Békés Pál

A KERESLET EGYRE NŐ

1994 július

A KERESLET EGYRE NŐ

Egyedül az Egyesült Államokban több tízmilliónyian vannak, akik egész napjukat a számítógép előtt töltik. Hivatalban vagy otthon – egyremegy. Szem a monitoron, kéz a klaviatúrán. Többségük egyben a különféle számítógépes hálózatok előfizetője. Ezek révén bármikor kapcsolatba léphet a többi előfizetővel. Ha valaki elunja a munkát, vagy csupán lazítana kissé, kilép abból a programból, melyen munkáját végzi, és bejelentkezik a hálózatba. És ekkor kinyílik előtte a világ. Tőzsdézik, hirdet, moziműsort böngész, megtudakolja a New York–Miami mérkőzés állását, híreket vagy Bibliát olvas, eszmét cserél a Metropolitan Opera Tosca előadásának díszletéről, a Nutriatenyésztő Szövetség választmányi üléséről, sakkozik vagy maláj nyelvleckét vesz. A képernyő mögötti világ befoghatatlan. Tér és idő érzékelhetetlenné válik. Nem tudni, hogy a tőzsdehír Tokióból vagy San Franciscóból jön-e, a sakkpartner Sidneyben vagy Budapesten ül-e, a maláj nyelvleckét Malajziából vagy a texasi egyetem maláj tanszékéről küldik-e. Nem tudni és nem számít. Mindez ott lüktet a gépben.

a lényeg

Képzeljünk el egy hivatalt. Százan a képernyő előtt. Keményen dolgoznak. Szem a monitoron, kéz a klaviatúrán. Ebédszünet. Semmi változás. Mind a százan ugyanott, ugyanúgy. Ezúttal azonban lazítanak. Átkapcsoltak és kikapcsolódtak. Közben szendvics és kávé, ám a lényeg: szem a monitoron, kéz a klaviatúrán. Milliók merednek gépükre. Nem ismerkednek. Kontaktust teremtenek. Nem pletykálkodnak. Információt szereznek. Nem beszélnek. Kommunikálnak. Nyelv születik. Fájl a szívem.

És akkor egyszerre új divat üti fel a fejét. A hirdetésekben történetmondók ajánlkoznak. Meghívják őket. Partyra, bálba, lakásra. Hogy mondjanak el egy sztorit. Egy mesét. Anekdotát. Viccet. Bármit. Beszéljenek. MONDJANAK VALAMIT. Körülülik, hallgatják. A kereslet egyre nő. Van remény.

kép | shutterstock.com