilyen fokú szervezettsége. A közélet nyitottsága és befogadó jellege, a nyilvánosság viszonylagos torzítatlansága – ezeknek kell biztosítani a jogállamot. Ebben tehát könnyű lenne megegyezni: a résztvevők mindegyike különösebb erőfeszítés nélkül beláthatja, hogy akkor van esélye, hogy szabad vitában érvényesíthesse akaratát, kifejthesse nézeteit és hozzájáruljon a közakarat megfogalmazásához, ha a szabad vita feltételei biztosítottak.

Így a jogállam stabil helyreállítása csak akkor lehetséges, ha a népszuverenitást hajlandók a demokraták komolyan venni, és nem puszta jelszóként vagy kinyilatkoztatásként ismételgetni.

folytatjuk

kép | shutterstock.com