ANYÁKNAPI TÖRVÉNYKEZÉS
[SZÓ-BESZÉD]
Rovatunkban olyan műalkotásokhoz vagy műrészletekhez kértünk szerzőinktől jegyzeteket, amelyek a nyelv és a beszéd témáját járják körül.
„E törvény a kimondott és leírott szóra vonatkozó rendeletekkel foglalkozik, tehát olyasféle koncepció, mint nálunk a sajtó- és szólásszabadságról szóló törvény. Példátlan szigora és hülyesége teszi említésre méltóvá.
E törvény szerint ugyanis halálbüntetéssel sújtandó rangra és állásra való minden tekintet nélkül az olyan államférfi, aki valóságos dolgokról és állapotokról beszélve vagy írva képekben fejezi ki magát, vagy hasonlatokkal magyaráz meg valamely közérdekű kérdést vagy követendő eljárást. A törvény indoklása kifejti, hogy Felicia egyetlen háborúját és a vele járó nagy vérontást egy akkori államférfiúnak az a hasonlata okozta, amely szerint a háború olyan, mint egy tisztító zivatar, és hogy mindnyájunk lelkében ég a vágy. A törvény szerint azóta államférfiúnak halálbüntetés terhe alatt tilos átvitt értelmű szavakat használni: csak számokban és konkrét főnevekből alkotott tőmondatokban szabad kifejeznie magát.
De még ennél is furcsább és nevetségesebb a törvénynek egy kiegészítő szakasza, mely szerint kötél általi halállal büntetendő minden olyan leírott vagy kimondott mondat szerzője, amelyben a többes szám első személyének névmása átvitt értelemben használtatik, és nem jelenti szigorúan és szó szerint azt, hogy az állítmányban jelzett cselekvés a ’mi’ szócskában inkluzíve foglalt ’én’-re is szó szerint vonatkozik. Például, ha valaki, akár magánember, akár államférfi, így fejezi ki magát: ’Mi szívesen vérezünk’, anélkül, hogy míg ezt kimondja, tényleg vérezne; vagy ‘mi utolsó csepp vérünkig hajlandók vagyunk’, anélkül, hogy a saját csepp vérét felmutatná; vagy ‘mi inkább minden szenvedést és kimondhatatlan nyomorúságot elviselünk’, anélkül, hogy az illetőnek a karja, vagy a szeme, vagy a lába, vagy a fél tüdeje hiányoznék, vagy ‘mi nem félünk az ördögtől se’, anélkül, hogy az illető azonnal be nem bizonyítaná, hogy ő tényleg nem fél.”
Karinthy Frigyes: Gulliver utazásaiból
Hülye, aki mondja, avagy példátlanul hülye, aki ezt a törvényt példátlanul hülyének tartja – innen, ebből az alapállásból olvassuk Karinthy paródia-szövegét. És mivel mi, olvasók nem szeretünk hülyének látszani, még ha a halálbüntetés emlegetése ellen berzenkedünk is, szívesen megadjuk magunkat a sürgető késztetésnek, amit Karinthy minden bizonnyal előre látott: hogy továbbgondoljuk, kiterjesszük a szabályozást.
szenvtelen paragrafus
Magam is szívesen újságolnám el Gullivernek, hogy megtaláltam ennek a törvénykönyvnek egy kevéssé közismert alfejezetét. Ennek a passzusai arról rendelkeznek, hogy tizennyolc év felett ötven botütés jár azért, ha valakit vagy valakiket egyes vagy többes szám harmadik személyben, szóban vagy írásban olyasmiért magasztalunk, amit mi magunk nem tennénk meg, amihez nekünk nem fűlik a fogunk. A büntetés – így szól a vonatkozó tárgyilagos, szenvtelen paragrafus – hetvenöt botütésre emelkedik, ha mindezt ájtatos arccal visszük véghez, éneklő hanghordozással. Száz botütés akkor jár, ha produkciónkat közönség előtt mutatjuk be.
Lenne nemulass minden évben nőnapon és anyák napján! „Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell. Áldott teste, lelke csak érettem fárad.” „Egyik kezével főz, a másikkal mosogat, a harmadikkal fejemen egy dudort borogat.” „Édesanyám szeret engem, haja-haja, édesem. Tisztán, szépen járat engem, haja-haja, kedvesem. Főz rám, mos rám, varrogat rám, haja-haja, édesem. Mindig vasalt ruhát ad rám, haja-haja, kedvesem.”
Megjárná az igazi költő és a fűzfapoéta, a politikus, a szakszervezeti titkár és a tisztes családapa. Csak a betanított óvodásoknak kegyelmezne a rendszer.
Esetleg az ötven botütést tekintve a botot fel lehetne váltani a köszöntésnél kötelező virágcsokorra, lehetőleg teli jó tövises rózsákkal. Vagy: visszatérve Karinthy ötletéhez, meg lehetne úszni a bottal vagy virágcsokorral elagyabugyálást, ha a bűnös vállalná, hogy egy, csak egyetlenegy átkozott napra végigcsinálja mindazt vasalóstul és mosogatóvizestül, amiről olyan ékesszólóan áradozott.
kép | vecteezy.com