RÉMÁLOM
WORLD PRESS PHOTO
Számomra ismeretlen emberhez fordultam, megkérdeztem, érezzük-e majd, amikor a tető lángra kap. Azt válaszolta, ez nem alkalmas idő a pánikkeltésre. Ráhagytam, mert látszott, nem ad bővebb választ. Tétován ismerősöket kerestem az alagsori óvóhelyen, de egyetlen barátomat sem ismertem fel. A miniszterelnök már biztosan elmenekült, jutott eszembe. Ebben az álmomban oktatási miniszter voltam egy bukás előtt álló rezsimben.
Hogy ki a nép, aki az utcán tüntet, erről csak homályos és orientalista-ízű fogalmaim voltak. Diákok. Ahogy a legtöbb oktatási miniszter, én sem tudok róluk semmit. Valójában én nem vagyok oktatási szakember, még csak politikus sem vagyok, sőt ehhez a nemzethez sem tartozom, tehát ostobaság, hogy a miniszterelnöktől kinevezést kaptam – innen tudtam, hogy álmodom. Ezt egyébként könnyű megállapítani: bárki felismerheti, hogy álmodik, ha nem tudja megszámolni az ujjait, vagy olvasni próbál, és a szöveg hullámzik előtte. Gyorsan egy könyvet vagy más írott szöveget próbáltam keríteni, de semmi ilyesmit nem találtam. Az óvóhely egy hotel előteréhez hasonlóan berendezett kis szoba volt, tele ideges öregemberekkel. Ahogy körülnéztem, valaki cigarettával kínált, de nem kértem. Tőle is megkérdeztem, honnan tudjuk, ha ég a rezidencia. A Singha Durbar Nepál legfontosabb épülete, senki sem merné felgyújtani, válaszolta az idegen. Az óvóhely szigetelése gyenge lehetett: ütemes hang kúszott le hozzánk a föld alá – a diáktüntetők a palota vaskerítését rázták.
A zsebembe nyúltam, az irataimat kerestem, hátha azokon találok leolvasható szöveget. A pénztárcám üres volt. Abban a pillanatban a nevemre sem emlékeztem – kétségtelen, ez csak egy álom, amiből hamarosan felébredek. Telefon sem volt nálam, gondoltam, azokat az őrök is összeszedhették még kint. Hol van a miniszterelnök, kérdeztem. Elrepült a magángépével, válaszolt valaki. Hamarosan értünk is küldenek egyet, a tetőn le tud szállni. Feltéve, hogy megmarad a tető. A rezidenciából ki lehet jutni.
szikrákat pattintgatnak
A Singha Durbar rengett fölöttünk. Majd csattanást hallottunk – kinyitották a kaput. Lassan ideje volt, hogy fölébredjek. Számolni kezdtem az ujjaimat, egyenként ütögetve zongoráztam végig mindegyiken. Nem én vagyok az oktatási miniszter, a rezidenciából pedig ki lehet jutni. Ne félj, fordult hozzám valaki, a félelem átterjedhet másokra. Hogyan tehetik meg diákok, hogy szikrákat pattintgatnak egy épület tetején, amiben emberek vannak? A diákok várják, hogy a tetőre öntött benzin meggyulladjon. Egy idegen újra cigarettával kínált. Figyel rám? Mondtam, hogy nem kérek. Hol tudunk kimenni, kérdezte valaki az őröktől, de azok nem válaszoltak. Páran tétován az ajtók felé indultak, de elállták az útjukat. Végre kibökték, hogy nincs protokoll arra, mit kell velünk kezdeni. Sem protokoll, sem elég jármű, hogy mindenkit kivigyenek.
Ki tárgyaljon a tüntetőkkel? Miről tárgyalhatunk, kiáltott közbe valaki, nem úgy hangzott, mintha kérdésnek szánná. Kint vannak, mi pedig bent az égő házban. A rendszer véget ért, nem kell benne élniük többé. Nincs mit adnunk nekik. Megcsóváltam a fejem, mert én már régen kérdeztem a tetőről. Az őreinkre néztem, akik persze elárulnak majd minket, a hóhér is csak proletár – nem emlékeztem, kit idézek. De ha a proletárok nem is árulnak el, kevesebben vannak, mint mi, öreg kormánytagok. És együtt is kevesebben vagyunk, mint a tüntetők. Dobogás fentről: a rezidencia csarnokaiban középiskolások rohangáltak, kezükben, gondolom, fegyver. A rossz álomból is akkor ébredsz fel, amikor legközelebb van a baj, mert a tudat nem tudja megálmodni saját pusztulását. Hamarosan újra otthon leszek. Futás közben is fel lehet ébredni, vagy ugrálva, vagy törve-zúzva, mert a mélyen alvó tudat képzelőerején ezek is kívül esnek. Nekirohantam az óvóhely ajtajának, aztán újra, majd megint. Fájt az ütközés. Az őrök annyira meglepődtek, hogy ezúttal nem is álltak utamba. Nem vagyok tagja ennek a kormánynak, és most sem fog bántódásom esni, gondoltam, miközben éreztem, hogy felhasadt a szám a vasajtón, vérzek, és még mindig nem sikerült felébrednem.
kép | Narendra Shrestha, EPA Images: Nepál Z-generációs felkelése
Tűz és füst borítja a Singha Durbart, miután a tüntetők az erőszakos demonstrációk során megrohamozták és felgyújtották a kormányzati épületegyüttest. Katmandu, Nepál, 2025. szeptember 9.
Nepál fiataljai számára a kormány 2025. szeptember 4-én elrendelt, 26 közösségi médiaplatformra vonatkozó tilalma jelentette a töréspontot. Szeptember 8-án több ezer ember vonult az utcákra, csatlakozva ahhoz a világszerte jelen lévő fiatal generációhoz, amely nem hajlandó elfogadni azokat a rendszereket, amelyek fenntartják a korrupciót, a munkanélküliséget és a gazdasági nehézségeket. Két nap alatt 76 ember vesztette életét, többségük fiatal tüntető volt, akiket a rendőrség ölt meg. Több ezer ember megsebesült. Szeptember 9-én, KP Sharma Oli miniszterelnök lemondását követően a tüntetők megrohamozták és felgyújtották a Singha Durbart, a nepáli kormány székhelyének történelmi épületegyüttesét.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás
Biodóm (Fővárosi Állatkert), Budapest
2026. szeptember 25 – november 8.
http://worldpressphotohu.info
