Fenyő Ervin

A CENZOR

2011 július

A CENZOR

1860. március 3-ának reggelén a bécsi rendőrhatóság házkutatást tartott Széchenyi István grófnál a döblingi tébolyda első emeletén, ahol a gróf több mint tizenegy éve élt. A rendőri akció indítéka az úgynevezett „sárga könyv”, a Blick megjelenése volt, mely név nélkül, Londonban látott napvilágot még 1859 februárjában, és Alexander Bach báró belügyminiszter [1] és gyűlölt rendszerét állította pellengérre. Híre ment, hogy a mű szerzője Széchenyi István. A rendőrhatóság a grófnál tartott házkutatással egy időben bizalmasainál is megjelent. Így Hollán Ernő hadmérnöknél; a gróf fiainál, Bélánál és Ödönnél, nevelt fiánál, Zichy Geyzánál, Kiss Márton írnoknál Bécsben, a Hohe Bücke 145-ben, ahol a családtagok bécsi tartózkodásuk idején megszálltak; dr. Gustav Goergennél, a döblingi tébolyda igazgató-főorvosánál és feleségénél, Rosalie-nál; valamint dr. Franz Gutherz ügyvédnél, Rosalie Goergen nevelőapjánál. És két újságírónál: Falk Miksánál és Kecskeméthy Aurélnál. Valamennyiük közül Kecskeméthy helyzete volt a legkényesebb. Rendőrtisztviselő volt, a rendőrhatóság könyvvizsgáló hivatalának alkalmazottja: cenzor. A Habsburg Birodalom területére külföldről érkező könyveket kellett ellenőriznie, le kellett tiltania a politikailag veszélyesnek tűnő műveket Nála is akárki vezette a házkutatást: von Weber bécsi rendőrigazgató, udvari tanácsos. Ebből arra következtethetünk, hogy nem lehetett eldöntött, ki ellen irányulnak leginkább a házkutatások. Széchenyinél Felsenthal rendőrtisztviselő járt, Kecskeméthynél a rendőrigazgató.

Kapcsolat Széchenyivel

Kecskeméthy 1857. július elején látogatta meg először Széchenyi Istvánt Döblingben. A találkozót a gróf kezdeményezte. Óhaját Török János újságíró, Széchenyi bizalmasa közvetítette. „ |…| e közlés nem tőn reám különös s örvendetes benyomást – emlékezik Kecskeméthy 1866-ban kiadott, Széchenyi Istvánról szóló könyvében. – Széchenyi nagy múltja a nemzet mély süllyedtével arányban törpült szemeimben. Nem is óhajtám, hogy látása fölszaggassa a filozófia ragasza alatt rosszul behegedt hazafiúi sebeket, s fájdalmai háborgassák azon epikureusi s kozmopolita életmódot, melybe évek óta elmerítém lényemet. Nem is követtem a megtisztelő fölhívást, míg az más, még bizalmasabb úton nem ismételtetett.”
nem volt veszélytelen
A grófnál tett látogatás megváltoztatta Kecskeméthy életét. Bár a kapcsolat nem volt veszélytelen, Széchenyi kitüntető figyelme, vibráló szellemisége új irányt mutatott. Ezt jelezte 1859 decemberében kiadott, név nélküli röpirata is, a Die Lebesfrage Oesterreichs [2] melyet hivatali beosztásához híven maga sorolt a tiltott művek közé.

Kecskeméthy Aurél egy korabeli gúnyrajzon, mek.oszk.hu

Kecskeméthy Aurél egy korabeli gúnyrajzon, mek.oszk.hu

Politikai háttér 1859-60-ban

Ferenc József 1849. március 4-én az úgynevezett olmützi alkotmányban – elismerve az 1848-as polgári átalakulás vívmányait és a jobbágyfelszabadítást – Magyarország önálló államiságának megszüntetését deklarálta. Eszerint Magyarország fegyvert fogott törvényes uralkodóháza ellen, és eljátszotta jogait. Fegyverrel visszahódítandó tartomány, az „egy és oszthatatlan ausztriai császárság” része. 1851. december 31-én császári pátens helyezte hatályon kívül az oktrojált, valójában soha életbe nem lépett olmützi alkotmányt, és a miniszteriális felelősség elvét eltörölve formálissá tette a parlament szerepét, bejelentette a teljes és nyílt önkényuralom bevezetését. Az olmützi alkotmány Magyarországnak a birodalmon belüli különállását eltörlő pontjai továbbra is életben maradtak. 1859-60-ban ugyanez volt a helyzet.
a magyar kérdés
Csakhogy! Ausztria 1859. június 24-én a francia­–osztrák–piemonti háborúban döntő vereséget szenvedett Solferinónál a Piemonttal szövetséges franciáktól. 1859. július 11-én Ferenc József fegyverszünetet kötött Villafrancában III. Napóleon francia császárral, november 10-én pedig megszületett a háborút lezáró zürichi béke: Ausztria elvesztette Lombardiát. Ez a kudarc nem maradt következmények nélkül: Ferenc József 1859. augusztus 22-én felmentette Alexander Bach belügyminisztert, és a rendőrminiszter Johann Kempen von Fichtenstammot. Helyükre Agenor Goluchowszkit és a liberális, magyarbarát Anton Hübnert nevezte ki. A miniszterelnök Johann Rechberg lett. Bár 1859. szeptember 1-jén a kormányzat kiadta az úgynevezett protestáns pátenst, mely tovább korlátozta a magyarok lehetőségeit, a vesztett háborút követő politikai bizonytalanság reményt keltett, hogy a birodalom vezetői végre rászánják magukat a magyar kérdés rendezésére. Ám a közvetlen külpolitikai veszély elmúltával Hübner – noha az 1859. október 19-i minisztertanácson még javasolta, hogy a kormányzat az 1848 előtti alkotmányos alapokon rendezze Magyarország helyzetét – október 21-én lemondásra kényszerült. Az ókonzervatív magyarokkal megkezdett tárgyalások – főleg a császár és a miniszterelnök ellenállása miatt – holtpontra jutottak. Ferenc József október 22-én rendőrminiszterré nevezte ki Adolf Thierry bárót.

Széchenyi éberen figyelt. 1859 őszén, kihasználva a vesztes háború kínálta esélyeket, megpróbált különböző lapoknál cikkeket, röpiratokat megjelentetni a magyar jogok helyreállítása érdekében. Újságírókat, politikai gondolkodókat gyűjtött maga köré. Ő maga és idősebb fia, Béla a londoni Times-ba írt. Kossuth is felismerte a történelmi pillanat kínálta lehetőséget. Ő is a sajtó nyilvánosságát vette igénybe: 1859 novemberétől sajtóirodát létesített, melyet Jósika Miklós szervezett és irányított Brüsszelből.

Josef Kriehuber litográfiája Alexander Bachról 1849, wikipedia.org

Josef Kriehuber litográfiája Alexander Bachról 1849, wikipedia.org

Az iroda 1861 márciusáig működött. Ezeket az akciókat megelőzve 1858 végén az akkor 21 éves Széchenyi Béla duplafedelű bőröndben Londonba csempészett egy német nyelvű kéziratot, mely 1959. február 15-én könyv alakban is megjelent. Rónay Jácint, Londonban élő emigráns bencés szerzetes közvetítésével Széchenyi költségén nyomtatták a Barclay nyomdában. A névtelenül megjelent Blick auf den anonimen Rückblick szerzője Széchenyi volt. A Bach-rendszert kíméletlenül bíráló munka hozzájárult a gyűlölt miniszter 1859. augusztus 22-i bukásához. De Széchenyi nem érte be ennyivel. 1859 végén titokban III. Napóleon francia császárnak és Palmerston brit miniszterelnöknek írt. A leveleket Béla fia csempészte Franciaországba, Angliába. A Blick példányai közben lassan beszivárogtak az országba. A rendőrség szagot kapott. A gyanút, miszerint Széchenyi a hírhedt Blick szerzője, Albrecht főherceg 1859. november 14-én levélben tudatta Adolf Thierry rendőrminiszterrel, aki 1860. március 3-án elrendelte a grófnál és bizalmasainál a házkutatást.

Az emlékirat [3]

Széchenyi halála után hat évvel jelent meg Kecskeméthy emlékirata a grófról. Nemcsak fontos dokumentum Széchenyi utolsó életszakaszáról, de tanúsítja, hogy Kecskeméthy Aurél miért válhatott Széchenyi bizalmasává. Sorai igazolják: könnyen azonosul, könnyen veszi át a gróf mondatainak stílusát, szófordulatait, nemegyszer indulatainak hátterében is ő áll. Ez azért érdemel külön figyelmet, mert nyilván nem Széchenyi volt az egyetlen, akinek stílusát át tudta venni. Bizalmi pozícióban jól hasznosítható, bár kritikus helyzetekben problematikus tulajdonság.

Az emlékirat a házkutatást követő pillanatokat így örökíti meg:[4]

Amint egyedül valék megszentségtelenített, idegen kezektől szétdúlt asztalomnál, eszembe jött, hogy mégis mily jó hozzám az Isten… Tegnapelőtt Széchenyi egy kéziratot adott át nekem átolvasás végett, és azért, hogy ítélném meg, érdemes volna-e azt kiadni?
tapintatlanul sértő irat
Jó szándékú, de nem jó helyen, és tapintatlanul sértő irat volt. Mondhatom, mintha égett volna kezemben; mindjárt másnap, t. i. tegnap este visszavittem; s azon véleményezéssel adtam át, hogy az a kinyomatásra nem méltó.[5]

Ha tegnap jőnek a házmotozó rendőrök és nem ma, nálam találják azon iratot – s abból valóban komoly bonyodalom következheték, pedig akkor is csak ártatlanul sújtott volna a balsors.

Említésre érdemes, hogy előtte való napon – pénteken, március 2-án – esti 11 óráig még Széchenyinél voltam.[6] Egyedül voltunk, s igen komoly társalgásba mélyedve…, s ami még nevezetesebb, alig néhány órával az ausztriai kormány rendőri kutatása előtt Ausztria fönnállásának szükségéről beszélgettünk. Kifejté, mit gyakorta tőn, hogy nemzeti fönnmaradásunk csak az ausztriai birodalom szilárd fönnállásában van biztosítva. Ha Ausztria megingattatik – több-kevesebb, hosszabb-rövidebb átmeneti stádiumok után –, Oroszország zsákmányává lennének a Duna-menti tartományok, …kiemeltük a különbséget, amely még elnyomási rendszer tekintetében is Ausztria és Oroszország közt létezik. Az nádpálca, ez vasvessző. – Ausztria alatt nemzetiségünk még a nyomásnak következtében is fejlődik, de a 60 milliónyi orosznak anyagi és szellemi nyomása alatt hirtelen végünk volna. Vajha ezt méltányolnák hazánkfiai?[7]

Így szólt, így aggódott azon férfiú, kinél pár óra múlva betört a rendőrség, s kit rendőri kimélytelenség kora sírba erőszakolt.

*

Március 3-a életem fordulópontja lőn. Érzém, hogy hivatalnoki pályámat befejeztem. Fölöltözém, s egyenesen báró Thierryhez, a rendőrminiszterhez mentem.

Kriehuber József rajza gróf Széchenyi Istvánról, elismondom.wordress.com

Kriehuber József rajza gróf Széchenyi Istvánról, elismondom.wordress.com

Adolf Thierry báró (1803–1867)

1859. október 22-én, amikor Ferenc József kinevezte, Adolf Thierry 57 éves volt. Elődje Anton Hübner egyfajta politikai megbékélést hirdetett – két hónap alatt megbukott. Mit várhattak az új rendőrminisztertől? Gyors, határozott fellépést. Széchenyit, az első felelős magyar kormány egykori közlekedési miniszterét, aki 1848. szeptember 7-től lakója volt a döblingi magántébolydának, a rendőrhatóság régóta figyeltette. Mint ahogy azokat is, akik őt rendszeresen látogatták. A gróf egyik alkalmazottja, Sebastian Pichler (más források szerint Bichler) volt a beépített ember, aki a rendőrhatóságot titkon tájékoztatta a grófi lakosztály történéseiről. Időről időre az intézet igazgató-főorvosának, Gustav Goergennek is jelentenie kellett a gróf látogatóiról. Goergen nem vette komolyan Széchenyit, aki erre rá is játszott. Talán a doktor valóban elhitte, hogy híres betege bolond. Bár utóbb, a gróf öngyilkossága után, az ellene folyó perben érdekében állt ezt vallani.[8] Széchenyi maga állította össze látogatói listáját – ezeket adta le Goergen a rendőrségen Az akkor alig fél éve hivatalban levő rendőrminiszter előtt bizonyára dossziékban álltak a gróf megfigyelésével kapcsolatos, évek óta halmozódó jelentések, amikor Kecskeméthy Aurél herrengassei hivatalában felkereste őt. Kecskeméthy a Wäringerstrasse 53-ban lakott, 15-20 percnyi gyalogútra a rendőrminisztériumtól. Adolf Thierryt a látogatás nem érhette váratlanul. Tudhatta: az érintettek közül nem egy teszi majd szóvá a hatóság váratlan, jól összehangolt fellépését. Bécsben vagyunk, 1860. március 3-án délelőtt. Házkutatás után.

A rendőrminiszternél – ahogy az 1866-os emlékirat megörökíti

Őexcellenciája [9] alacsony, vastag, szőke úr volt, kevés értelmiségre mutató arccal, ámbár nagy, kopasz homlokkal; s oly triviális fölfogással és beszédmodorral, minőt egy volt külügyéri tanácsosról föl sem tettem volna

Elmondám, mennyire meglepett s mily méltatlanság vala reám nézve, ki mindig nyílt utakon szokott járni ez életben, a mai házmotozás, kértem őexc[ellenciá]ját, hogy a nyomozást erélyesen űzni, de siettetni méltóztassék; mert, mint meg fogja engedni őexc[ellenciá]ja is, a mai bizalmatlansági szavazat után hivatalomat tovább nem folytathatom.

Őexc[ellenciá]ja roppant komolysággal és feddő szemrehányásokkal válaszolt.

Ő azon beamter-világnézettel bírt, mely szerint a hivatalnok testtel-lélekkel a kormány tulajdona, melytől fizetést húz.
rettentő bűnös, perfid ember
Hogy az ember ezenkívül még mint állampolgár is érezheti magát, sőt hogy még oppozíciót is képezhet, és tollával agitálhat egy, az állam létét veszélyeztető kormány ellen – ilyesmit blaszfémiának nevezett volna. Természetes tehát, hogy én az ő, mint minden beamter szemeiben rettentő bűnös, perfid ember valék, ki a kormány bizalmával csúfosan visszaélt, s azt kijátszotta.

Ön igen súlyosan kompromittálta magát – mond, mázsányi súlyt fektetve szavaiba.

Valóban nem értem, mi által, miniszter úr!

– Önnek okvetlenül jelentést kell vala tennie. (Sie hätten die Sache anzeigen sollen.)

– Mit jelenthettem volna? Hogy Széchenyi a Blicket írta? Hisz ezt ma minden gyermek tudja, s aki tőle valaha valamit olvasott, mindjárt az első lapról megismerhette. Nem tudom tehát, mit kellett volna jelentenem.

– Önnek jelentenie kell vala, hogy ön oly házba jár, mint gr[óf] Széchenyié!

És mindazt, ami Döblingben történt, tudomásomra hozni; én azt vártam is, mert régen kísértettem önt figyelemmel. Ön azonban nemcsak nem teljesíté kötelességét, hanem ellenkezőleg, részt vett az ottani gonosz célú konventikulumokban.

– Bocsánatot kérek, excellenciád – mondám az én kötelességem volt könyveket vizsgálni, nem denunciálni; s egyébiránt nem is lett volna a legjobb akarattal is mit denunciálni; én Döblingben mindig tisztességes társaságban voltam; és titkot abból, hogy oda járok, nem csináltam, sőt arra büszke vagyok, mert utóvégre adná az Isten, hogy Ausztriának kétszáz olyan férfia volna, minő Széchenyi István.

Falk Miksa, keptar.oszk.hu

Falk Miksa, keptar.oszk.hu

A miniszter kissé meg volt lepetve a hevesség által, mellyel szóltam; homályosan látszék sejteni, hogy nem bolondság, amit mondok, mindazonáltal gyanús kifejezést adott fénytelen szemeinek, s azon ígérettel, hogy siettetni fogja a vizsgálatot, s az alatt hivatalomtól fölment, elbocsátott.
jól jött a kapcsolat
Így szűntem meg hivatalnok lenni, s értem ismét oda 1860-ban, ahol egy évtizeddel előbb valék – azon különbséggel, hogy azóta a jövővel kevesebbet törődni, s alkotmányos kormányzat közelségében hinni és remélni tanultam.
Kecskeméthy ártatlan, bátor lázadóként mutatja be önmagát, aki Széchenyi igazáért bátran szembeszáll a hatalommal… Bizonyára jól értette, mivel vádolja a miniszter. Más szerepet nem játszhatott, csak ami viszonylag menthette: különválasztotta a magánembert a hivatalnoktól. Nagyon is tisztában volt kényes helyzetével. Ezt igazolja, hogy már 1858 elején kérte áthelyezését. Széchenyivel is tudatta, igaz, jóval később, de még mindig a miniszter válaszára várva. Ennek nyoma van a gróf naplójában is, aki 1859. november 3-i naplójegyzetében ezt írja: Este Falk. Kecskeméthy társul még hozzánk!!! Emez kilép az állami szolgálatból! – Ei, ei! Széchenyinek jól jött a kapcsolat Kecskeméthyvel. Tudhatott a birodalom területére érkező írásokról, ellenzéki mozgolódásokról, betekinthetett a hatóság működésébe. Ráadásul Kecskeméthy újságíró volt, írásaiban érthetően meg tudta fogalmazni gondolatait. A hatóság szemében ugyan nem volt annyira megbízható, hogy ne figyeljék, de ekkor ezt még mindketten legfeljebb gyanították. Kecskeméthy Aurél áthelyezési kérelmét Adolf Thierry rendőrminiszter 1859. december 13-án elutasította.

Kecskeméthy cenzori feladata volt, hogy jelentést tegyen a külföldön megjelent, rebellisnek ítélt írásokról – és betiltsa azokat, ahogy saját röpiratával meg is tette A Blick esetében viszont elbliccelte. Senki nem jelenti föl szívesen a bizalmasát, de „hősies” felháborodással arra hivatkozni, hogy aki már valamit is olvasott a gróftól, tudhatta: ő a Blick szerzője – ezzel a fordulattal valószínűtlenné teszi a jelenetet. Ráadásul 1866-ban, a kiegyezéshez közeledve, amikor Széchenyi már nemzeti hős és mártír, csak hencegés, önmagát jó színben feltüntető udvarlás; a jogaikat visszaszerző magyarság megkövetése, ugyanakkor, és nem utolsó sorban Adolf Thierry lenézése: őt már nyugodtan lehetett kellemetlenkedő, „csacska” hivatalnoknak feltüntetni, hiszen az 1860. október 20-i októberi diploma után elvesztette pozícióját és hatalmát.

Széchenyi dolgozószobája Döblingben, Cserna Károly rajza után, mek.oszk.hu

Széchenyi dolgozószobája Döblingben, Cserna Károly rajza után, mek.oszk.hu

Egyébként a rendőrminiszter pontosan ítélt: Széchenyi döblingi lakosztályán valóban hatékony sajtó-összeesküvés működött 1859. október 15. és 1860. március 3. között.

Az első kiadatlan levél [10]

Mikor írhatta? Egy állami alkalmazott, aki ellen saját minisztere rendel el házkutatást, a legmagasabb rangú személytől próbál védelmet kérni, helyzetét vele akarja tisztázni, ez esetben tehát magát a rendőrminisztert keresi. De miután elutasításra talált, közvetlen hivatali főnökéhez fordult. Vagyis hazabaktatott a Wäringerstasse 53-ba, íróasztalához ült, és levelet fogalmazott Joseph Gentznek. Leveléről sem Széchenyiről írott könyvében, sem másutt nem tesz említést.”[11] [12]

Nagyméltóságod!

Legkegyelmesebb uram és parancsolóm!

Von Weber cs[ászári] és k[irályi] udvari tanácsos úr [13] ma reggel átkutatta lakásomat, és irataimat elkobozta. Miközben feletteseim utasításait ellenvetés nélkül szoktam fogadni, mégsem állhatom meg, hogy legalább afeletti megdöbbenésemet ki ne fejezzem Nagyméltóságodnak, hogy egy ilyen, állami alkalmazottat különösképpen megbecstelenítő rendszabály alól még a következő körülmények sem mentesíthettek,

– egyetlen magyar íróként, aki saját nevén publikált, már 1850-ben síkra szálltam az állami egység mellett egy magas helyen is értékelt röpiratban,[14]

– nyolc esztendeje nemcsak kifogástalanul, de elismerésben részesülve szolgálom az államot;

– újságírói tevékenységemet egy esztendeje a hivatalos magyar sajtóra korlátozom, ahová – Magyarországon ugyancsak egyedülálló módon – saját nevemen írok.[15]

– mindezek miatt, különösen pedig „rendőrbiztosi” címemnél fogva országos gyűlölet céltáblája lettem!;[16]

– ennek következtében egész egzisztenciámat a császári rendszerre építettem és érette áldoztam! És mindez mégsem véd meg a támadástól, mely hivatalnoki becsületemet érte!
a rendszer érdekében
Mi több! Nyolc éve Bécs jól ismeri egész magatartásomat. Soha nem hallgattam el, hogy tizenöt éves írói tevékenység, valamint baráti szálak révén kapcsolat fűz az ország némely előkelőségéhez; ellenkezőleg – hivatkozom Őexcellenciája von Kempen tábornagy! [17] korábbi rendőrminiszter úrra, továbbá von Lewinsky korábbi osztályvezető úrra (aki azóta a F[első] T[artományi] T[örvényszék] alelnöke), hogy ezeket a kapcsolataimat a rendszer érdekében aknáztam ki, midőn az ily módon szerzett információkat a magas hely tudomására hoztam, engem ért az a megtiszteltetés is, hogy Nagyméltóságod számára Kemény Zsigm[ond] báró[18] egy, a protestánsok ügyében írott magánlevelét németül előterjesszem…

Ha elgondolom, milyen súlyos bűntény gyanújának kell fölmerülnie, hogy egy jogállam érdemes tisztviselőjét ily eljárással hurcolják meg! – akkor bocsásson meg Nagyméltóságod az aggódó családapának, aki legmélyebb hódolatát ajánlja.

Kérem Nagyméltóságod legfensőbb kegyét, hogy szigorú, de haladéktalan vizsgálat után nevezett magát a vádak alól mihamarább tisztázhassa.

Legmélyebb tisztelettel,

Nagyméltóságod legalázatosabb szolgája.

Kecskeméthy Aurél
cs[ászári]-k[irályi] rendőrbiztos

[Bécs. 1860. március 3.]

Gróf Széchenyi István szobája Döblingben, mek.oszk.hu

Gróf Széchenyi István szobája Döblingben, mek.oszk.hu

Hivatkozni – az egyébként kétes – „megtiszteltetésre”, azt jelzi a hatóságnak 1860-ban: veletek vagyok, a hatalom oldalán – a feljelentettek, megfigyeltekkel (Széchenyivel, Falkkal, Goergennel, Hollánnal és a többiekkel) szemben. A besúgói pozíció utólagos és hallgatólagos elfogadása. Egyébként Kecskeméthy kért és kapott engedélyt Kemény Zsigmondtól hivatkozott levele lefordítására. Az engedélyt kérő levél elveszett vagy lappang, de Kemény válasza fennmaradt a Kecskeméthynél március 3-án lefoglalt levelek között:

Édes Aurélem! Falkhoz írt levelem – semmi nyilvánosságra nem lévén szánva – rémségesen pongyola és rendetlen. Ezen okból nem hatalmazhatlak fel lefordításra. De ha mégis lefordítani fogod, teljességgel nem veszem rossz néven. Leveled másik részéről később, híved Kemény[19] A levél bal sarkán Kecskeméthy kézírásával 23/10. 59-i dátum áll. A lefoglalt levelek kiadója, Angyal Dávid nem tudta pontosan meghatározni a levél keletkezési időpontját. Több lehetőséget is felsorol. A Falknál lefoglalt levelek közt van egy 1859. november 17-i,[20] melyben Kemény Zsigmond az 1859. szeptember 1-i protestáns pátens ellen tiltakozó miskolci gyűlésről tudósít. A levél német fordításban a bécsi Wanderer – Falk lapja – november 19-i számában megjelent. Kemény ebben a levelében utal egy „több héttel ezelőtt” írt, elveszett levelére. Angyal Dávid egyik megoldása, hogy Kecskeméthy ennek az elveszett levélnek a fordítására kért és kapott engedélyt, melyet Kemény 1859. október 22-én írt Falknak. Jóhiszeműen arra következtethetünk, hogy Kecskeméthy a németre fordított magánlevéllel akarta a hatóságok tudomására hozni a protestáns pátens honfitársaira tett hatását. A protestáns gyülekezetek magyar nyelvűségük következtében a nemzeti ellenállás fontos fórumai voltak. Az új protestáns pátens a területi felosztás átrendezésével megkísérelte az ellenállási gócok bomlasztását, a kapcsolattartás megnehezítését.
szíves köszönet
A magyarok tiltakoztak. A Kecskeméthynek írott, hatóságilag lefoglalt levelek közül a legutolsó ad némi támpontot: tett-e valamit Kecskeméthy a Pesti Napló, tehát Kemény lapjának érdekében. Kemény 1860. február 25-én ezt írja Pestről Kecskeméthy Aurélnak: „Édes barátom! Királyi [Pál] szintén meg fogja köszönni, hogy jeles dolgozataiddal előmozdítád a Pesti Napló érdekeit. Fogadd tőlem is, kivel oly hosszú s rám nézve mindig kedves emlékű irodalmi viszonyban voltál, szíves köszönetemet. A 150 p[engő]forintot a jövő hó 3-a előtt nem küldhetem el. Addig várj békével. Hű barátod, Kemény”. 1860 első felében csak egy K. A.-val jelzett cikk jelent meg a Pesti Naplóban, ezért Angyal Dávid joggal gondolja, hogy a „jeles dolgozatok” kifejezés nem cikkekre, hanem hatóságoknak írt jelentésekre vonatkozik, melyekkel Kecskeméthy jótékonyan próbálta előmozdítani a Pesti Napló sorsát.[21] A fordításra kért elveszett levél is szolgálhatott ilyen törekvést. Állása megtartása érdekében ezt a baráti kapcsolatot áldozza föl, erre emlékezteti Gentzet, ezért ír neki.

Bach-korszak rendeleteinek összesöprése, korabeli gúnyrajz, tenyleg.com

Bach-korszak rendeleteinek összesöprése, korabeli gúnyrajz, tenyleg.com

Két nappal később, 1860. március 5-én, Kecskeméthy Aurél újabb levelet írt hivatali főnökének. E kétnapos intervallumról sem naplójában, sem Széchenyiről szóló könyvében nem található feljegyzés.

Kecskeméthy Aurél második levele [22] Joseph Gentznek

Nagyméltóságod!

Legkegyelmesebb uram és parancsolóm!

Az első megdöbbenésből a nyugodt megfontolás lelkiállapotába jutván, úgy határoztam, hogy – részben tekintettel arra a körülményre, hogy e pillanatban magyar feladataim ellátásában helyettesre nem számíthatok,[23] sokkal inkább azonban ártatlanságom tudatában – maradéktalanul hivatali kötelességeimnek szentelem magam, s állami alkalmazottként szerzett jogaimról mindaddig nem mondok le, míg felsőbb bírói határozat erre nem kötelez.

Ennélfogva bátorkodom nagyméltóságodnak kötelességszerű jelentésemet [24] mély hódolattal elküldeni.

Nagyméltóságod legalázatosabb szolgája.

Kecskeméthy Aurél

Bécs, 1860. március 5-én

A házkutatás után

Gentz bizonyára nem válaszolt beosztottja előbbi levelére. Magasabb fórumon dőlt el minden. Minek kockáztassa helyzetét azzal, hogy véleményt mond? Kecskeméthy pedig úgy gondolta: marad, míg ki nem dobják. De ez sem fedi a teljes igazságot. Három nappal hivatali főnökének írt második levele után, írja naplójába: „…rehabilitációm a világ előtt árnyat vetne becsületemre” – azaz úgy tűnne: együttműködött a rendőrséggel. Nem ő döntött. Még ekkor sem. Hagyott egy kiskaput. Kidobták. Többé Széchenyit sem látogatta meg, feltűnően kevesen is tették. E tekintetben nem érheti szemrehányás, egyike volt azoknak, akiknek helyzete az egyszerű összeesküvőénél kényesebb, bonyolultabb volt. Erről könyvében ő maga így ír:
lesve lévén
Széchenyi Istvánt március 2.-ka óta nem láttam. A házmotozások után kétségen kívül speciális rendőri fölügyelet alá helyezve, s minden léptem még inkább, mint eddig lesve lévén, ha meglátogatom, azzal vádolhatnak vala, hogy a nyomozás kijátszására összebeszéltünk; s ezzel tán a gróf helyzetét, de ügyünket mindenesetre rontottam volna.

Azon öt hét alatt azonban, mely a házmotozás és Széchenyi halála közt fekszik, rendesen értesültem – családja által – hogylétéről s minden körülményeiről.

A gróf halálhírét Széchenyi Bélától tudta meg a Széchenyi család bérelt lakásában, még április 8-án. Április 18-án kihallgatták a Goergen-perben. Be is csukták, de ugyanazon a napon ki is engedték. Délután 3-tól 7-ig volt fogdában. Kihallgatása során „otromba föltevésnek” minősítette Goergen vádját, miszerint kém lett volna, aki időben tudósította a grófot a rendőrség ellene foganatosítandó eljárásairól.

A Goergen-perben tett vallomásával életének ez a korszaka lezárult.

Gúnyrajz a Bach-huszárról, mek.oszk.hu

Gúnyrajz a Bach-huszárról, mek.oszk.hu

Egy kis karakterológia – Kecskeméthy naplója alapján

Kecskeméthy naplójegyzetei igazolják, hogy írójukat a becsvágy vezeti, méghozzá nem is akármilyen. Ezzel legalizálja manővereit, például hogy a legmagasabb kormányzati fórumokon keres kapcsolatokat. Így kerül 1850-ben Bécsbe. A birodalomnak akar használni, a birodalmi belügyminiszter, Bach környezetében próbál álláshoz jutni. Kapcsolatuk meghatározó. Kezdetben a birodalom újraszervezőjét, eszméi megvalósítóját látja Bachban, igyekszik tudtára adni rokonszenvét. Bach helyzete az 50-es évek elején bizonytalan, támaszra szorul Kecskeméthy megpróbálja kihasználni ezt. Ezért tartja megbocsáthatónak a nehezen védhető gesztust, hogy fia keresztapjának a belügyminisztert kéri fel. Amikor a katolikus Bach elhárítja a lutheránus Kecskeméthy ajánlatát, naplójában ügyetlensége miatt sajnálkozik. A sorai közt megbúvó szégyenérzettel nincs ereje szembenézni. Amikor Bach politikai pozíciója idővel megerősödik – Kecskeméthy csalódottan fordul el tőle. Szorong, örökös függésben él. 1854-ben végre elnyeri a cenzori állást, de már kiégett, csalódott, az elért eredményt kevésnek tartja. Ambíciói megcsappannak, ami addig hajtotta, megcsendesül.
új eszmetárs
Hogyan válhatott Széchenyi szövetségesévé? A gróf többször is üzent, Kecskeméthy nem mondhatott nemet. A „kis Bach” helyett, a „nagy Széchenyi” tüntette ki bizalmával. A grófról nem írt naplójában. Szembetűnő, hogy Széchenyiről szóló emlékiratában magyarságát hangsúlyozza, szemben korábbi vallomásaival, miszerint mindenekelőtt birodalmi polgár. Nagyra tartotta Széchenyit, ehhez nem fér kétség. 1851-ben kiadott könyvében – még személyes ismeretségük előtt – kora magyar államférfijai közül egyedüli pozitív példáként említi. Új eszmetársat talált benne, egy „újabb erős embert”, akiért lelkesülhetett, akinek védelmében meghúzódhatott, aki támaszt adhatott apadó önbizalmának, s aki a legélesebb kritikával illette Londonban titkon kiadott könyvében korábbi bálványát, Bachot és rendszerét. Becsvágyát semmi nem elégíthette volna ki jobban. A Bach-rendszer hatékony kiépülésével épp a magyarokat érte diszkrimináció: a birodalmi kormányzat tíz évvel az osztrák-magyar háború és Lombardia 1859-es elvesztése után sem hagyott fel folytonos leckéztetésükkel. Széchenyi joggal érezte: ezen változtatni kell. Kecskeméthy elfogadta, hogy az idők változásával a birodalmi eszmét a magyar jogok követelésével jobban szolgálhatja, ahogy Széchenyi, s érte megalapozottabban lelkesedhetett, mint korábban Bachért. Újságíróként is viszonozhatta Széchenyi bizalmát, cikkeiben megírta, amiről bizalmas beszélgetéseiken szót váltottak. A gróf 1848 szeptembere óta a döblingi tébolydában élt, 1850 áprilisa óta nem hagyta el az épületet. Szüksége volt segítőkre. Bachnak egy idő után nem. Kecskeméthy vágya teljesült: nélkülözhetetlen ember lett. Csakhogy cenzor volt. Eljött a pillanat, amikor mindazt kockáztatta, amit Bach környezetében elért: hivatalnoki pozícióját, biztos megélhetését, ami egyébként nagyon fontos volt számára. Így állhatott elő a meghasonlott helyzet, amit már ismerünk.

Gasser szobra után rajzolta Wurbel Ferenc, mek.oszk.hu

Gasser szobra után rajzolta Wurbel Ferenc, mek.oszk.hu

[1] Bach, Alexander (1813–1893) báró, osztrák politikus, az önkényuralmi rendszer kidolgozója, a korszak névadója. 1848-tól 1859. augusztus 22-ig belügyminiszter.
[2] Teljes címén: Die Lebesfrage Oesterreichs: ist noch eine Vermittung zwischen Oesterreich und Ungarn möglich? (Ausztria létkérdése: lehetséges-e még egyszer közvetíteni Ausztria és Magyarország között? – Braunschweig, 1859)
[3] Az itt közölt szövegrészleteket a könyv (Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála 1849–1860; Pest, [A kiadás] Emich Gusztáv sajátja. 1866.) első kiadása alapján, betűhíven, de a mai magyar helyesírás szabályainak megfelelően közlöm, figyelembe véve a Szépirodalmi Kiadó 1987-es kiadását is. A jegyzetekben a hivatkozott lapszámok ez utóbbi kiadásra vonatkoznak. A kiemelések Kecskeméthy első kiadásbeli kiemelései.
[4] Kecskeméthy i. m. 130–131. oldal.
[5] Mindmáig nem ismert, milyen írásról van szó, sőt, az sem egyértelmű, hogy a hivatkozott mű szerzője Széchenyi. Egy bizonyos: Kecskeméthyt elijesztette a kézirat. Mindig ott lehetett a kérdés: mit tegyen mint hivatásos rendőri alkalmazott, ha egy rebellis írás kerül a kezébe. Az eset jól mutatja kényes helyzetét.
[6] Széchenyinek erről a napról nincs feljegyzése.
[7] Széchenyi idézett véleménye igazolja, hogy hasonlóképpen gondolkodott Magyarország helyzetéről, mint 1851-ben Kecskeméthy a Magyarország összpontosítása Ausztriában című könyvében.
[8] Lásd Gustav Goergen vallomását a Goergen-per során (Diszharmónia és vakság; Helikon Kiadó, 1988; 282-286. oldal)
[9] Kecskeméthy i. m. 131-133. oldal.
[10] A leveleket Benczik Vera fordította. Egyiket ismerteti és értékeli Buzinkay Géza A kitagadott szatirikus. Kecskeméthy Aurél című tanulmányában [Polgárosodás Közép-Európában. Hanák Péter 70. születésnapjára; MTA TTI 1991, 195–213. oldal). Itt mondok köszönetet Buzinkay Gézának a baráti segítségért, hogy Kecskeméthy Aurél írásainak kéziratban lévő, általa összeállított válogatását áttekintésre rendelkezésemre bocsátotta.
[11] Kecskeméthy-dosszié. Österreichisches Staatsarchiv, Wien, 1243/1860 számú iratcsomó, 3238-as számú irat.
[12] Joseph Gentz (eredeti néven Kotzian) (1805–1875) Friedrich Gentz (1764–1832) törvénytelen fiaként született. 1829-ig a bécsi egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1836-ban állami szolgálatba lépett. 1845-ban fogalmazó a Censurhofstellen, 1849-ben a bécsi városparancsnokságon szolgál, 1854–1863 között a Bücher-Revisionskommission igazgatója, 1867-ben osztálytanácsos a Birodalmi Kancellárián, 1871-ben nyugállományba helyezték. Számos liberális szellemben készült cikk szerzője. [In: Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950| – Itt mondok köszönetét Fazekas Istvánnak, a bécsi Staatsarchiv magyar referensének a tények, adatok pontosításában nyújtott segítségéért.
[13] Weber von Ebenhof, Philipp (1819–1900) bécsi rendőrigazgató, udvari tanácsos
[14] A Magyarország összpontosítása Ausztriában (Pest, 1851) című röpiratról van szó. A levélben feltüntetett 1850-es évszám minden bizonnyal elírás.
[15] Cenzori állása mellett ez idő tájt a Budapesti Hírlap bécsi levelezője volt.
[16] Hősnek feltüntetnie magát – erős túlzás. Nem az összbirodalom mártírja. Akkor sem, ha igyekszik azt a látszatot kelteni.
[17] Kempen von Fichtenstamm, Johann Franz (1793–1863) báró. 1852. június 1-jétől a Legfelső Rendőrhatóság (rendőrminisztérium) főnöke. A császár 1859. augusztus 21-én nyugdíjazta.
[18] Kemény Zsigmond (1814–1875) báró-író, újságíró, szerkesztő, a korszak egyik kiemelkedő gondolkodója, Széchenyi István elkötelezett híve, aki az 1848-49-es szabadságharc után több tanulmányában is foglalkozott a gróf személyével, és írásaiban mélyen elemezte a politikai helyzetet. Kecskeméthy 1850-ben kritikát írt a Magyar Hírlapba Forradalom után című esszéjéről. 1860. február 28-tól – tehát a szóban forgó időben is – 1869. november 30-ig immár harmadszor a Pesti Napló szerkesztője. Az 1860. március 3-i házkutatáskor Kemény Zsigmond hat Kecskeméthyhez írott levelét foglalták le. Valamennyi arról győz meg, hogy kettejük kapcsolata baráti volt.
[19] Angyal Dávid i. m. 197. levél
[20] Angyal Dávid i. m. 115. levél a könyv 482. oldalán
[21] Angyal Dávid i. m. 694–695. oldal
[22] Kecskeméthy-dosszié.Österreichisches Staatsarchiv, Wien, 1243/1860 számú iratcsomó, 3285-ös számú irat.
[23] A nélkülözhetetlenségére való hivatkozás nyilván az utolsó, igen vékony szál állása megtartása érdekében.
[24] llyen jelentés nincs a levél mellett.
felső kép | Széchenyi István emléktárgyai, mek.niif.hu