PÓRÁZON TARTVA
SZÓ_KÖZ: GUMICSONT
A mindennemű – de jelen gondolatmenet keretében leginkább politikai – manipuláció egyik régóta alkalmazott eszköze a figyelemelterelés. Egyebek mellett meddő vitatémák és álproblémák generálásával, esetleg az érzelmekre erősen ható, a hatalom megtartása szempontjából azonban kevéssé releváns események fókuszba helyezésével. Már a puszta tény, hogy a hatalom gyakorlói ezekhez az eszközhöz nyúlnak, sokat elárul az autoritás és a nép viszonyáról. Ám a nyelv által hordozott üzenetet is érdemes közelebbről megszemlélnünk: nem mindegy ugyanis, milyen szóval illetjük a figyelemelterelésül szolgáló információs koncot, illetve közvetve annak befogadóit.
figyelemelterelés
Az angol többnyire a „red herring”, vagyis vörös vagy füstölt hering kifejezést használja, utalva a vadászkutyák orra elé tett erős szagú halra, amivel hol a nyomkövetést gyakoroltatták, hol – amennyiben vadorzó volt az illető – a kutyák megtévesztésére vetették be. A németek „Nebelkerze” szava, illetve a spanyolok „cortina de humo” kifejezése a hadviselésben a tiszta látási viszonyokat megzavaró ködgyertyát, füstbombát vagy füstfüggönyt idézi, míg a franciák „contre-feu”-je a tűzoltók erdőtüzeknél alkalmazott ellentűz technikáját veszi a metafora alapjául. A figyelemelterelés nyugati szóképei az ellenfelet (hisz a hatalom szemében az irányított, ám ellenállásra, sőt, szembefordulásra is képes tömeg jellemzően fenyegető ellenség) tettre kész entitásként láttatják, hisz cselekvőképes a vadat hajtó kopó, a lövésre kész ellenséges hadtest, és az erdőket felfaló tűz is.
A magyar a „gumicsont” kifejezést választotta, ezzel teret engedve az asszociációnak, hogy a nép lesunyt fejjel fekvő eb, aki keserű szájízzel, de beletörődve rágja az eléje vetett gumit. Az effajta céltalan rágódás képzete az asszociációs láncolat két közeli eleméhez is elvezethet (és mindkettő köthető a depresszió lélektanához): a tanult tehetetlenség, valamint a rumináció fogalomköreihez. A tanult tehetetlenség Martin Seligman amerikai kísérleti pszichológus fogalma. Seligmanék megfigyelései szerint, ha akár egy állatot (eredetileg kutyák viselkedését tanulmányozva írták le a jelenséget), akár egy embert tartósan olyan negatív inger vagy tapasztalat ér – például fájdalom, bántalmazó kapcsolat, kizsákmányoló rendszer –, melyet nem áll módjában befolyásolni, egy idő után feladja a védekezést és passzivitásba süllyed. Ez a tehetetlenségérzés akkor is fennmarad, ha a körülmények már megváltoztak, vagyis a lehetőség már adott volna a kiszakadásra a helyzetből. A depresszió pszichés tényezői közül a tanult tehetetlenség egyike a legjelentősebb fenntartó jellemzőknek. A rumináció, vagyis rágódás a depresszív gondolati működés gyakori sajátossága. Múltorientált és negativisztikus gondolatcsapda, hisz már bekövetkezett, és így megmásíthatatlan események kényszeres felidézését és az emléken való gyötrelmes őrlődést jelenti, mely a „Mi lett volna, ha?” zsákutcájába visz. E mentális mókuskerék egyre mélyebbre húzza az érintettet saját szenvedésének és tehetetlenségének érzetében.
Néplélekről, nemzetkarakterológiáról beszélni, bármily csábító az efféle átfogó értelmezés lehetősége, tudományos értelemben elvetendő. Nem állítom tehát, hogy a magyar nép egésze történelmi traumái, évtizedes szocializációja különböző autoriter rendszerekben vagy neveltetési szokásai révén bizonyosan rátanult a tehetetlenségre vagy a múltban tartó rágódásra. Az viszont kijelenthető, hogy aki elé gumicsontként vetik a lényeget fedő tartalmat, arról mégiscsak ezt feltételezik. Feltételezik, hogy tájékozódás, reflexív és kritikai gondolkodás, saját jogainak ismerete és képviselete helyett megelégszik a cselekvésnek tűnő, valójában cselekvésképtelenséget fokozó kérődzéssel. Mindezt lehet és szükséges is cáfolni. Elvárni, hogy a valóságot és ne annak utánzatát kínálják fel.
kép | vecteezy.com
