SZÓJA ÉS NYITOTT GERINC
WORLD PRESS PHOTO
A képen látható kislány fejlődési zavara szerencsére nem annyira súlyos, hogy játszani se tudjon. Mégis nagy hátrány, mert később okozhat mozgásszervi problémákat. Ha a gerincvelőt nem védi csontburok, súlyos fertőzések történhetnek.
A nyitott gerinc (spina bifida) nem ritka rendellenesség. A mértéke viszont nagyon széles skálán mozog: a halvaszületés és a mozgásképtelen láb mellett van, ahol annyira enyhe a zavar, hogy az illető élete végéig sem derül ki.
Évtizednél is hosszabb kutatás eredményeként Dr. Czeizel Endre elsőként publikálta 1992-ben, hogy a folsav (a B9 vitamin) „magzatvédő vitaminnak” is nevezhető, mert jelentősen csökkenti a nyitott gerinccel születés kockázatát. A folsav ma Magyarországon szabadon hozzáférhető, és a körzeti védőnőnek is feladata, hogy tájékoztassa a kismamát a folsav-szedés fontosságáról és módjáról.
Míg a folsav gyakorlatilag megelőzheti a nyitott gerincet, más vegyi anyagok – tulajdonképpen mérgek – növelik az esélyét. Ilyen vegyi anyag például a Roundup nevű gyomirtószer, amelyet a kislány lakóhelyének környékén nagyüzemben használnak.
Argentina a világ 3. legnagyobb szója-exportőre. A szójababnak – magas fehérje és olajtartalma révén – sokféle felhasználása van: főként állati takarmány, de emberi fogyasztásának is hagyománya van (főleg Ázsiában), továbbá benzinkutaknál tankolható biodízel is készíthető belőle. Tehát a világkereskedelem egyik meghatározó szereplője.
Argentína teljes export-bevételének közel harmadát a szója adja, így „végeláthatatlan” szántóföldeken mindenhol szójabab terem. Ez magával hozza a növényvédőszerek rendszeres permetezését, ha ugyanis valamilyen kártevő rovar „beszabadul” az óriási szójatáblára, mire a gazda ezt észreveszi, már a fele termény tönkrement. És így van ez a gyomokkal is, amelyek – ha nem gátolják meg a terjedésüket – súlyosan csökkenthetik az adott területen termő szója mennyiségét.
drasztikus és univerzális
Minthogy a szójaföldön a tövek között többféle gyomnövény is megjelenhet, nem egyszerű a védekezés. Különféle gyomok ellen más-más védekezési technikára volna szükség. És itt jut szerephez a Roundup, amelynek glifozát a fő hatóanyaga. A glifozát ugyanis drasztikus és univerzális növény-gyilkos anyag. Ahova permetezik, ott minden növényt megöl. Mármint minden természetes növényt. De az argentin szántóföldeken túlnyomórészt olyan szójababot termesztenek, amelyet géntechnológiával glifozát-rezisztenssé tettek. A nyitott gerincű kislány környezetében lévő szójaültetvényeken tehát olyan génmódosított szóját termesztenek, amelynek nem árt a glifozát.
A Monsanto nevű agrokémiai multi immár néhány évtizede gyártja a „növény-gyilkoló” glifozátot, ugyanakkor génmódosítással kifejlesztette a glifozát-toleráns kukoricát és szóját. (Azért ezt a kettőt, mert ezek a világpiac vezető növényei.) Hosszú ideig, amíg le nem járt a szabadalmi védettség, a „fél világ” a Monsantónál vette a GMO szóját is, meg a Roundup gyomirtót is[1]. Ma már egyszerűbb a helyzet, mindkettő szabadon forgalmazható. Magyarországon viszont törvényileg tilos génmódosított növényeket termeszteni.

Évek óta folyik a vita, hogy van-e a glifozátnak rákkeltő vagy teratogén hatása. [A görög teratosz szó egyik jelentése: „szörny(szülött)”, a szintén görög gén pedig, hogy valamit „okozó”.] Vagyis kérdés, valóban lehet-e szerepe a közeli szójaültetvény Rounduppal permetezésének a kislány – és világszerte sokszáz hasonló helyzetben lévő gyerek – veleszületett fejlődési rendellenességében. A Monsanto vizsgálatai szerint a tiszta glifozátnak nincs sem rákkeltő, sem teratogén hatása. Ugyanakkor számos orvosi statisztika jelzi, hogy a Roundup nagyüzemi használata együtt jár a környéken élők magasabb rák-előfordulásával és gyakoribb fejlődési rendellenességeivel. Ez tehát patthelyzet, amelyből sajnos, hosszú ideje nem tudunk kilépni.
ismeretlen hatások
Minderről természetesen az argentin hatóságok is tudnak. És nyilván tudják azt is, hogy a glifozát természetidegen anyag. Márpedig természetidegen beavatkozások esetén nem követhető az a logika, hogy „amíg nincs bizonyíték, hogy valami ártalmas, addig miért ne használnánk?”. Az esetleges távoli, ismeretlen hatások miatt itt sokkal inkább az óvatossági aranyszabály érvényes, hogy „amíg nem vagyunk biztosak abban, hogy valami hosszú távon, áttételesen sem ártalmas, addig azt ne használjuk”.
Anita duplán vesztes. A könyörtelen gazdasági versenyben mindent felülíró hatékonyság áldozata. Annak a „hatékonyságnak”, hogy minden lehetséges területen, még a lakóházak közvetlen környezetében is szóját akarnak termeszteni, és hogy a szójaültetvény gyomtalanításának gyorsnak, egyszerűnek és hatékonynak kell lennie. Vesztes, mert elvették tőle – és a környezetében vele együtt élőktől – a rétet, az erdőt, a természetes élővilágot; ráadásul megnehezítették az életét a holtig cipelendő betegséggel.
Argentínában több mint 28 millió hektárt permetezinek glifozáttal. Ennek súlyos ártalmai, utóhatásai lehetnek. A majdani veszteség sokkalta nagyobb lehet, mint a mostani gazdasági bevétel.
[1] A Roundup és a glifozát szaknyelven peszticid. A peszticid szó első tagja a latin pestis, amely eredetileg általában ’ragályt’,’pusztító betegséget’ jelentett, meg annak az okozóját, magát a „kártevőt”. A -cid végződés szintén latin, s ’megölő’ a jelentése. A pesticid tehát: ’a kártevőt megölő’. És ha a gyomokat kártevőknek tekintjük, igaz is, hiszen a glifozát a szója kártevőit megölő szer. De a peszticidek magyar összefoglaló szakneve növényvédő szer. És ez így mégis furcsa, mert így a növény-gyilkos glifozát Magyarországon a növény-védő szerek közé tartozik.
kép | Pablo E. Piovano, Manuel Rivera-Ortiz Alapítvány, Philip Jones Griffiths Alapítvány, Lawen.doc: Az agrártoxinok emberi ára
1996-ban Argentína jóváhagyta a génmódosított, gyomirtószer-rezisztens szójababot, amelyet glifozát-alapú gyomirtószerekkel párosítottak – mindezt független kutatások nélkül fogadták el. Három évtized alatt a peszticid-felhasználás az évi 40 millió literről 580 millió literre emelkedett. Jelenleg Argentína megművelt területeinek 60%-át permetezik, ami 14 millió embert érint. Annak ellenére, hogy független tanulmányok összefüggésbe hozzák a permetezést a rák és a születési rendellenességek fokozott kockázatával, a szabályozás egyre lazul, miközben az agrárkémiai anyagok használata mind közelebb kerül az emberek lakta településekhez. A projekt dokumentálja az agráripari profitot a vidéki lakosság élete elé helyező gazdasági modell emberi árát.
felső kép | Anita Sosa, aki vízfejűséggel és nyitott gerinccel született, a nővérével játszik. Az orvosok a 3000 lakosú várost körülvevő szójamezőkön használt növényvédőszereknek tulajdonították az állapotát. Chaco, Argentína, 2014. november 29.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás
Biodóm (Fővárosi Állatkert), Budapest
2026. szeptember 25 – november 8.
http://worldpressphotohu.info