MŰHELYTÁRSAM 26.
Új rovatunkban arra kértük szerzőinket, hogy a Liget műhelyében korábban született egy-egy írás rövid részletére mai tudásuk-világérzésük szerint reflektáljanak.
„… a dolgokhoz fűződő viszonyunk alapvetően nem ismeretelméleti, hanem etikai természetű, mi tehát nem a tények, hanem az értékek világában élünk. De hogy benne élünk, az sem úgy értendő, mintha az értékek az embert körülvennék mint természeti tünemények vagy éppen egy istenség ajándékai, hanem inkább úgy, hogy az értékelő viszonyulás az ember dolga (munkája), amely a megismerésnek nem következménye, de igenis előfeltétele. Ahhoz ugyanis, hogy a dolgokat nevükön nevezzük, előbb különbséget kell tenni köztük, majd választanunk kell a megkülönböztetettek között: igen, ezt igen, nem, ezt nem. Ameddig nem mondtunk valamire igent vagy nemet – amíg nem köteleztük el magunkat –, addig nem is csalódhatunk várakozásainkban. Más szóval: addig nem tehetünk szert a dolgok másságának és a magunk tudatlanságának döbbenetes tapasztalatára, s a tudás világa nem nyílik meg előttünk.”
Lányi András: A tanító dolga a tudatlanság társadalmában, 2002/11
Az ember az egyetlen élőlény, amelyik nemcsak öröklött genetikai kódokkal rendelkezik, hanem valójában és érdemben is tud választani. Éppen ezért a választás az ember nagy lehetősége és egyben kötelessége is. Fernando Savater kortárs spanyol filozófus A választás bátorsága címmel egy egész kötetet szentel ennek a kérdésnek. Megúszni nem lehet, mert a nem választás is választás, hiszen a passzivitás köntösébe bújt gyávaság voltaképpen etikai állásfoglalás, ami már önmagában aktív ellenállás a választás bátorságával szemben. Választanunk mindenképpen kell, ahogy Lányi András írja, azt is ki kell választanunk, hogy mik között választunk, és azt is el kell döntenünk, hogy mire esik a választásunk. Szelektálunk és értékelünk, és ezzel nemcsak a választandó dolgot, ügyet minősítjük, hanem indirekt módon saját magunkat is, ami időnként, kényes helyzetekben kellemetlenül direktnek is bizonyulhat. Úgy kell tehát választanunk – és elköteleződnünk –, hogy az később fejünkre visszahullva vállalható és méltó legyen. Aki nem kíván élni a választás jogával, saját emberi mivoltát tagadja meg, aki pedig elvitatja vagy ellehetetleníti embertársa jogát a szabad választáshoz (bármi legyen is az), emberiség elleni bűnt követ el.