FÜRDÉS
1995 november
A kagylóillattól mindig szédülni kezdtem.
A kerekszobában, így hívták az asszonyok,
sokan voltunk. Én azért sírtam,
hogy egyedül vagyok. Talpam alatt
átázott a rongy, felszívtam
magamba a sok vizet. A sok törött
tükörben ferde volt a szám.
Persze csak a repedések miatt, de mégis
jobban sírtam, mert több helyről láttam
a szivacsbőrömet. Engem sosem szidtak,
de mindig nevettek.
A kagylóillattól szédülni kezdtem.
Egyedül fürödtem, mert nagy vagyok.
A dézsa víz, mint ami fújt
a lichthofból, vagy túl forró volt
vagy túl hideg. Kapaszkodtam
mosdókba, emberekbe, de minden
szappanos volt. Megcsúsztam, és féltem,
hogy lehúz a lefolyó. A csatornánk
furcsa, mélyvilági hangjára
mostam magam, ritmusra, hogy ne féljek.
Sokszor elvették a szappant, néztem
a hátakat, ahogy dörgölték vele.
Kellett volna még, de nem figyeltek,
így hát csöndben álltam.
Nekem volt egy titkos szokásom,
hogy a hátamról nem mostam le a
szappant, ott maradt az ingem alatt.
Utána sokáig belülről viszketett,
a gerinc körül. Nem is szédültem
fürdés után, csak álmomban zuhantam.
kép | vecteezy.com
