AZ ÓPIUMSZÍVÓ ÁLMA
1990 tavasz
hol riasztó állandóságot találsz
a végtelenbe nyújtózó mozdulat
mögött mintha egyhúrú lant heverne
imbolygó hínárok árnyán odalenn
vágyódva bár a céltalan moccanó
vízsodorta kő után mely simulva
mélyek medréhez tekintetet bolygat
de koccanása értelemmel telít
akár egyetlen hang felvillanna itt
nyugtalanító hullám-homály alatt
köröttem lobogó növények árnyán
egy láthatatlan fölizzó mozdulat
mögött bár fölszikrázhatna a szándék
magamra tán még egyszer visszalátnék