ZAJ AZ ŰRBŐL

– Hegedűművész leszek!

– Én meg jazzbalett-táncos!

– Előbb tengerbiológus, aztán fotóriporter, és ha megöregszem, regényíró…

Hóbort professzor gyerekei egymás szavába harsogtak a vacsoraasztalnál.

– Papa, te mi akartál lenni kiskorodban? – kérdezte Lujza, a legkisebbik.

– Hogy én? Felfedező.

– És mit akartál felfedezni?

– Ó, mindenfélét, időgépet, felejtésradírt, rosszkedv előrejelzőt, csúfolódásgátlót…

– Melyiket találtad fel?

– Még egyiket sem. És te, Lujzikám, mi szeretnél lenni?

– Csillagász.

– Miért pont csillagász? – kérdezte Fanni, aki hegedűművésznek készült.

– Mert akkor fenn maradhatok éjszaka…, hogy meghallgassam a csillagok hangját.

– A csillagoknak nincs is hangjuk! A hang csak levegőben terjed – okoskodott Kristóf, a leendő tengerbiológus.

– Nem egészen – vette át a szót a professzor –, gondoljatok csak az uszodára. Ha a víz alá merültök, akkor is halljátok a hangokat, igaz, kicsit másként. A hang nemcsak a levegő rezgése, bármilyen rugalmas anyagban terjedhet, például folyadékban, akár a vízben is. Vagy szilárd anyagokban: így szólal meg a hegedű. A húr rezgését átveszi a hangszer teste, majd a környező levegőrészecskék, és ezek megrezegtetik a fülünkben található, rugalmas dobhártyát.

(A folytatás a téli számban olvasható.)