ARANKA GYÖRGY VERSÉRŐL
2011 február
Az essőhöz
Essél, essél kedves esső,
Melyet földünk kebele,
Rég várt, és az őszi idő,
Hozott áldással tele.
Csípi vala szemeinket,
A könnyű por fellege,
Kiszárasztván földeinket
Az aszály nagy melege.
Kiapadtak volt vizeink
Eleven forrásai,
Elasztanak volt mezeink
Engedetlen hantjai.
A jövő nyár reménysége;
Mely beléjek zárva volt,
Szántóvetők nagy ínsége;
Vagy elhervadt, vagy meghólt.
Essél, essél kedves esső!
Földünk meleg kebele,
Rég várt; s a jó őszi idő,
Hozott áldással tele.
Újítsd zöldűlő mezeink
Meghervadt jövéseit,
Elevenítsd vetéseink
Bétemetett szemeit.
S mint nap éltető tüzei,
Megtöltötték pincénket,
Vized termesztő cseppjei,
Majd töltsék meg csűrünket.
Csendes esső, essél essél;
Küküllő mellyékére
Vágyok menni (addig késsél)
Egy Szép tiszteletére.
Ha elvissz, osztán eshetel,
Ha jövök is nyakig sárba,
Onnan vissza; csak most szűnj el,
Hadd repűljek Bonyhára.
Hát akkor essen, vagy ne essen?! Szeressük az essőcskét, mely helyreállítja a világrendet, vagy átkozzuk, mert bosszant? Szó, ami szó, nem jött épp kelletekorán…
A németes városi dalköltészet anekdotikus közhelye pajkosnak szánt csattanóként, nyakaszegetten illeszkedik a leíró vers klasszikus feudumában gyökerező, személytelenül emelkedett ódai háladathoz (melynek szélesen ívelő részletező igénye kerékbe törik a kadenciás dalforma pattogó ismétlései között). Az ambivalens érzelmet humor helyett a történeti-műfaji kevertség sutasága adja tudtul, s a termékenyítő eső meg a várt szerelmi beteljesülés évezredes paralellája szárazan szomjúhozza a lírai sugallat üdébb kecsét.
Bízvást minden élményi indíttatást nélkülöz a versezet, lévén egy ötvenes éveit taposó tudós férfiú apró-cseprő elmejátéka. Erdélyi református püspök fia, az Erdélyi Királyi Tábla bírája, s az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapító titkára: nyomósabb tudákosságok örvén ártotta magát effajta idő és készület híján szabadkozva közreadott hangicsálásokba, hogysem a versszerző lélek ajándéka megejtőbb formában áraszthatta volna el a logikára termett elme engedetlen hantjait, mint a csatakos eső a Küküllő mellyékét.
Bajos volna vékával és akóval kimérni, hogy a nyakig sárba ragadt nyelvművelő mutatvány mennyivel gazdagította literatúránk csűrjét, hiszen a költészet mezeit nem elkülönült okok és okozatok ekenyomai árkolják termőre, hanem a gyakorlat komplexebb kölcsönhatásai, s Aranka mellett, bizony, más kortársak is gazdálkodtak rajta Csokonai negyed százada során. Mégis szeretném azt hinni, hogy nélküle nem hullott volna le Fazekas Mihály földjén az a Kelletekorán jött csendes eső, mely máig újra s újra zöldíti Erdély Kazinczyjának meghervadt jövéseit is…
kép | vecteezy.com
