AZ EGYETEMSZIGET 26.

AZ EGYETEMSZIGET 26.

248

A SOHA NEM ÍGY GONDOLKODÓ

Én is sokat gondolkodom azon,
végtelen vagy véges számú vers van-e
a világon, hogy már keletkezésük
előtt megvannak-e valahol.
Ha arra jutnánk, megvannak,
akkor az ún. költők tényleg
mágusok, akik hozzáférnek
ilyen nem nyilvános dolgokhoz,
és akkor valóban minden tiszteletet
megérdemelnek. Másként csupán
szószobrászok. Bár Pheidiasz
szerint ugye a szobor is eleve
megvan a kőben, csak a fölösleget
kell leszedni. Valami ilyesmiről
lehet szó. Kapsz egy teljes,
már kész nyelvet, csak leszeded
a fölöslegest, és megvan a vers.
Tehát egyetlen vershez önálló
nyelvet kell teremteni, amit aztán
tönkre is teszel az érdekében.

Na, ezt így még soha az életben
nem gondoltam, gondolta először
és utoljára a soha nem így gondolkodó,
miközben egy soha nem létezett
nyelv zsákjából próbált előrángatni
egy mindig is létező verset,
mint látható, eredménytelenül.

249

MESEHŐSÖK

Az ártó vagy az ártatlan
térbe igyekszel? Olyan
világ vesz körül, ahol
a szükséges rosszra
rárakódik a szükségtelen,
ahelyett, hogy a szükségest
is szelídíteni próbálnánk.
Ki szereti az ártó teret,
és ki mesélte be neki,
hogy az használ? Használó
teret használni nem lehet
ártatlanul.

Az ártó vagy az ártatlan
idő telik? Olyan
jelen vesz körül, mikor
a szükséges rosszra
rárakódik a szükségtelen,
ahelyett, hogy a szükségest
is szelídíteni próbálnánk.
Ki szereti az ártó időt,
és ki mesélte be neki,
hogy az használ? Használó
időt használni nem lehet
ártatlanul.

Az ártó vagy az ártatlan
világba igyekszel? Olyan
élet vesz körül, ahol
a szükségtelen rossz alatt
beszakad a szükséges,
kőzetrétegekké préselődik
a jó meg a rossz. Ki szereti
a világot, ha bármit be
lehet mesélni róla bárkinek?
A világ meséjét elalvás
után kezdi olvasni egy mesehős,
az ősapánk.

250

A RÉGI ÉRTÉKEK MEGMENTÉSE

Nagy lázadást reméltél, az
értelmesek lázadását, akik néha
a társadalom külön osztályának
gondolják magukat, szólította
meg magát az önmegszólításra
csak ritkán vetemedő, csalódott
lázadás-remélő. Nagy lázadást
reméltél, de a lázadást nem a
remény szüli. A lázadást
nem szabad szülni semminek,
vagy legfeljebb a semminek,
mikor már nincs mit nyerni
a lázadásra szorulókon a nyerőknek,
és ellökik maguktól őket,
mint kohó a salakot,
amiből már nem lehet
egy kis acélt se kinyerni.

Azt hitted, a pedagógus-rabszolgák,
a mást játszani kényszerített
mímelők, az őszinteség
versbe ritmizálói, a színpadra
problémákat álmodók,
a számok törvényeiről
gondolkodók, a mozaikrakók,
a hangszermegszólaltatók,
a gondolatszétszedők,
a megtörtént dolgok legendává
oldói, a legendák történetté
lassítói, majd elhiszik,
hogy a szórakoztatás és
borzongatás olyan erő,
ami nélkül nem tudnak
meglenni az emberek.
Mikor aztán elhallgattatta őket
a változás lovascsapata,
énekesmadár-pástétommal
és mézborral ünnepeltek
a mindjárt unatkozni kezdők.
Amire mégse került sor,
mert a birodalom torkát
lakoma közben egyetlen
hazugság életlen kése is el
tudta vágni. A borba vércseppek
keveredtek, mint az új hitbe
a régi babonák.

251

PÁPAVÁLASZTÁS

Észrevette, hogy nem ő öregszik,
hanem a társadalmi pozíciója.
Mi az, hogy társadalom?
Barátok hathatós hálózata.
Mi az, hogy pozíció?
Ellenségek hathatós hálózata.

Meghalt egy barátja,
aki előadásokat rendezett
az ő senki számára előadhatónak
nem tűnő szövegeiből.
Meghalt egy másik barátja,
aki előadásokat rendezett
egy nemrég illegális sziklakápolna
színesre festett barlangjában
az ő senki számára tanulságosnak
nem tűnő szövegeiből.

Rómában meghalt a legnagyobb
barátja, aki az épp csak engedélyezett
egyházat vezette. Dehogy
ismerték egymást. Persze, hogy
ismerték egymást, az öreg
gyűjtötte az enciklikáit,
nélkülük nem tudott volna
megbékélni a világgal.

Rettegve várta, kit választanak
a helyére. A neve mindent
elárul majd. Novatianus,
Hippolütosz? Ezek ellenpápák
voltak. De jó is volna,
ha egyszer ellenpápa
jutna a trónra! Úgy érezte,
az egyetlen demokrácia
ez a választás. Megpróbálta
akadozó imáival befolyásolni.

252

UTÓÚJ

Miután az öreg egy traktátusát
latinra is lefordították, és egy javasasszony
rossz járását is végleg helyretette,
lényegében visszafiatalodott.
A javasasszony ráolvasással mély
álomba döntötte, aztán kifordította
belsejét, és minden elavultat kidobált.
A gondolkodásában támadt
üres helyekre divatos
gondolatokat pakolt.

A stílusában támadt
üres helyekre divatos
stíluseszközöket pakolt.

Bár a javasasszony súlyos lemaradásban
volt a korához képest,
hiszen gondolat
legalább száz éve nem született
a világban, újszerűség
pedig legalább száz éve
nem született az írásbeliségben.
A korstílust utóújnak
hívták, a javasasszony
nem is tudott róla, lényegében
azt hitte, még Marcus Aurelius
alatt élnek, Marcus Aurelius
jobb pillanataiban azt képzelte,
nem is császár, hanem filozófus.
Ez persze öncsalás volt,
ami még a hazugságnál
is nagyobb vétek. Ha csak
másokat akarunk becsapni,
még fordulhat minden jóra,
de ha magunkat: eltértünk
a jótól. Otthagynak a tévút
melletti árokszélen, még
csak ki se akar rabolni senki.
Az öveden levő tarsolyból
kigurul pár arany. Nincs koldus,
aki fölemelje ebből a mocsokból,
mely az árokban csordogál
a mulató mögötti árnyékszék
és az aranyhalas tó között.

253

MÁSHOLD (álomfejtés)

Az öregedő tanárból
megfiatalodott író lett.
Athén három másik
egyeteme is, csupa nemlétező
hely, megkereste, hogy ott
bomlassza a tanulóik
fejében a még úgy-ahogy
meglevő, velük született
tudást. Szorongó
álmai támadtak, hogy
végül sehol se alkalmazzák,
pedig szétgurult aranyai
már fogyóban voltak.

Akkor meghozta a futár
latinra fordított traktátusának
példányait Rómából, és máshold
idején már arról álmodott, a városi
sétahajó új megállója:
az Elhallgató Hermész sétány.
Ő pedig boldogan újságolja
az utasoknak, ezt róla
nevezték el. Az utasok
odafordulnak hozzá, szájukra
teszik az ujjukat, jelezve,
hogy hallgasson!

254

ELTŰNÉS VAGY FORRADALOM?

Úgy érezte, szükség
lenne értelmiségi forradalomra.
De persze ezek a szavak
nem álltak akkor rendelkezésre.
Az értelmiségit így próbálta mondani:
oktatórabszolga. A forradalom
helyett csak a lázadás szolgált.
A rabszolgalázadás kora
azonban lejárt, a világ körülötte,
amit ma társadalomnak mondanánk,
összezagyválódott, rétegei
egymásba rohadtak, mint a raktárban
felejtett saláta.

A rabszolgák kedvelték,
hogy nincs semmijük, úgy érezték,
felelősség se nyomja őket,
nem volt kedvük lázadni,
nem volt kedvük szabadnak lenni.
Az értelmiség nem érezte
fontosnak, hogy értelmes
legyen. A vezetők képtelenek
voltak uralkodni az ösztöneiken.
Olyan ösztönökön, amiket
értelmiségiek találtak ki
nekik. Tetszett, hogy Nárciszhoz
hasonlítják őket. Serlegek
csillogó felületében nézegették
magukat, észre se véve, hogy
a pohárban vér van. Így is berúgtak.

Nem a rabszolgák vére volt.
Denevérvér, bagolyvér,
csimpánzvér, beledobva
egy igazgyöngy, hozzáöntve
egy kis sakálepe.

255

SEMMI

Mindig is tudnia kellett
volna, hogy a világ
létezése lehetetlenség.

Mindig is tudnia kellett
volna, hogy a saját
világa lehetetlenség.

Mindig is tudnia kellett,
hogyan lehet kibújni
a lehetetlen alól.
Sehogy, de az már valami.
Valahogy, de az még semmi.

256

A SAJÁT VÁLASZ CSAPDÁJA

Észrevette, hogy
mikor már úgy tűnt,
lassan vége ennek az
önként vállalt helyi
zsarnokságnak, mely
mindig büszkén hangsúlyozta
szabadságimádatát, mikor már
rettegett a zsarnok, és remény-
kedett az elzsarnokosított;
akkor töredezik össze
minden végleg,
helyrehozhatatlanul.

Minden elkerült saját
helyéről, ahová gyorsan
szemetet raktak le, hogy vissza
se lehessen állítani – nem is
a régi rendet, hanem
a rendet magát!

A rend, a rend, a rend
volt útban. Az útjába
leszórtak mindent, amit
elmozdítottak. Minden
szinte ugyanott maradt,
de az ott megzökkent,
az itt távolba csúszott,
közben a távol sziszegve
betekergett ide. Amit már
rég eladtak odaátnak.
Az árát elosztották
szét és szanaszét között.
Hanyatt-homlok menekültek
a megrendezett győzelembe.

De kik? A kikövetelt
zsarnok szomorkodott,
földerült, gondterhelt
volt, a vállát vonogatta.
Hát szabad ezt? – kérdezte.
Nem szabad – felelték
a lázadók, és saját válaszuk
csapdájába estek.

257

KŐFEJ

Az előnyöd, hogy korán keltél,
a nap során fokozatosan
elveszted. Kihúzott derékkal
jár, aki már 6 előtt fönt
van. Lendületes a 7-ig ébredő.
Aki 8 felé, kicsit bizonytalan.
A 9 körüli folyton
ásítozik. A 10-es egész
nap álmos.

De 10-re már 5 órája
ébren, aki 5-kor
kelt. Fáradt. Nem látja
értelmét a dolgoknak.
Az értelem csak délben
jelenik meg. A korán kelő
épp ebédet hajszol, a másik
a megkésett reggeli ital mellé
híreket hallgat. Amennyi átjön
az utcától, a világtól elválasztó
kerítésen. Mintha egy kőfejet
vagy aranypénzt dobott volna
be valaki az udvarra.

kép | vecteezy.com

Előző cikk
FLUORESZCENCIA