FELVILÁGOSODÁSOK

Fehér és sötét, avagy politikamentes politika a technológia segedelmével

Ács József esszéje az Arrobori egyik írásához kapcsolódva a politikamentes technokrácia mítoszának elemzése során jut el a sötét felvilágosodáshoz.

Induljunk el a felvilágosodás fogalmától! Kezdjük egy híres idézettel: „Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit”. A filozófia itt a felvilágosodás filozófiája. A mondat eredeti kontextusa igencsak vészterhes, mert Robespierre forradalmi terrort meghirdető beszédében hangzott el. A felvilágosodás filozófiájának alighanem legjobb magyar ismerője – hajdani kollégám és tanárom –, Ludassy Mária egyik könyvének címéül is választotta a mondatot, s így írt az ilyesféle doktriner szándék szükségképpen vészterhes következményeiről: „… s valóban, ahol a való világból kiindulva akarták megvalósítani az EGYENLŐSÉG és a TESTVÉRISÉG birodalmát (a SZABADSÁG a szintén a felvilágosodás filozófiai örökségéhez tartozó liberális utópiákra maradt), ott terrorra kényszerült a törvényhozó, mivel az ’empirikus emberek’ oly kevéssé feleltek meg az erény ideális követelményeinek”.

sötét felvilágosodás

A szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava a modernitás társadalmi-politikai programjának lényegét fogalmazta meg. Az együttes megvalósításukra irányuló szándék kezdettől nagyon súlyos dilemmákat vetett föl. S nemcsak abból származtak bajok, hogy az egyenlőség és testvériség szabadság nélkül zsarnoksághoz vezet, az is világos volt, hogy az egyenlőség és szabadság összeegyeztetése sem problémamentes. Mégis: a modern politikai demokrácia intézményes technikáit ez a program alapozta meg. Aztán a 20. század utolsó évtizedeiben lehetett egyre többet olvasni arról, hogy az észre alapozott – bírálói által észvallásnak titulált – felvilágosodás kora véget ért. Nem mintha korábban nem tárgyalták volna a korszakot feszítő súlyos belső ellentéteket – elég a frankfurti iskola gondolkodóira utalni –, de a program, illetve az arra épülő modernitás teljes elvetése a posztmodern fogalmának bevezetésével kezdődött. Ami az utóbbi években sötét felvilágosodás néven híresült el, ennek a mozgásnak a kiteljesedése, jelenlegi végállomása.

Tény – Ács József joggal hangsúlyozza ezt –, hogy képviselői így vagy úgy, erősen kötődnek az észvesztő profitokat produkáló, a Szilikon-völgy légkörében szocializálódott technomilliárdos vállalkozói réteghez: vagy maguk is a rövid idő alatt startup cégből gigászi vállalatbirodalommá növő vállalkozások alapítói, tulajdonosai, vagy számítógépes szakemberek. Ennek a rétegnek az első generációja a hatvanas évek légkörében szocializálódtak, és olyan világképet alakítottak ki, amely sikerrel egyesített két, egymással eredetileg élesen szemben álló ideológiát: az élesen antikapitalista hippiét és az értelemszerűen prokapitalista, az egyéni meggazdagodást és a sikert az élet középpontjába állító yuppie-ét. Ami tűznek és víznek tetszett, s amiről azt lehetett gondolni, hogy kioltják egymást, azok olajnak és tűznek bizonyultak, s bizarrnak tűnő összevegyítésük nagyon is életképes volt. Az őket követő generációk életfilozófiájában a szabadság és a meggazdagodásban manifesztálódó siker szervesen összefonódik. (A történtek jó illusztrációját adják a ’68 kudarca utáni keserű bon mot igazságának: „a fogyasztói társadalom elfogyasztotta a forradalmat”.)

Ez a réteg nagyon sajátosan értelmezi a szabadságot, főként a szabadság és a társadalmi méretű egalitárius demokrácia viszonyát. Világképükben a kettő élesen szemben áll. A szabadság a tehetsége révén meggazdagodó új elit szabadsága, míg a demokrácia az az elvetendő politikai berendezkedés, ami ezeket a kreatív embereket le akarja húzni a tehetségtelen tömeg, a mob, a csőcselék szintjére, s ami a haladás kerékkötőjévé válva szükségképpen degenerálódik. Vagyis a szabadság igenlése élesen antiegalitárius ethosszal kapcsolódik össze. A ragadozók szabadsága ez.

És itt alapvető fogalomhoz jutottunk: a haladáshoz, aminek persze megvan a maga története. Összefonódik a társadalom-, gazdaság- és politikatörténettel. A haladás ideája is jelentős változásokon ment át az idők folyamán. Annyi bizonyos, hogy sajátosan modern fogalomról van szó, s ez lényegi eleme a felvilágosodás kulturális csomagjának. A haladást a 18. század filozófusai a középkorral – egyébként e tekintetben hamisan – szembeállított saját koruk alapvető sajátosságának gondolták. Sokértelmű fogalom volt ez: jelentette a társadalom erkölcsi, anyagi és tudásbéli gazdagodását, vagyis az európai civilizáció előrehaladását: progresszió versus stagnálás, tudatlanság versus tudás, ész versus sötét babonaság. Valami olyasvalamit, amit a 19. századi magyar reformkor Magyarországra vonatkoztatva a nemzet tsinosodásának mondott. Aztán a 19. század egyre inkább a technológiai haladásra – ami eredetileg is előkelő helyen volt a fogalom értelmezési tartományában: a Nagy Francia Enciklopédia szócikkei között központi hely illette a mesterségbeli-technikai tudás fejlesztését célzókat – szűkítette jelentését. Nem alaptalanul: a század második fele a születőben lévő technotudomány páratlan diadalútját hozta, s ez megágyazott a technotudományos ideológiának – ennek mai leszármazottja a Big Data ideológiája.

ideológiamentes tudományos társadalomtervezés

Úgyszólván adta magát az ötlet, hogy alkalmazzuk a tudomány és a technológia módszereit az emberi társadalomra is. Saint-Simon utópiája, amely a haladás zálogát a technotudománnyal összekapcsolódó kapitalista vállalkozásban látta, a 19. századi pozitivizmus egyik sarokköve. Központi gondolata az ideológiamentes tudományos társadalomtervezés, a későbbi technoutópiák központi motívuma. A sötét felvilágosodásnak a társadalmat az új digitális technológiákra alapozott társadalommérnökség segítségével átalakítani akaró szándéka hosszú múltra tekint vissza.

A technokrata társadalommérnökség ideája mélyen elitista, anti-egalitárius emberképpel jár együtt. Érdemes kézbe venni Shoshana Zuboffnak 2019-ben megjelent, a technokapitalizmus genezisét és működésmódjait enciklopédikus igénnyel leíró és elemző művét, A megfigyelési kapitalizmus korát. Ebből kiderül, hogy az ezredforduló környéki válság után a mára gigászokká növekedő hajdani startup-cégek, a Google, Amazon stb., üzleti stratégiaváltása új típusú kapitalizmus nyitányának bizonyult. Ebben az ügyfelek kibányászandó nyersanyaggá válnak. A felhasználói viselkedés feltérképezéséből és a masinériát működtető profitelvű logikából értelemszerűen következik a második lépés: a felhasználók jövőbeli viselkedésének profitmaximalizálást célzó kondicionálása. Ami törvényszerűen magával hozza az anti-egalitarizmust, a sötét felvilágosodás ismertetőjegyét. Vannak tehát a szofisztikált technológia briliáns értelmű, csillogó eszű előállítói, és a használó, ám működésmódjait megérteni képtelen tömegek. A lényeget brutális nyíltsággal fogalmazta meg egy nagyvállalat magas beosztású vezetője: „Tudja, az a helyzet, hogy nálunk zsenik dolgoznak, akik csúcstechnológiát csinálnak idiótáknak.” Nem meglepő – mutat rá Zuboff –, hogy kezdetektől milyen népszerű a behaviorizmus pszichológiája a megfigyelői kapitalizmus nagyvállalatainál. Egyik legismertebb képviselője, B. F. Skinner teóriájában az emberi lény afféle ok-okozati sémák alapján működő viselkedéscsomagként jelenik meg, s a szabadság fogalma üres: valójában az elégtelen ismeretek következménye, ti. nem ismerjük valamely cselekedet okát, s a rejtély magyarázatára találjuk ki a metafizikai jellegű ideát, ami a vonatkozó ismeret megszerzése után egyszerűen elillan. Logikusan következik hát a manipulatív célzatú, profitszerzési vagy hatalmi szándékú kondicionálás eszméje, majd gyakorlata, amihez az eszközöket a technológia szállítja.

Profit és hatalom szétválasztása nagyon is viszonylagos: a profitszerzés logikájára épülő társadalomban a profit a politikai hatalom fölötti közvetett vagy nem is annyira közvetett kontrollt is jelent. Kína példája fényesen bizonyítja, hogy a hipermodern technológiára alapozott megfigyelési kapitalizmus milyen eredményes nászra léphet a régi vágású politikai totalitarizmussal, s mennyire életképes a nászból születő utód.

Ahol vannak kondicionált tömegek, kondicionáló elitnek is lennie kell, ami működteti a szofisztikált technológiai-hatalmi masinériát. A sötét liberalizmus zászlóvivőinek egyébként fölötte heterogén nézeteiben az elit-koncepciók valamilyen változata közös jellemző. A szabadság és demokrácia éles szembeállítása Curtis Yarvin – szövegeit eredetileg Unqualified Reservations című blogjában közölte Mencius Moldbug álnéven – és az őt szisztematikusan kommentáló Nick Land kiindulópontját adja. Gondolatmeneteik kontextusa az amerikai kultúra és politika több évtizede folyó identitáspolitikai háborúja, a woke és az alt-right kölcsönösen izzó gyűlölettől fűtött lövészárokharca, melyben ők az alt-right számára gyártják az eszmei muníciót. A szabadság náluk az elit szabadsága, míg a modernitásnak az egalitarizmusra alapozott képviseleti demokráciája maga az ősgonosz. Nem pusztán hajlamos a degenerációra, hanem per definitionem maga a degeneráció: lényegét tekintve diszfunkcionális és kontraproduktív politikai berendezkedés. Mélységes egyetértéssel idézik az antik politikai filozófiát, amelyben a demokrácia valóban a rossz politikai formák egyikeként, az okhlos, a csőcselék zsarnokságaként tűnik fel. Yarvin és Land vissza-visszatér az USA Alapító Atyáihoz, akiknek szövegeiben a leendő új államot következetesen köztársaságként, nem pedig az általuk is rossznak tartott demokráciaként képzelték el. Ehhez kell visszanyúlni, el kell törölni mindenféle kompenzációs jellegű jóléti mechanizmust, mert ezek olyan társadalmi csoportoknak juttatják az erőforrásokat, amelyek képtelenek azok észszerű felhasználására: az eredmény így nem az egyenlőtlenség csökkentése, hanem a társadalmi testben rákként burjánzó parazitizmus.

technoszféra

A fehér felvilágosodás haladásfogalma a sötét felvilágosodás Sith-lovagjainál következetesen szemben áll az eredetileg annak szerves részét jelentő társadalmi emancipációval. A haladás itt a technoszférában a programozói-vállalkozói kreatív elit érdeme. Ebből logikusan következik, hogy az erőforrásokat ide kell csoportosítani. Egyedül ez a stratégia képes kiemelni a válságból az újraindításra (rebootolás) szoruló, zsákutcába keveredett nyugati civilizációt. Az informatikából kölcsönzött kifejezés is sajátos optikájú, az emberi valóságot a számítógépes programozó szemszögéből értelmező társadalomkép és történetfilozófia társul hozzá. Ács József így ír: „A jövőtervező fenegyerekek sci-fibe kanyarodó dolgozatait olvasva sokszor az a benyomásom, mintha kizárólag műszaki érdeklődésű, számítógépes játékokon nevelkedett fiatalok a társadalom- és a filozófiatörténet néhány fontosabb fogalmának mesterséges intelligencia készítette kivonatait a maguk megértésének szintjén átböngészve hátradőltek volna forgószékükben, hogy megállapítsák: ezek elavult termékek. Ennél ma már sokkal jobbat is tudnak csinálni. A megértés másodlagos, első az innováció. Ami néhány dologra megoldás, mindenre megoldás”.

Nem vitás, hogy a mindenek feletti technológiai innováció és a programozói optika erősen hajlik arra, hogy az emberi társadalmat afféle hardvernek tekintse, amihez a régi szoftverek helyett újakat kell írni – s erre ők hivatottak. Yarvin is szoftverfejlesztő, vállalkozó; társadalom-átalakító ideáit blogokon teszi közzé, és nem is titkolja, hogy a sötét felvilágosodás köreiben nagy karriert befutó fogalmát, a katedrálist programozó kollégájától, Eric S. Raymondtól kölcsönözte. A fogalom szintén a felvilágosodás eszméiből kinőtt liberális demokrácia hatalmi struktúrájának neve; olyan központosított hatalmi komplexum, amelyben összefonódik a politikai gépezet, a sajtó és az akadémiai világ. Vele szemben ott a bazár. A katedrális központosított, a bazár decentralizált: Microsoft versus Linux.

A sötét felvilágosodás két másik alakjának, Nick Landnek és Peter Thielnek a szocializációja erősen különbözik Yarvinétól. Land brit filozófus, pályaíve azonban eltér a hagyományos akadémiai mintától. Eredetileg a Warwicki Egyetemen oktatott és kutatott, ám szövegeivel kezdettől áthágta a hagyományos szakfilozófiai határokat. Posztmodern filozófiát művelt, összevegyítette a posztstrukturalizmust, a kibernetikát, az underground rave-szubkultúrát, a Nietzschétől örökölt nihilizmust és okkultizmust Howard Philips Lovecraft gótikus science-fiction horrorjából átvett motívumokkal; nézeteit performanszokon népszerűsítette. Nevét a gyorsítás, az akceleracionizmus teóriája teszi szélesebb körben ismertté. Az új, posztmodern fogantatású ideológiai irányzatok általában különösebb nehézség nélkül öltik magukra a hagyományos duális politikai spektrum jobb- és baloldalának jelmezét. Ez már a populizmus esetében is megfigyelhető. A gyorsítás teóriájának baloldali változata a marxi koncepcióhoz nyúl vissza. Alaptétel: föl kell gyorsítani a technológiai innovációt: a termelőerők és a termelési viszonyok marxista téziséből kiindulva. Úgy gondolják, a kapitalista termelési viszonyok majd ellentétbe kerülnek a technológia révén forradalmasított termelőerőkkel. Reményeik szerint a végeredmény egy posztkapitalista társadalom lesz.

kiteljesedés

A jobboldali akceleracionizmus – ennek apostola Nick Land – gyökeresen ellenkező következtetésre jut. A kiindulópont itt is a technológia szabadjára engedése. Ám reményeik szerint ez nem a kapitalizmus bukásához, épp ellenkezőleg: a kiteljesedéséhez vezet. Itt a gyorsítás, az állami kontroll, végső soron az állam leépítését, a szabadpiac valamennyi, még létező, politikai korlátjának eltávolítását, az emancipációs mechanizmusok, velük együtt a demokrácia felszámolását jelenti. Land korai akceleracionista koncepciója és a későbbi – máig tartó – periódus között lényegi azonosság van: a technológia feltétel nélküli bálványozása. Ez vezet a szingularitás techno-mitológiai állapotához, amelyben az emberi szubjektum feloldódik az új gépi intellektusban – lásd mesterséges intelligencia –, az ember mint faj lényegében eltűnik. A transz- és poszthumanista ideológia jól ismert tételei ezek. (Erről bővebben A technológia vallása, avagy hogyan váljunk istenné önerőből című esszémben írok.)

Landnél mindez egyfajta deliráló apokaliptikus hangszerelésben jelenik meg. Az igenelt kapitalizmus ugyanakkor mélységesen embertelen, de éppen ezért kell átölelni. Nagyon erős mizantróp hajlandóság munkál itt. A kapitalizmus – a Lovecraft regényeiből és novelláiból ismert világon túli iszonyathoz, a fekete démon-istenhez, Cthulhuhoz hasonlóan – a világunk kapuit áttörő és azt elpusztító radikális Másik. És ez jól is van így. A technológia ebben a techno-fantaszta, helyenként drog-látomásszerű filozófiai vízióban azoknak a mágikus eljárásoknak a megfelelője, amelyeknek segítségével megnyithatóak világunk kapui, hogy az út szabaddá váljék az emberiséget elpusztító démonsereg számára. Egyébként Land első korszakának a túlzott drogfogyasztás okozta idegösszeomlás vetett véget; ezt követően hosszú ideig hallgatott, majd Hongkongba költözött és ott dolgozta ki a sötét felvilágosodás koncepcióját. Land visszájára fordította a marxi koncepció alapfogalmát, a kapitalizmus lényegi jegyének ábrázolt elidegenedést. Ez nála nem felszámolandó ősellenség, hanem olyan kozmikus, embertelen erő, amelyet üdvözölni kell: bele kell vetni magunkat az örvénybe; elősegíteni az emberi faj eltűnését, eltakarítva ezzel a technológiai evolúció útjában álló utolsó akadályt.

A neoreakciós és alt-right köröknek Land teóriája leginkább politikai ideológiája miatt fontos. Land a demokráciát következetesen elutasítja: az, hogy mára zombie-demokráciává vált, nem egyszerű elfajulás, hanem a politikai berendezkedés szükségszerű kiteljesedése. Sötét felvilágosodás című szövegében – innen nyeri a nevét az irányzat – egész tipológiát épít erre a demokrácia-utálatra, amelyet aztán összeköt a modernitás lehetséges jövőire vonatkozó prognózissal. Négy kritérium alapján osztályozza a politikai rendszereket: legfontosabb ezek közül a gazdasági növekedés, ami nem lehetséges a technológiai hatékonyság állandó növelése nélkül. A modernitás politikai rendszereinek ugyancsak négy típusát különbözteti meg: a kommunista zsarnokságot, az autoriter kapitalizmust, a szociáldemokráciát és a zombie-apokalipszist – utóbbi megvető címkével a jelenlegi világállapotnak a nyugati felvilágosodás következtében kialakuló politikai formáját illeti, amelyben a hatalom a katedrális komplexumának kezében van. A gazdasági növekedés az autoriter kapitalizmusban a legnagyobb. Vajon – teszi föl a kérdést – a degeneratív fejlődési pályára került modernitás előtt miféle további utak állnak? Három ilyet lát. Az első a modernitás 2.0. Ebben az eurocentrikus modernizáció kölönceitől megszabadult távol-keleti, mindenekelőtt kínai – tehát autoriter – modell válna a nyugati csődtömeget maga mögött hagyó domináns berendezkedéssé. A második lehetséges opció a posztmodernitás: ez egy új sötét kor eljövetele, amelyben a nyugati katedrális rendszere rátelepszik a világ egészére: átfogó válság és dezintegráció a végeredmény. A harmadik lehetőség egy nyugati reneszánsz: ám az újjászületéshez a jelenlegi rendszer pusztulásán keresztül visz az út: csak ezután lehetséges átfogó újraindítás.

Ahogyan Ács József írja, a sci-fi, jobban mondva a fantasy elemek a sötét felvilágosodás harmadik legismertebb alakjánál, Peter Thielnél sem hiányoznak, jóllehet itt nem Lovecraft, hanem Tolkien jelenik meg kedvenc szerzőként: „Peter Thiel valamennyi cégét A Gyűrűk Ura alakzatairól nevezte el. J. R. R. Tolkien 1936 és 1949 között írt fantasztikus regénye a mindenkire kiterjedő hatalom megszerzése körül forgó mitológia: „Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen”. A főhatalmat jelképező gyűrű birtokosa láthatatlanná válik, de elveszíti saját akaratát: képtelen nem élni a megszerzett hatalommal. A megfigyeléssel és adat­elemzéssel foglalkozó Palantir a távolba­látó kövekről, a haditechnikát megújító Anduril egy varázskardról, a Valar Ventures pénzügyi cég a világ rendjét őrző halhatatlan szellemi lényekről, a jelenlegi amerikai alelnökkel közösen alapított Narya Capital az egyik varázsgyűrűről kapta a nevét.”

populáris kultúra

Érdemes ehhez hozzátenni, hogy nemcsak Thielnél és a sötét felvilágosodás többi szerzőjénél nagyon erős a populáris kultúra szerzői iránti rajongás. Korunk társadalmi képzeletének meghatározó jegye a fantasy-mitológia. Ezzel számot kell vetnie annak is, aki a nagyközönség elé áll. XIV. Leó pápa 2026. május 15-én egy enciklikát bocsájtott ki a mesterséges intelligenciáról. A dokumentum, amely annak bizonyítéka, hogy a Szentszék mennyire fontosnak tartja véleménye kifejtését az egyik legégetőbb témában, a Magnifica Humanitas (Csodálatos emberiség) címet viseli. Nem meglepő, hogy az AI-ról és tágabb értelemben a technológiáról szóló szöveg szöges ellentéte a sötét felvilágosodás nézeteinek. Viszont jóleső meglepetés volt számomra a ’minden emberi lény egyenlő emberi méltósága’, ami a gondolatmenet sarokköve, s ami ugyanaz, mint Bibó István alapvetése: ’az emberi méltóság egy és oszthatatlan’. A pápa – aki egyébként eredeti képzettsége szerint matematikus – ebből kiindulva utasítja el a transz- és poszthumanista ideológia pszeudo-vallási, az emberi végesség felszámolásával elképzelt technológiai megváltásra vonatkozó vízióit: ezek mélyén ugyanis az emberi állapot elutasításának vágya munkál.

Az enciklika újra és újra hangsúlyozza, hogy egyformán károsnak és kerülendőnek tartja a technika iránti kritikátlan rajongást és a technofóbiát. És itt is előkerül J. R. R. Tolkien mint katolikus író neve (az író anyja katolizált), ám ennél érdekesebb, hogy a nagy fantasy eposz, A Gyűrűk Ura itt is előkerül. Mert a történet valóban a hatalomról szól, a helyszínek és a szereplők a skandináv és kelta mitológiából ismerősek: trollok, törpök, tündék és varázslók – ám a sokszálú történet a jó és a rossz küzdelméről mesél. Mélyen keresztény szemléletű. A hatalom gyűrűjét Frodó, a hobbit, ez a gyenge és erőtlen lény semmisíti meg – igaz, némi segédlettel; a korábbi, eltorzult lelkű gyűrűhordozó, Gollam akaratlan segítségével, mert a Végzet Hegyének kráterénél őt is megkísérti a korlátlan hatalmat ígérő gyűrű. A hatalmat nem lehet hatalommal megsemmisíteni. Minél hatalmasabb a történet valamely szereplője, annál nagyobb veszélyt jelent számára a gyűrű – íme, a végső tanulság. Az enciklika hosszasan, szó szerint idézi a történet egyik főszereplőjének, a mágus Gandalfnak a szavait: nem tudjuk a világból teljesen kigyomlálni a gonosz magvait, a saját kis világunkban kell mindent megtennünk ennek érdekében. Cselekedj lokálisan!

irdatlan vagyon

Peter Thiel, a sötét felvilágosodás harmadik zászlóvivője az újabban tech bros néven emlegetett multimilliárdosok egyike. Irdatlan vagyonát a komputer- és szoftverbizniszből szerezte, s úgyszólván korlátlan pénzügyi forrásai révén kiterjedt politikai hálózatot épített ki. Ebben ott vannak a Trump-adminisztráció kulcspozícióban lévő figurái, J. D. Vance alelnök, a hatalmi piramis második embere, de ő egyengette Curtis Yarvin pályáját is. Elon Muskhoz hasonlóan Thiel életének is vannak dél-afrikai vonatkozásai; német származású, Frankfurt am Mainban született, szüleivel vándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, a család 1971–76 között a Dél-Afrika által megszállt Namíbiában élt. Tanulmányait a Stanford Egyetemen folytatta, ahol filozófiát hallgatott, és hát igen, A Gyűrűk Ura elementáris hatást gyakorolt rá: saját bevallása szerint folyamatosan újraolvasta, több mint tíz alkalommal.

Thiel írásain érződik a filozófiai iskolázottság. Esszéiben általában tartja magát az akadémiai tudományosság formális normáihoz: lábjegyzetek stb., hiányzik a Nick Landre jellemző folyamatos és provokatív transzgresszió, az akadémiai tudományosság normáinak nagy kedvvel művelt felrúgása. Ezek egyébként is jóval olvashatóbbak Land időnként pszichedelikus szerek használatát sejtető szövegeinél. A technikai hatékonyságot mint elsődleges szempontot és az ehhez társított libertárius kapitalizmust ő keresztény világképbe illeszti. A straussi pillanat című szövege 2001. 09. 11, a New York-i Trade Center tornyainak lerombolása által keltett sokk élményéből született.

Vajon mit kezd a vallással és persze saját identitásával a nyugati civilizáció, miután rádöbbent, hogy a globalizált világ a legkevésbé sem eredményezte a homo oeconomicus, a világban a haszonszerzés optimális módozatait kereső, kalkulatív racionalitás által vezérelt embertípus egyetemessé válását? Két filozófiai fogódzója Carl Schmitt, illetve Leo Strauss. A történtek nagyon is igazolták – írja – Schmitt politikai teológiáját, amelyben a politikai szféra alapviszonya a barát és ellenség reláció. A baj az, hogy a Nyugat ennek szellemében – visszatérve a harcos vallásosság állapotába – elveszítené a modernitás századaiban felépített identitását. A liberális projekt következetesen elhárította az emberi természetre vonatkozó kérdést, mert úgy gondolták, a homo oeconomicus uralomra jutásával örökre sikerült elűzni a démonokat. Patthelyzetbe került civilizációnk. Nézete szerint ebből nyújthat kiutat Leo Strauss filozófiája.

Thiel nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy Leo Strauss újra és újra visszatér a legjobb kormányforma és a vallás kapcsolatára. Thiel számára a technológiai hatékonyságba vetett hit összefügg a kereszténységgel, amely optimizmussal tekint a jövőbe. Ennek az optimizmusnak az elvesztése a jövő elvesztése. Visszaszerzése csupán a technológia segítségével lehetséges. A tudomány és a technológia a nyugati civilizáció két alappillére. A technológiai innováció lelassulása nemcsak a pénzpiacokat, hanem a politikai rendszert is megrendítené. Persze, a politikai rendszer elöregedett, szklerotikussá vált. A stagnálásból és a dekadenciából való kilábaláshoz egyaránt szükség van a technológiai innováció felgyorsítására és a vallási megújulásra. Korunk paradoxona, hogy a radikális haladáshoz egyfajta mértékletes, a veszélyeket számba vevő szerénység kell – ehhez pedig vallásosságra van szükség, amely megtalálja a járható ösvényt az eltúlzott, hübriszbe torkolló optimizmus és a cselekvésképtelenséget eredményező fatalizmus között. Ha ez nem sikerül, az apokalipszis felé botorkáló emberek maradunk – ezek a Vissza a jövőbe című írásának zárszavai.

mély demokrácia-averzió

Ács József esszéjének egyik legérdekesebb része az Okos városállamok című alfejezet, amelyben átfogó képet kapunk egy tőről metszett technokrata politikai vízióról. Valójában nem is igen lehet politikáról beszélni: egyfajta apolitikus politika ez, amely abból indul ki, hogy a köz dolgai valójában nem léteznek. Nem létezik persze a politikai közösség sem. A politika – ez régtől a technokrata gondolkodás alapeszméje – helyébe a társadalommenedzsment lép. Az okos városállamok-féle kísérlet – a világ számos pontján gőzerővel folyó projektekbe hihetetlen pénzeket pumpálnak a tech-milliárdosok – régi sci-fi vízió átültetése a gyakorlatba. Aligha kétséges, hogy a sötét felvilágosodás mély demokrácia-averziójából kinövő elgondolásról van szó. Ám ehhez kellett a letagadhatatlanul létező, ilyen vagy olyan formában világszerte megfigyelhető jelenség, a liberális demokrácia intézményrendszerének mély válsága, kisebb vagy nagyobb mértékű eróziója. (Erről írtam A posztdemokrácia kora? című esszémben)

Nemzetállamok helyett városállamok. A város mindenféle utópia kedvenc terepe, ám itt konkrét példák is vannak. Ezek a távol-keleti, a high tech és a konfuciánus hagyomány szintézisét megvalósító Szingapúr – ahol jól megfér egymás mellett az elképesztő technológiai és gazdasági hatékonyság és a botbüntetés – és Hongkong. Nick Land az ezredforduló éveiben utóbbiba teszi át székhelyét.

A sötét felvilágosodás mély és őszinte demokrácia-utálata nem előzmények nélküli. A politikai eszmetörténetben ritkán van teljesen új a nap alatt. A társadalomnak mint részvénytársaságnak a gondolata eredetileg a korai liberalizmus találmánya. A cenzusos, a jövedelmen, illetve az iskolai végzettségen alapuló választójogot úgy magyarázták, hogy a köz dolgaiba azok szólhatnak, akik adót fizetnek. Itt következett a részvénytársaság-analógia. Úgy van ez – érveltek –, mint a részvénytársaság esetében. A közgyűlésen azok szavazhatnak a társaság ügyeiről, akik befektettek: vagyis a részvényesek. A 19–20. század fordulóján – a választójog kiterjesztését követelő emancipációs tendenciák megjelenésével – a részvénytársaság-metafora aztán átkerült a konzervatív eszmekörbe.

Fontos előzmény az első világháború utáni Németországban az 1920-as években kibontakozó konzervatív forradalom törekvése, amely központi szerepet szánt a technológiának. Premodern társadalomkép és a technológia iránti rajongás járt itt is kéz a kézben. Nagyon találó nevet adott ennek Jeffrey Herf: reakciós modernizmus. Archaikus kaszt-társadalom és csúcstechnológia házassága – különböző hangszerelésben, de közös motívum ez a sötét liberalizmus képviselőinél is, legyen szó okos városokról, tech-cézárokról vagy éppen technofeudalizmusról. A sötét felvilágosodás eszmekörének egyik forrása Guillaume Faye, napjaink radikális jobboldalának kedvenc szerzője. Archeofuturizmus című könyvében ezt a régi gondolatot ülteti át 21. századi környezetbe. Az eredmény a hagyományos ideológiai törésvonalakat meghaladni akaró koncepció, amely képes a hagyomány és napjaink szédítő technológiai dinamizmusának összeolvasztására: antiliberalizmus + csúcstechnológia. Ahogy Faye fogalmaz: ötvözni kell a 20. század elejének két olasz gondolkodóját, a tradicionalista Julius Evolát – Hamvas Béla egyik kedvenc szerzője (Lásd erről: Hamvas és a két világháború közötti tradícionalizmus) – és a technika iránt szenvedélyesen rajongó futurista Marinettit.

hogyan válik újra szuperhatalommá

Ács József megemlíti, hogy 2025-ben Peter Thiel Magyarországon tartott előadást az MCC Feszten. A sötét felvilágosodás eszméinek néhány eleme és képviselője Trump második elnöki ciklusával került nagyon közel a mainstream politikához. És – nem meglepő – nagyon kedvező fogadtatásra talált az orosz radikális jobboldalon. 2025 júniusában Moszkvában nagy konferenciát rendeztek orosz és amerikai résztvevőkkel arról, hogy miként néz majd ki a világ 2050-ben. A címe: Forum of the Future 2050: Techno-Optimism and Traditionalism. Orosz állami vállalatok és nagy technológiai cégek állták a rendezvény költségeit. A Tsargad Institute megjövendölte, hogyan válik újra szuperhatalommá Oroszország. Így látták a jövőt: „A liberális globalizmus és a hatalmi egyközpontúság kora a vége felé közeledik. Új ’nagyhatalmi koncert’ jön – a 21. századi birodalmak közötti éles versengés ideje. A globális antiliberális fordulat egyszerre jelzi az emberiség belépését a posztliberális korszakba és a normalitás visszatérését. A globális többségen belül Oroszország ennek a folyamatnak a kezdeményezője és vezetője… Az antiliberális fordulat szimbóluma Nyugaton a Trump-féle forradalom és a trumpizmus.”

Irodalom

J. B. Bury: The idea of progress. London: Macmillan & Co., 1924.
Antoine Buteau: Lessons from Nick Land.
A Nick Land Reader. Selected Writings e-book
Encyclical Letter Magnifica Humanitas Of His Holiness Pope Leo Xiv On Safeguarding The Human Person In The Time Of Artificial Intelligence
Maria Engström: The Dark Enlightenment and the Return of Political Theology in Russia and the United States
Guillaume Faye: Archeofuturism, Arktos Media Ltd., 2010.
Jeffrey Herf: Reactionary Modernism. Technology, Culture, and Politics in Weimar and the Third Reich. Cambridge, Cambridge University Press, 1996.
Kovács Gábor: A technológia vallása, avagy hogyan váljunk istenné önerőből
Kovács Gábor: A posztdemokrácia kora?
Kovács Gábor: Hamvas és a két világháború közötti tradícionalizmus
Lovász Ádám: Nick Land és a sötét felvilágosodás, Kommentár, 2062/2, 112–124
Mikhail Minakov: Freedom and Progress at the Dawn of the Age of Will: The Struggle of Two Enlightenments in the Current Euro-Atlantic Debate, Ideology and Politics Journal Issue1(27), 2025, 97–144
Kömlődi Ferenc: Öröklétek. Budapest: Lumen Kiadó, 2026.
Mencius Moldbug: Unqualified Reservations
Mencius Moldbug: Formalist manifesto
Ludassy Mária: A 2440-es esztendő. Kommunista és anarchista utópiák a XVIII. századi Franciaországban, Hét Hárs, A csillaghegy-békásmegyeri evangélikus gyülekezet lapja, VIII. évfolyam 4. szám 2009. karácsony
Nisbet Robert: History of the idea of progress. London: Heinemann, 1980.
Andrej Sekulović: Mi az archeofuturizmus? Kommentár, 2062/2, 80–88.
Peter Thiel: The Straussian Moment
Peter Thiel: Spending the Future, 2007. november 1.
Peter Thiel: Back to the Future
Peter Thiel, Sam Wolfe: Voyages to the End of the World, 2025. október 1.
Peter Thiel: Against Edenism, 2015. június 1.
Felix Maschewski and Anna-Verena Nosthoff: Res Publica ex Machina: On Neocybernetic Governance and the End of Politics
Ian Ward: Curtis Yarvin’s Ideas Were Fringe. Now They’re Coursing Through Trump’s Washington
Nils Wegner: Jobboldali akceleráció, Kommentár, 2062/2, 72–79.
Shoshana Zuboff: A megfigyelési kapitalizmus kora. Budapest: Osiris, 2025.

kép | vecteezy.com