A HONI ROZSDA MEGFOGTA, MEGETTE
Beszélgetések Nagy J. Endre szociológiatörténésszel [1994 június]
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.
Ady Endre
PIKLER GYULA
Ön a magyar szociológiatörténet egyik legragyogóbb tehetségének tartja Pikler Gyulát, aki „tragikus anakronizmussal hullt a homályba, holott a hazai Max Weber lehetett volna”. Mint minden tragikus sors, részint az ember személyiségéből, részint a környezetből formálódik.
1864-ben született, és rendkívül fiatalon a tudomány felé fordult, huszonévesen írt egy közgazdaságtudományi munkát, amely Ricardo értéktanával foglalkozik, majd a 90-es évek elején a jogbölcselet érdekli, és 1892-ben írja meg azt a könyvét, amelyben Max Webert megelőzve kidolgoz egyfajta értékmentes jogszociológiát. Fő műve pedig, amelyben az úgynevezett belátásos elméletét kidolgozza, 1896-ban jelenik meg. Számos lélektani munkát írt, ezek németül és angolul is megjelentek, és e terület legjelesebbjének tartják, egy olasz recenzense Freudhoz hasonlítja. Aztán egyre inkább eltávolodott a szociológiától, az idegrendszer működése érdekelte – élete végén Pest környékén állatkísérleteket folytatott.
A kérdés tehát kettős: miért jelentett fordulópontot a magyar szociológia történetben, miért veszett el a szociológia számára?
A szociológia mindenütt nehezen honosodott meg, itthon is. A döntő fordulat 1900-ban következik be, amikor létrehozzák Jásziék a „szociológia első magyar műhelyét”, a Szociológiai Társaságot, illetőleg a Huszadik Század folyóiratot. Pikler Gyula egyetemi oktatóként kerül konfliktusba a hallgatók egy körével. De ennek a konfliktusnak a megértéséhez ismernünk kell a „belátásos elmélet” lényegét. Ez a hiperracionalista elmélet azt mondja, hogy az emberek cselekedeteit az irányítja, hogyan tudják a szükségleteiket a legoptimálisabban kielégíteni. Például azért tértek át a földművelésre, mert belátták, hogy a földműveléssel a táplálkozási szükségleteiket gyorsabban és hatékonyabban kielégíthetik. A szükségletek történetileg nagyjából változatlanok, az emberiség fejlődése azt jelenti, hogy a szükséglet-kielégítés eszközeit fejlesztik tovább az emberek.
De a szükséglet-kielégítés eszközeit tágan kell értelmeznünk, ilyen például a jog is, amely társadalmi technika, vagyis szintén szükséglet-kielégítési eszköz. Halad előre a termelési technika és a társadalmi technika is. Így hát – ahogyan Jászi is vallotta – Pikler Gyula majdnem felfedezte a marxizmust. Amikor Pikler a maga elméletét Marxéval hasonlítja össze, úgy véli, hogy Marx rájött: az emberiség fejlődése a technika révén megy előre, de nem ad választ arra a kérdésre, mitől fejlődik a technika. Pikler szerint az emberi belátástól.
Ő is Marx pszichológiáját, illetve személyiség-elméletét hiányolja.
Ez az elmélet feltételezi, hogy az emberek tudatos lények. Ha az emberek mindent racionálisan csinálnak, akkor az államot is ennek jegyében hozták létre, összeszerveződtek egy célra. Viszont ha az emberi haladás nem áll meg, akkor az emberiség föltalálja azt az új társadalmi technikát, amely meghaladja a nemzetállamot. Az érzelmek, amelyek a nemzetállamhoz fűződnek, történetileg mulandó jelenségek, hiszen minden racionálisan kialakított technikához egy idő után érzelmek kapcsolódnak, ez tradícióvá válik, amelyet le kell küzdeni a továbblépés érdekében. Nos, ebből az következik, hogy a tradicionális érzelmek, legyen az hazaszeretet, vallásosság vagy királyhűség – valójában történetileg változó képződmények.
Ennek a gondolatnak az előzményét már megtaláljuk Pulszky Ágostnál, de amikor Pikler kezdi hirdetni ezeket a tanokat, Magyarországon a neokonzervativizmus átalakulása folyik jobboldali radikalizmussá. Ezt két dolog jellemzi: erős állami beavatkozási igény és antiszemitizmus.
Pikler Gyula zsidó származású volt, és tanait jóval radikálisabban hirdette Pulszkynál, erős kritikáját a félfeudális Magyarországgal szemben érzékelte a diákság is, és 1901-ben támadást indítanak Pikler ellen. Parlamenti interpellációban „Isten-, haza- és nemzetellenes tanok” hirdetésével vádolják. Bizonyos egyetemi körök nyomására ki is veszik a vizsgaköteles tárgyak közül az állam- és jogbölcseletet.
A szociológia ellenzéki tudománnyá válik. A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság tagjai fellázadnak a magyar ugar ellen, szembehelyezkednek a fennálló hivatalos tudománnyal és a fennálló hivatalos Magyarországgal. Kétségtelen összetevője a jelenségnek, hogy ezek a tudósok egy harmadik generációs zsidó értelmiségi réteg képviselői. Ez pedig a magyar társadalom modernizációjából történetileg következik. A fiatal zsidó származású emberek előtt ugyanis azok a pályák nyíltak meg, ahová a történeti magyar társadalom tagjai nem akartak benyomulni. Melyek ezek? A gazdaság területén a vállalkozások, valamint az új szakmák, új tudományok: orvosok, ügyvédek, a különféle művészetek képviselői szóval a szabad értelmiségi pályák. Ettől kezdve van egy „mobilitási verseny” a zsidó és nem zsidó értelmiség között. Egyfelől a zsidó értelmiség azt panaszolja, hogy kiszorítják az állam- és közigazgatás területéről, tehát a vármegyékben, a minisztériumokban csak elenyésző számban alkalmazzák őket, másfelől a tradicionális magyar középosztály úgy érzi, ő van kiszorítva bizonyos értelmiségi pályákról. Ez a forrása a mobilitási antiszemitizmusnak.
De tartozom a magyarázattal, hogy a zsidó értelmiség miért hirdet ilyen „felforgató tanokat”. Azt hiszem, ennek értelmiség-szociológiai oka van. Max Weber fejti ki, hogy általában azok képesek új és eredeti filozófiai koncepciók kialakítására, akik nincsenek belsőleg és szociálisan hozzákötve az uralkodó ideológiákhoz, meggyőződésekhez, értékvilághoz, rálátásukat egy marginalizálódott pozíció nyújtja. Innen eredeztethető a vád, hogy a szociológia internacionalista tudomány, érzéketlen a nemzeti problémák iránt. Holott éppen ez a szociológusi kör foglalkozott a legsúlyosabb társadalmi problémákkal: a falu állapotával, az iskolarendszerrel, a földkérdéssel, az egészségügy állapotával. Elég, ha végignézzük a Társadalomtudományi Társaság vitáit, amelyeket 1900-1918-ig folytattak.
Pikler és köre a feudális hagyományokkal szembeszegülve felhasználja a marxizmust is – nem dogmatikusan, hiszen Pikler nem is materialista. Mégis operálni kezdenek az osztályelmélettel, és ez nyilvánvalóan közel hozza őket a szociáldemokráciához.
De hogyan vonulhatott akkor vissza az állatkísérletekhez?
Pikler személyiségéből fakad. Szerinte a tudomány nem tud állást foglalni világnézeti kérdésekbe. Ezt az értékmentes jogszociológiát senki nem tudja idehaza értékelni, még szűkebb baráti körével sem tudott erről beszélgetni. 1907-ben megint hazaárulással vádolják, amikor egy Pécsett rendezett konferencián roppant kemény dolgokat mond, például hogy ne neveljük az embereket felebaráti szeretetre, inkább a helyes egoizmusra, mert nem lehet olyat követelni az emberektől, ami nincsen az emberi természetben. Ezután a támadás után kezd visszavonulni a közéletből, és elhatározza, hogy a tudománynak él. Vizsgálni kezdi saját elméletének kulcsát, vagyis azt, hogy ha az ember cselekedeteit a belátás vezeti, mitől függ a belátás? Úgy véli, az idegrendszerben megy végbe valamilyen kémiai folyamat, amely alapján megérthetjük az emberi cselekedeteket. Ezen a ponton kapcsolódik Freudhoz. Freud ugyanis a pszichoanalízist csak átmeneti eszköznek tekintette a lelki betegségek gyógyításában, mindaddig, amíg meg nem találjuk azokat a kémiai anyagokat, amelyek az idegrendszeri elváltozásokat okozzák. Nos, Pikler a tanácsköztársaság alatt is a jogbölcseleti tanszék vezetője maradt, bár távol állt tőle a kommunista kísérlet. Mégsem menekült meg a kényszernyugdíjazástól, és bár a 20-as évek közepén még ír egy-két cikket a Nyugatba, nem tér vissza a magyar közéletbe.
kép | vecteezy.com