Jámborné Balog Tünde

ZSEBSÁRKÁNYOLÓGIA

ZSEBSÁRKÁNYOLÓGIA

Földünk állatai között is nehéz eligazodni, de aki a képzelet birodalmának számtalan csodalényét akarná rendszerezni, lehetetlenre vállalkozik. A középkori állattan könyvek, a bestiáriumok szerzői meg se próbálták. Műveikben együtt szerepelnek az elefántok, oroszlánok, vízilovak és a griffek, baziliszkuszok, sárkányok leírásai. (A latin eredetű bestia állatot jelent, de inkább fenevad értelemben használjuk.)

Leletek bizonyítják, hogy már a történelem előtti időkben is hittek létezésükben. Az ókori mítoszokban hemzsegnek a fantasztikus állatok, többféle lényből összerakott kimérák. Mezopotámiában bikatestű, oroszlánlábú, sasszárnyú, emberfejű démonok szobrai vigyázták a kapukat. Ógörög vázákról a kígyóhajú Medúza, a bikaember Minotaurusz és az alvilág lejáratát őrző háromfejű kutya, Kerberosz vicsorog ránk. (Neve latinos alakjában, cerberusként honosodott meg nálunk.) A nagy erejű félisten, Héraklész — Herkules — a hírhedt lernai hidrát győzte le. Népmeséink tűzokádó, hétfejű sárkánya nyilván ennek a kilencfejű, mérges gőzöket kilehelő kígyószörnynek az unokája.

Sárkányok majd minden nép mítoszaiban szerepelnek, égig ér a családfájuk. Hihetetlenül sokfélék. Szárnyasok és szárnyatlanok. Pikkelyesek és páncélosok. Egy, három, kilenc, száz vagy még több fejűek. Kígyóhoz, krokodilhoz vagy más hüllőhöz hasonlók. Tojásból vagy elvetett sárkányfogakból kelnek ki, apró kígyókból nőnek óriássá. Fehérek, feketék, sárgák, kékek, zöldek, vörösek. Hegy- és síkvidékiek. Barlangban, mocsárban, tóban, tengerben vagy a föld gyomrában lakoznak. Sárkányféle a kelták szárnyas-, az aztékok tollaskígyója és a hinduk, malájok nagája is. Ellentétben az európaiakkal, Délkelet-Ázsia sárkányai jóindulatúak. A teremtő erő, az égtájak, az elemek és a császári hatalom istenségei, őrei, szimbólumai. Első ismert ábrázolásuk kb. hatezer éves: egy Puyang városa mellett feltárt sírban kagylókból kirakott Sárkány-csillagképet találtak a régészek.

Kínában kétezer éve kezdték lexikonokba rendszerezni a sárkányokat. Külsejüket Vang Fu (i. sz. 83—170) filozófus a hármas tagolás és a kilenc hasonló szabályával írta le. A sárkány tagjai fejtől a vállig, válltól derékig, deréktól a farokig tartanak. A kilenc hasonló a következő: szarva hasonlítson a szarvas agancsához, feje a tevéhez, szeme a démonokéhoz, nyaka a kígyóéhoz, hasa egy kagylóéhoz, pikkelyei haléhoz, karmai saséhoz, mancsai tigriséhez, a füle pedig a bivalyéhoz.

Kínában mindenütt vannak sárkányok: szoborként, épületdíszként, festményeken, porcelánok, textilek mintájaként találkozhatunk velük. Legmonumentálisabb ábrázolásuk a 3,5 x 20 méteres Kilenc sárkány fala a pekingi Tiltott Városban látható — a páratlan palota-együttes ötszáz évig a császárok lakhelye volt.

Az európai sárkányok a középkorban élték első virágkorukat. A keresztény művészetben a Gonoszt sárkány alakban ábrázolták. Többnyire Szent Mihály főangyal és a vértanúságot szenvedő római kori katona, Szent György küzd vele a román és gótikus székesegyházak kőfaragványain, freskóin, szárnyas oltárain és a görög keleti ikonokon (az ikon görögül képet jelent). A bibliai hagyomány szerint Mihály arkangyal taszította le a mennyből az Isten ellen lázadó Lucifert. Szent György történetébe viszont századokkal később, a lovagkultusz idején került be a sárkányölés legendája.

A középkor kiemelkedő magyar alkotása a Kolozsvári testvérek (Márton és György) Szent Györgyöt ábrázoló bronz lovas szobra. Eredetije a prágai várban, a Hradzsinban áll. Másolatai több városban láthatók. A vitéz korabeli magyar páncélzatot visel, a sárkány pedig krokodiltestű, kígyófarkú, denevérszárnyú lény, akár a legtöbb középkori alkotáson.

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: