ANTIÓDA

Nehéz lehelete volt,
a levegő, mint kimert víz,
teste önmagának hiánya.
Úgy éreztem magam akkor a sok
rövidital között, akár egy árva. Ő csak
ivott. Jólesett neki ez a folyékony, csendes
magány, amíg ittunk valahol a Blahán,
egy felborított szék-éjszakán.
Keze üvegszilánkként
ciripelt az asztalon,
könnyed zakó rajta, nyakkendő,
haszonkereső héj-fazon. Csak ül
és iszik, leheletétől gáznehéz a
hajnal, és bárzsivaj ömlik
mindenhonnan rögtönzött zenezajjal.
Szemébe nézek, és üvegbe bújt utazást látok,
mellkasából rohamok fontak drótvirágot.
Kisfiamnak szólít a keze. Én a pultra dőlök,
valaki még egy kört fizet az egész bárnak,
a zongoristának, a bártündéreknek, egy sörivó németnek,
s pislákoló, jégkocka-testű apámnak.

kép | Lawrie Williamson: Hiatus, theacorngallery.co.uk