Horgas Judit

AZ A „B” BETŰ

2008 január

AZ A „B” BETŰ
„Minden személynek joga van a munkához,
a munka szabad megválasztásához,
a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez
és a munkanélküliség elleni védelemhez.”
(Emberi Jogok Nyilatkozata, 23. cikkely)

 

Az auschwitzi koncentrációs tábor bejárata fölött kovácsolt vasbetűk hirdették a náci szlogent: „Arbeit macht frei”, a munka szabaddá tesz. Theodor Eicke SS-tábornoknak, Dachau első parancsnokának, a táborok általános felügyelőjének utasítására minden tábor kapuján ott díszelgett a felirat, de az auschwitzi némileg eltért a többitől. A régi lengyel kaszárnya épületeiből átalakított komplexum adminisztratív központként működött, 1940. május 20-án alapították. Először lengyel értelmiségieket, az ellenállási mozgalom tagjait, szovjet hadifoglyokat, köztörvényes német bűnözőket, „antiszociális elemeket”, német és tarnówi zsidókat szállítottak ide, úgy 13–16 000 embert. A vasbetűket még a foglyok érkezése előtt helyezhették a kapu fölé; talán német katonákat bíztak meg a munkával, két-három fiatal fiút, akik otthon kovácsnak tanultak, apjuktól, nagyapjuktól lesték el a szakma fortélyait. Vagy a környékről szegődött el egy iparos, hogy a két hajlított vasrúd közé erősítse a fekete betűket. Sietett, vagy nem fizették meg elég jól, talán félt is, és ahogy kapkodva forrasztotta a nagy A-t, aztán az R-t, a soron következő B-nél elkalandozott a figyelme, a nevetgélő tisztek kis csoportját bámulta, s mert a késő tavaszi napon megizzadt, kabátujjával gyorsan megtörölte a homlokát, mielőtt folytatta a munkát. Mert az volt: munka, és elképzelem, hogy bosszankodhatott, amikor észrevette, a B betűt fejjel lefelé rögzítette: a nagyobb hasú ív éktelenkedett felül. Egy pillanatig tétovázhatott, mit tegyen. A hiba nem túl feltűnő, a felirat jól olvasható. Csak egy jelentéktelen apróság. Megint a tisztekre pillanthatott, talán a vállát is megrándította. Aztán odaforrasztotta a többi betűt.

szadista gúny

A felirat alatt nap mint nap sok ezer fogoly haladt el, hogy építkezéseken dolgozzon vagy mezőgazdasági munkát végezzen. Bár a szavakban ígéret rejlett, a legtöbben szadista gúnyként értelmezték. Lorenz Diefenbach, aki 1872-ben ezzel a címmel írt regényt, még egészen másra gondolt. Főhőse a rendszeres munka révén tér az erény útjára, s 1928-ban a weimari kormány a híressé vált művel népszerűsítette munkanélküliség elleni programját. A nácik a hatalomátvétel után megtartották a szlogent, de megváltoztatták a jelentését. A koncentrációs táborok bejáratai fölé helyezett feliratokat nem szó szerinti ígéretnek, de nem is gúnynak szánták, inkább misztikus sugallatnak: a vég nélküli, önfeláldozó munkával elérhető valamiféle spirituális szabadság. A kapuk mögött haldoklók azonban nem, vagy nem csak spirituális szabadságra vágytak, és munkájuk sem volt önfeláldozó, mert nem jószántukból, szabad akaratukból végezték. Azt hiszem, a munka fogalmának értelmezését nem választhatjuk el a szabadság fogalmától.

childlabor

Mark Twain Tom Sawyer kerítésfestéséről elmélkedve így fogalmaz: „Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember… művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a kiváltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnának bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák.” A definíció, bár csábítóan egyszerű, mégis tévútra visz. Mit kezdjünk például azokkal, akik egész egyszerűen szeretik a munkájukat, és nem tudják egyértelműen szétválasztani, éppen dolgoznak vagy szórakoznak? Most például szellemi munkát végzek, de őszintén bevallom, közben remekül szórakozom. Akkor most dolgozom vagy sem?

keveseknek adatik meg

Munka és szabadság ennél jóval bonyolultabb viszonyban áll. Nemcsak a munka szabad megválasztására gondolok, amit az Emberi Jogok Nyilatkozata is említ, hanem a munka szabadságára, ami korunkban keveseknek adatik meg: olyan cselekvésre, amelynek végzése elégedettséggel tölt el, mert úgy érezzük, képességeinknek megfelelő, értelmes tettek sorozatával töltöttük a napot, és még ha nem is voltunk eredményesek, legalább minden tőlünk telhetőt megtettünk. Gondolom, minden munkával együtt jár, hogy kellemetlen és unalmas teendőket is el kell végezni, de a legelkeserítőbb élmény sem feledteti, hogy mindezt miért szenvedi el az ember.

Olykor elképzelem, hogyan tölti napját egy elfoglalt hivatalnok, és szinte megsajnálom, csak hát nem az auschwitzi tábor lakóiról van szó: a gépezet kisebb és nagyobb fogaskerekei önként vállalják szerepüket, és közben – kissé búsan bólogatva – kivétel nélkül mindannyian elismerik, hogy bizony, a masina akadozik, olykor meg-megáll, s bár helyi olajozásánál segítene pénz és protekció, az egész, úgy ahogy van, nem működik. Sok ezer ember napi nyolcórás, megfeszített munkával, állandó túlterheltségben működteti, de hiába. Nem csoda, hogy az értelmetlen munka büntetésétől szenvedők undok és korlátolt hivatalnokokká válnak: épp ésszel ez aligha elviselhető. Sziszüphosz, írja Camus, „abszurd hős”, s mítosza „azért tragikus, mert tudatos a hőse”. Majd így folytatja: „Manapság a munkás élete minden napján hasonló feladatot végez, s nem kevésbé abszurd a sorsa. De csak azon ritka pillanatokban tragikus, amikor tudatosul.” A fogaskerekekké vált emberektől a gépezet éppen ezt a tudatosságot tagadja meg, és ők két kézzel kapnak a tudatlanság leple után: magukra húzzák, azzal takaróznak. Csak a munkájukat végzik.

forced labor of jews in occupied warsaw 1939

Az ilyen munka, a szláv eredetű szó jelentésének megfelelően, kín és gyötrelem, erőfeszítés, baj, vesződség, rosszullét, nehezen szerzett vagyon, haszontalan személy, düh, bánat, kellemetlenség. Az etimológiai szótár szerint az ószláv moka a 10. század vége előtt jelent meg hazánkban munka alakban, tehát elmondhatjuk, hogy az elmúlt ezer évben a magyar munkavállalók meglehetősen negatív szemlélettel tekintettek a mindennapjaik jelentős részét betöltő tevékenységre. A szótár egyetlen valamelyest pozitív, vagy legalább semleges értelmezést sem említ, ám a fizikai, lelki és társadalmi rossz széles skáláját vonultatja fel. Talán ezért kell más szavakat használnunk, ha olyan munkáról beszélünk, amelyben az évezredes hagyomány ellenére örömet találunk. Ha például valaki a hivatásáról beszél, érezzük, hogy nem csupán munkáról van szó, mert a szó elkötelezettséget, érzelmi kötődést sugall, és hogy az elhivatott ember valamiféle kielégülést talál, ha válaszol a hívásra. A foglalkozás szó szürke semlegessége leginkább a hivatali nyelvezetben használható (gondoljunk például a sokat hangoztatott „foglalkoztatáspolitika” kifejezésre), mert tökéletesen eltakarja az embert: nem tudjuk, szereti vagy gyűlöli-e a rábízott munkát, még azt sem, ért-e hozzá, csak hogy ezzel foglalkozik, tölti az idejét, hasznosan vagy haszontalanul. A szakma ezzel szemben éppen a szakértelemre utal, s a szakértők megkérdőjelezhetetlen igazát hirdeti. A nyelv széles választékot kínál, hogy mindenki kiválaszthassa, hogyan viszonyul saját munkájához. Egy anekdota szerint a híres színészt megkérték a Ki Kicsoda lexikon összeállításakor, hogy ellenőrizze adatait. A foglalkozás rovat kitöltésekor a szabadúszó művész azt írta: kényszervállalkozó. Az adminisztrátor hökkenten kérdezte: Dehát ön nem színész? Ó, az csak a szakmám, hangzott a válasz.

futószalag mellett

Mindennapi munkánk persze túlnő a munkahely falain. Hazaérve házimunkát, álmunkban álommunkát, szeretteink halálát követően gyászmunkát végzünk, sokszor öntudatlanul vagy rutinszerűen. A rutinná válás megkönnyíti és meggyorsítja a munkavégzést, de egy idő után, éppen mert a nehézségek keltette izgalmakat sikeresen felszámoltuk, elkerülhetetlen a fásultság, a figyelem hanyatlása, amely előbb-utóbb hibához, s így a rutin megtöréséhez vezet. Mintha az emberi agy tudatosan keresné az ingereket, s azok hiányában, akár egy provokátor, igyekezne megfelelően feszült helyzetet teremteni. Hónapokig futószalag mellett dolgozó fiatalember mesélte, milyen jelentőségteli lesz minden mozdulat, hogyan tanulja meg a test, hogy a lehető legkisebb energiával végezze a szükséges mozdulatokat, a munkatársak között minden szó vagy pillantás különleges értelmet kap, és egy percnyi késés a közösen végzett feladatról vérforraló sértésként hat. A monoton munkát végzők eltompulás elleni, bizonyára öntudatlan küzdelme érdekes ellentétben áll a fogaskerékké váló hivatalnokok kínjával, akiket éppen a minél teljesebb tompultság nyugtatna meg.

canal mer blanche

Peterdi Nagy László könyvében, a Bársonyos színházi forradalomban olvasom, amit Csehov a Sirály első ötletének tekinthető Szekéren című elbeszélés feljegyzései közt írt: „Tanítónő, szegény orvos, felcser temérdek munkája közepette még azzal a tudattal sem vigasztalódhat, hogy az eszmét, a népet szolgálja, mert nem ér rá gondolkodni. Nehéz, egyhangú, szürke élet ez, hosszabb ideig csak a Marja Vasziljevna-féle [így hívják az elbeszélésben a tanítónőt] hallgatag igáslovak bírják, mert azok az élénk, ideges, érzékeny lények, akik hivatásról, az eszme szolgálatáról beszélnek, hamar belefáradnak, és cserbenhagyják az ügyet.” Szükségünk van ezekre a hallgatag igáslovakra, az éjszakás nővérekre, az óvodai dadusokra, a takarítókra és az üzemi szakácsnőkre, a postásokra és portásokra, mert nélkülük nem működtethető a társadalmi rendszer, de nem várjuk el, hogy gondolkodjanak, hogy rálássanak saját helyzetükre, és felfogják: a rendszer rabszolgái lettek. Örülhetnek, hogy van munkájuk, hogy rabszolgaként bár, de mégis részesülnek a rendszer nyújtotta előnyökben, hogy beilleszkedhetnek – sokaknak még ennyi sem jut.

orcád verítékével

Az ipari forradalom idején az angol textilüzemek felbőszült munkásai, Ned Ludd követői, összetörték a szövőgépeket, amelyek kezeléséhez már nem volt szükség viszonylag drága szaktudásukra. A ludditák közül sokat felakasztottak, másokat Ausztráliába toloncoltak, hiába kelt védelmükre maga Lord Byron, aki első parlamenti beszédében a gépek megrongálásáért járó halálbüntetés enyhítését követelte. A fejlődés áldásait, a gépesítést támogató politikusok és közírók hosszú eszmefuttatásokkal próbálták meggyőzni az ellenzőket. Az amerikai Timothy Walker például úgy vélte, „az embernek csak azután jutott ideje gondolkodni, hogy az első, kezdetleges gépesítés megjelent. Szabad idejében eltöprengett, kutatni kezdett, és új találmányokat eszelt ki. Egyre több és több gép jött létre, és az eredmény a munka további csökkenése lett.” Automatizált Utópia című 1831-es művében Walker olyan világról álmodott, amelyben „gépek végzik el az ember lélekölő, fárasztó munkáját, míg ő maga elégedett könnyedséggel szemlélődik”. Morus Tamás Utópiájában azonban szó sincs lélekölő fáradalmakról: a munkaidő csupán hat óra, három ebéd előtt, három utána, de ez is elegendő, hogy megtermeljék a szükséges javakat, hiszen mindenki dolgozik, nincsenek léhűtő papok, gazdag és lusta emberek, akik egy átlagos országban a népesség jelentős hányadát teszik ki. A fennmaradó időben Utópia lakosai pihennek, értelmes szórakozással, olvasással, egy sakkhoz hasonló csapatjátékkal, előadások hallgatásával töltik idejüket. Más kérdés, hogy Walker nem a 15–16. század fordulóján alkotó Morus Utópiáját, hanem a 19. század eleji Amerikát akarta gépiesíteni, ahol korántsem ilyen idilli feltételek uralkodtak. Az egyre nagyobb, feltöretlen földeket művelő emberek a bőrükön érezhették, s így könnyedén elfogadták a bibliai magyarázatot, hogy annak idején kiűzettek a Paradicsomból, és Isten a korábban ismeretlen munkával büntette meg őket: „Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet”. Munka akadt bőven, bár egyre több megélhetést kereső ember érkezett. A német bevándorlók az otthoni munkanélküliség és háborúskodás elől menekültek, és a korlátlan lehetőségek hazájában a jól képzett, némi vagyonnal érkező gazdálkodók földet vásároltak. Az írek, akiket az éhség is űzött, szegények voltak, és korántsem rendelkeztek annyi ismerettel, így a kikötővárosokban fillérekért bocsátották áruba munkaerejüket. Az ír lányok például többnyire a fonodákban dolgoztak, napi 13 órában. Szálláshelyükön kettesével feküdtek az ágyba, s a pihenés rövid óráiban talán álmodtak arról, hogy munkájukat ügyes gépek végzik helyettük, míg ők „elégedett könnyedséggel szemlélődnek”, de éber pillanataikban biztosan attól rettegtek, hogy ha valamilyen okból már nem lesz rájuk szükség, az így keresett pár fillért is elveszíthetik. A nehéz munkánál csak a munka hiánya rémisztőbb.

baseball glass workers2

A munkanélküliség logikusan következik a piacgazdaságra alapuló modern társadalom működéséből, közelebbről vizsgálva mégis abszurdum. Fogalmakat elemzünk, vizsgáljuk meg hát a szó jelentését. A munkanélküliség arra utal, hogy nincs elegendő munka, amit el lehetne végezni. Például Magyarországon csökken a beiskolázható gyerekek száma, tehát kevesebb pedagógusra van szükség, egyszerű ez, mint egy matematikai egyenlet: ha az egyik oldalon kisebb az összeg, csak úgy tehetünk egyenlőségjelet, ha a másik oldalt is csökkentjük; a pedagógusok meg menjenek pénztárosnak az újonnan épített hipermarketekbe, ott kamatoztathatják kommunikációs képességeiket. Az egyenlőségjelet ugyanis muszáj kitenni, erre kényszerít a piac logikája. Az, hogy az egyenlet felállítása alapjában hamis, hogy nem számokról, hanem emberekről van szó, érdektelen. Évek óta hallunk a magyar közoktatás színvonalának riasztó hanyatlásáról, a funkcionális analfabétizmus terjedéséről, az egykor világhírű matematikatanítás mind szerényebb eredményeiről. Az állam azonban nem engedheti meg magának, hogy a lemaradt tanulókat és a munkanélküli pedagógusokat egyaránt segítve, a szolidaritás szellemében emelje a közoktatás minőségét, mert a hipermarketekbe szakképzetlen, olcsó és kizsákmányolható takarítók is kellenek, teherautósofőrök és hostessek, akik a legújabb termékeket széles mosollyal reklámozzák, és ha mosolyuk nem elég széles, hosszú sorok várnak, hogy a helyükre kerüljenek. A munka, különösen a társadalom legszélesebb rétegeit érintő egészségügyi és oktatási munka minőségének emelése és a szegregáció felszámolása olyan luxus, amire ma Magyarországon akkor sem telik, ha nyilvánvaló, hogy az államnak nagyságrendekkel és forintokban mérve is többe kerül, hogy a pusztulást finanszírozza. Ami az államnak pénzkidobás, az egyes embernek maga a nyomor, ám ha jól helyezkedett, és munkája ezt lehetővé teszi, ügyesen hasznot húzhat mások nyomorából mint tanácsadó, fejvadász vagy pénzbehajtó, aki, mint Tenigl-Takács László írja: „magán a szegénységen gazdagodott meg”.

Minden személynek joga van a munkához, áll az Emberi Jogok Nyilatkozatában. A 27 tagú Európai Unióban 2007-es becslések szerint 16,7 millió az állásnélküliek száma. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal augusztus végi felmérése szerint Magyarországon 417 226 munkanélküli él. Csupa rosszul forrasztott, fejre állított B-betű. Vajon hova vezet a kapu, amelynek tetejéről ránk tekintenek?

A Liget fogalomértelmező sorozatában a MUNKA címszóhoz készült előadás

kép | wikimedia.com