Gergely Ágnes

A TÖKÉLETESSÉG ÓHAJTÁSA

1990 tél

A TÖKÉLETESSÉG ÓHAJTÁSA

Azt hiszem, most vagy önmagad.
A sűrű, tiszta képlet.
Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló
alakzat helyett a megvalósult állítás.
Hegyvonulatok magasában az egyetlen,
a határozott vonal, akkor törik meg,
ha jónak látja. Fák koronájában
a messziről érzékelhető, a végleges
tömörség, a tél fosztó kezét
nem ismeri. Schubert-zene, édességig
feszített tragédia. Szüntelen valóság,
megközelíthetetlen, emberkéz
sem fog, számítógép sem bont fel:
madár nyilallását, felhő alakváltozását
patakban nézheti romantika,
pipacsok közt, bódultan, meztelenül
alájuk heverhet századvég,
szegletes körben megképezheti őket
átvilágítás, műholdas közvetítés
szaporodó, beszédrongáló szakkifejezések,
bármi! Áthatolhatatlan maradsz,
függetlenebb felhőnél, madárnál,
mert cél és vágy nélkül létezel,
mint a test körüli, egyenletes
levegőréteg, önmaga oka és okozata,
önmagad.
            Ne félj, nem sírok.
Ebben a tökélyben ott van a közelség.
Valahol, egyszer, szétlazul a pánt.
Megadatik, hogy lássalak.
Megérintesz majd egy másodpercre.
És egy kisujjod körme vak.

Hédervár, 1990. szeptember 9.
kép | shutterstock.com