JANUS PANNONIUS VERSÉRŐL
2013 július
PANASZKODIK, HOGY TÁRSAI BORDÉLYHÁZBA CSALTÁK
Mondjátok, hova visztek, cimboráim?
Rút bordélyba cipeltek, úgy gyanítom.
Más ház állhat-e itten, messze túl a
Szent gyümölcsösök és tanyák határán,
Telve ennyi silány szobával, ággyal?
lám, itt felcicomázott lányok laknak;
Gőgösen meredő magas hajéket
S vállukon lebegő lepelt viselnek,
Érett mellüket el se rejtve abban,
Hát ez meg mit akarhat? Ej, de nyúlkál!
Más ölelkezik, ott meg csókolóznak,
Ismét mások amott szobára mennek.
El innét a pokolba, el, paráznák!
Nem mondtátok-e, hogy csak sétaútra
Visztek? Mert ide – jönni sem kívántam.
Ezt megtudja ma még Guarinó tőlem.
(Fordította: Dybas Tihamér)
Mitől van ezekben a sorokban valami sutaság, esetlenség? Guarino Veronese ferrarai magániskolájában, ahol a tehetséges fiatal Janus Pannonius tanulta a latin költőmesterséget, a pajzán epigramma műfaja a stílusgyakorlathoz tartozhatott. Az antik mesterek mintájára a reneszánsz-humanista költőpalántáknak házi feladat lehetett az ilyesmi. A tizenegy szótagú hendecasyllabust (amire példa mondjuk CatuIlus Éljünk, Lesbia és szeressük egymást kezdetű verse) is meg kellett tanulni, vagyis leckeízű ez a költemény? Persze, a fordítónak is komoly feladat, hogy magyarul eltalálja a latinul már eleve imitált stílust. De az esetlenség, amellett, hogy filológiai természetű, egyben kamaszosan természetes: benne van a tinédzser minden izgatottsága, kíváncsisága, viszolygása és bizonytalansága. Gyerekként vádolja a barátait („majd meg is mondlak titeket, ha ilyen helyre hoztok”), ugyanakkor kitűnő megfigyelő, pontosan rögzíti a részleteket. A kérdések a meghökkenést mutatják: muszáj túlmenni a szent kertek határán? És könnyebb-e ezzel versben, latinul szembenézni?
A TESTET ÖLT című antológiából
kép | Czóbel Béla: Fekvő lány
