A FÉNYLOPÓ MADÁR
1990 tél
Micsoda madár! Zöld a szárnya, de nem kék a lába,
és nem is gyöngyén jár. Hátaktját felém fordítva gubbaszt
egy tar ágon. Ilyen madár nem kelt ki tojásból!
Hiszen lehetne szarka, de az fészekmetsző, zsugori
gyűjtögető. Vagy inkább fénylopó? Hányszor pillantottam meg
zebracsíkos villanását az erdőszélen, csőrében csillogó
kincs: gyűrű, gyűszű, tükörcserép.
Pedig te vagy. De fél méteres alakodon jobb és bal
váll-lapod s még hasad is vászonfehér. Csuklyád, igaz, akár
a szén, ám a hátad, a farkad a zománc rekeszével elvágólag
parajzöld. Csüggedsz a vizes gallyon, orcátlan körülröpköd
gerle, rigó, fenyvescinege, ám egyet se cserregsz.
Színes szobor vagy, gyönyörű, a törvényed fölött, és nem
a törvény ellenére. Söpretlen nappalainkban a természet
diadala tévtanokon, az élettan győzelme a hiedelmeken,
váratlan remény a megszokás pusztaságában.