A TAGADÁS MŰVÉSZETE
[SZÓ-BESZÉD]
Rovatunkban olyan műalkotásokhoz vagy műrészletekhez kértünk szerzőinktől jegyzeteket, amelyek a nyelv és a beszéd témáját járják körül.
A szerelemről szerencsés esetben nem a tagadás jut eszünkbe, hanem a beleegyezés, a kölcsönös odaadás és a „boldogító igen”. De az angol szonettirodalom óriása esetén a szerelemről sokkal inkább a szerelmes ostrom visszaverése, azaz igenis a tagadás, az újra és újra kimondott – vagy odaértett – nem kerülhet a fókuszba. Philip Sidney Astrophil és Stella című szonettciklusa a petrarcai beteljesületlen szerelem és a vágyakozó szerelmes reményének, frusztrációjának és fájdalmának tökéletes kifejeződése: már címében hordozza a távoli, elérhetetlen csillag és a csillagimádó szerelmes képét (Stella neve a latin stella=csillag szóból ered, míg Astrophilé a görög aster/astron – csillag és a philos/philein – szerető, barát jelentésű szavak kombinációjából). Stella következetes és alapvetően határozott nem-jét azonban Astrophil rendre igyekszik átfordítani saját reménye forrásává, sehol sem olyan nyelvtanilag pontos érveléssel, mint a 63. szonettben.
O grammar-rules, O now your virtues show;
So children still read you with awful eyes,
As my young dove may, in your precepts wise,
Her grant to me by her own virtue know;
For late, with heart most high, with eyes most low,
I craved the thing which ever she denies;
She, lightning Love displaying Venus’ skies,
Lest once should not be heard, twice said, No, No!
Sing then, my muse, now Io Pæan sing;
Heav’ns envy not at my high triumphing,
But grammar’s force with sweet success confirm;
For Grammar says (O this dear Stella weigh,)
For Grammar says (to Grammar who says nay)
That in one speech two negatives affirm!
Oh, nyelvtan, érdemed most megmutasd:
Diákjaid vezesse áhítat,
S galambom, tudva szabályidat,
Hihesse el, erénye üdvöt ad.
Szívem repes, fejemben kábulat,
Azért esengtem, mit ő megtagad:
Vénusz egére szórt villámokat,
„Nem, nem!” – felelte, kétszer biztosabb.
Dalolj csak, múzsám, tarts dicshimnuszon,
A menny ne irigyelje nimbuszom!
De édes, állítsd, a nyelvtan mily csodás,
Hisz a nyelvtanban (Stellám, jól tudod),
A nyelvtanban (ellent annak ki mond?)
A kettős tagadás az állítás!
(Kiss Zsuzsánna fordítása)[1]
Sidney nem kisebb tekintélyt hív segítségül szerelemes sóvárgása enyhítésére, mint a nyelvtant, a nyelvtani szabályokat. Szokatlan – de erős érvelés, némi önironikus csúsztatással, persze. A vers beszélője örömmámorban úszik, mert szerelme nemet mondott – kétszer. És ez a kettő, ez a „dupla nulla” lesz éppen az epekedő szerelmes minden reménye: a két nem egy igen, a nyelvtan szabályai és logikája szerint, és ezt ő maga is, mintegy hangsúlyozandó, kétszer mondja ki: „for grammar says”, azaz: a nyelvtan szerint „a kettős tagadás […] állítás.”

A tréfás, önironikus önbiztatás persze több problémát is játékba hoz (és most nem a Sidney idejében általános, de a 21. században kifejezetten aggályossá váló morális töltet, azaz a női válasz értelmének férfi relativizálására és megkérdőjelezésére gondolok), nyelvi és nyelvhasználati szinten több érdekes réteg is mozgásba jön. Nádasdy Ádám zseniális érzékkel különbözteti meg a nyelv ember alkotta szabályainak szintjét és a nyelvhasználati logikát az ezek mentén kitapintható dupla tagadás létjogosultságáról elmélkedve – az angol nyelvben. „Dr. Johnsonék tipikus aufklérista módon azt hirdették, hogy a logika szabályainak a nyelvben is tükröződniük kellene. Például tagadás plusz tagadás egyenlő állítás. Addig harcoltak, míg keresztülvitték, hogy a művelt angolból tűnjön el a kettős tagadás. Ezért ma a standard nyelvben a hagyományos I don’t see nothing ‘nem látok semmit’ helyett így mondják: I don’t see anything.[2]
Az angol nyelvben, hangsúlyoznám itt. Mert a magyar nyelvhasználók logikája bizony épp ellentétes, és a magyar nyelv szabályai, úgy tűnik, nemhogy tiltják, de tűrik, sőt: támogatják is a dupla tagadás használatát, és a magyar nyelv szerethető különcsége lesz a dupla tagadás nagyon is tagadás volta. Ahogy Nádasdy egy másik írásában meg is fogalmazza: „A logika álláspontja egyértelmű: ha nem igaz, hogy nem esik az eső, akkor esik az eső. Kétszeres tagadás egyenlő állítás. Ám a magyarban […] ez nem így van: a Nem láttam senkit mondat nem jelenti azt, hogy „láttam valakit”. Ez pedig logikailag menthetetlen, ezt nem lehet se rendhagyóságnak, se kivételnek nevezni, ez egyszerűen nem logikus. […] Érdekes módon az egyes nyelvek ilyen nagy, nyelvalkotó logikátlanságait (mint a magyar kettős tagadás […]) könnyebben fogadja el a laikus gondolkodás, mondván: „ez a nyelv ilyen”. Sőt még büszke is rá titokban, mint amikor valakinek a papája bohóc.”[3]
a fordítás tehetetlensége
Ez persze külön izgalmakat rejt, és itt jön be a nyelvhasználat másik szintje: a fordítás tehetetlensége és korlátja. Mert hogyan fordítsuk le Sidney dupla tagadását, ha egyszer a magyar nyelv még hetykén vállalja is, hogy bizony ez nálunk nem így van, mi aztán, ha tagadunk, azt duplán, triplán is megtehetjük: semmi furcsát sehol, senki ne keressen ebben…

Kiss Zsuzsánna fordítása nem akar ebben a nyelvtani/logikai csatában részt venni, bízik olvasóiban, és talán abban is, hogy bár a magyarban a dupla tagadás csak tagadás marad legtöbbször, értjük és sok esetben – épp a megkérdőjelezhetetlen matematikai (két negatív egy pozitív) logika mentén – használjuk is a „helyes” értelmezést: például ha azt mondjuk, „dehogynem!” – azaz: nem nem, hanem nagyon is igen.
Stella nem-je persze nem nyelvtani és nem is logikai értelemben vett dupla tagadás, hanem emfatikus, azaz hangsúlyos, ismétlésen, halmozáson alapuló, nagyon is határozott nem. Ezt igenlésnek venni igazi szerelmesen arrogáns bravúr: mert ezt bizony a nyelvtan sem fogja igenként értelmezni – sem annak szabályai, sem pedig – amire itt inkább szüksége lenne a beszélőnek – a beszéd és a nyelvtani értelem logikája. Sidney versének zsenialitása éppen abban az öniróniában rejlik, ahogyan szájbarágósan félremagyarázza a szerelmének a „tananyagot” és egymásba játssza a dupla tagadás emfatikus és logikai értelmezési lehetőségeit, hogy valahogy mégis, mégis igen-t faragjon a nem-ből. Merthogy az kizárt, hogy egy Philip Sidney nem tudja a nyelvtant – szabályt, logikát és használatot… Dehogynem tudja.
[1] Sir Philip Sideny: Astrophil és Stella, kétnyelvű kiadás, fordította Kiss Zsuzsánna. Napkút Kiadó, Bp., 2023.: 167. Köszönöm a fordító szíves engedélyét szövege felhasználásához.
[2] Nádasdy Ádám: A leíró tudomány védelmében (Válasz Salamon János cikkére). In: Magyar Narancs, 2007. Szeptember 7. https://magyarnarancs.hu/publicisztika/a_leiro_tudomany_vedelmeben_valasz_salamon_janos_cikkere-67702 )
[3]Nádasdy Ádám: “Szabadna, kérem?” In Magyar Narancs, 2001. Január 25., https://magyarnarancs.hu/egotripp/nadasdy_adam_modern_talking_szabadna_kerem-55608
kép | vecteezy.com