SZÉP NAP
1993 ősz
Mintha nem önmagáért, hanem valami helyett,
ám azt nem lehet tudni, mi helyett,
s benne mi veszett el, és hogy mit nyertünk
általa, ha nyertünk. Szép nap volt ez a mai,
mondtad, szép valóban, szép megélt nap, vagy
talán több is annál, a miénk, belénk csomagolva
már: romlandó és törékeny küldemény, vigyázz!
az agyvelőn a lakk könnyen megreped, s lehet
kezdeni elölről, ha még lehet. Szavak rohannak
a versbe, le ne késsék az ihlet utolsó járatát,
halott kisfiú tetemét látni jöttek, tünékeny
lábnyomot, azt hiszik, átrendezhetik az időt —
Tavasz van, ősz van, nyár van, egyetlen versben
mindenféle idő van, a szél kagylóiban remeg
az isteni gél, pillanatonként megismétlődik
a teremtés, de voltaképp a halál főpróbája ez,
félrecsusszanó száj, lefüggönyözött szemek, hangos
benti tücskök, tüzes kígyónyelv, tudomisénmi, mint egy
marék rozsdás szeg gurul szét a homlok mögött
az egész. Túláradó fényű szerviz —
kivilágított félelem, beavatottság és valami kontár
buzgalom, kapkodás levegő után, a percek karcsú bokái
után, kicsüng az agyvelőből a kert, tavasz, a növények
tünékeny érvei, virágzó almafának támaszkodva a titokzatos
idegen épp eltűnni készül, egész lénye oly éteri,
hanem a kéz, az irgalmas kéz, akár a kőtömb, oly nehéz.