ILYENKOR
Szerintem ilyenkor nem lehet chilis babot enni,
dobod felém
a ponty és a keszeg közül.
Az egész szobát betölti
a fagyasztott haláru szaga,
ha már kint amúgy sem esik,
mert évek óta nem esik karácsonykor a hó.
Csak a hangulat fagyott,
ilyenkor kötelező megfeszülni.
Lehet, ez az igazi passió,
nem a húsvéti,
derékszögben az én és a te családod között,
miszticizmust játszva egy materialista világban.
Már miért ne lehetne,
vetem ellen,
ha egyszer egyikünk sem szereti a halat,
hát még a félelmet,
hogy valamelyik gyerek torkán akad a szálka.
Fogom a fenyőillatú sprét,
mert az import normann fenyőnek sajnos nincsen
karácsony illata,
cserébe nem hullatja a tűleveleit,
amik aztán átlyuggatnák a zoknit,
rést ütnének a meghittségen,
amit az elmúlt hónapokban vásároltunk össze
különböző plázák akciós polcairól.
Olyan ez, mint a búcsúcédula,
hozom fel,
megváltjuk a lelkünket
huszonnyolcadik plüsskutyák,
meditációs könyvek képében,
amelyeket belerakunk
másoktól kapott díszzacskókba,
és így környezettudatosak is lehetünk.
Te erre csak vállat vonsz,
kicsit segíthetnék esetleg,
mert a gyerekek egy órán belül itt lesznek,
és a fa feldíszítése
még sehogy sem áll,
Beállítom a telefonom a könyvespolc tetejére,
onnan szól majd az égi csengőszó,
Köhögsz,
Kaparja torkomat a karácsonyillatú szar,
amivel telenyomtad a nappalit,
mondod, miközben tovább kaparászod a hal pikkelyeit.
Csillognak, mint a hó
és éles, sercenő hangot adnak,
ahogy leválnak a testről.
A bűz miatt kell,
magyarázom.
Persze, felvetődik a kérdés,
hogy akkor miért nem a luc,
de a normann fenyő csak összeszárad,
ki lehet dobni egyben,
és jobb egy aszott múmia,
mint amelyik után háromszor kell felseperni
a bérház folyosóját.
Félóránk maradt talán,
nézünk egymásra,
én egy karácsonyt kérnék elvitelre,
te inkább helyben fogyasztanád,
és várakozunk,
várakozunk
a gyerekeink érkezésére,
a csengőszóra,
a halra,
a hóra,
a holnapra.
kép | vecteezy.com
