Bene Zoltán

CSALÁD

CSALÁD

Néhány nappal azután, hogy Vénusz megérkezett Marosvölgyi Bonifác házába, éktelen csobogás-locsogás hangjai szűrődtek ki a kisszobából. Vénusz ijedten pillogott a zaj forrása felé, s közelebb húzódott Marosvölgyi Bonifáchoz, biztos, ami biztos. Marosvölgyi Bonifác azonban édesdeden durmolt, ügyet sem vetett a hangokra, sem más egyébre.

Vénusz összegyűjtötte a bátorságot a bajusza hegyétől a farkincája végéig. Össze is gyűlt elegendő, hogy a kisszoba felé óvakodjon, visszafojtott lélegzettel, mintha vadászni készülne. Végiglopakodott az előszobán, bekukkantott a konyhába, ahol mindent a legnagyobb rendben talált, majd nagy elhatározással a kisszobába osont. A csobogás-locsogás kétségtelenül innen ered, állapította meg magában. Méghozzá a komódon terpeszkedő hatalmas, átlátszó dobozból. Jobbra hajtotta a fejét, balra hajtotta a fejét, tekintetét a furcsán furcsa dobozra szegezte. A dobozban víz. A vízben két ficánkoló kődarab. A kövekből lábak nőttek ki, azokkal ficánkoltak. A lábak sebesen jártak a vízben, ez okozta a csobogást-locsogást. Vénusz megkövülten nézte az izgága sziklákat.

− Ők Krix és Krax, a teknősbékák – ugrott mellé Marosvölgyi Bonifác.

− Micsodák? – álmélkodott Vénusz.

− Teknősbékák. Illetve teknőcök, nem békák. Mégis sokan lebékázzák őket. Itt laknak ők is. Mint látod, bundájuk nincs, játszani sem lehet velük, ha nem az átlátszó dobozban vannak, nehézkesen, szörnyen lassan sétafikálnak a lakásban, beszélgetni nem tudnak, és persze ugrani sem. Ikertestvérek lehetnek, mert nem lehet megkülönböztetni őket. Azt gondolhatná a macska, jóformán semmire se valók.

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)

Kapcsolódó segédanyagok: