VISSZAFOGOTT BŰVERŐ

Hajdanában a munkával töltött nap azért tartott pirkadattól alkonyatig, mert az emberek többsége nem engedhette meg, hogy a sötétedés utáni órákban gyertyát, petróleumlámpát vagy más, fényt adó alkalmatosságot használjon. Így aztán már hajnalban hozzáláttak a fejésnek vagy a harmattól hűvös veteményes gyomlálásának, naplemente után pedig letették a kapát-kaszát, mángorlót vagy leveseskanalat.

A huszadik század folyamán egyre több otthonba érkezett meg a villanyfény. Szinte feledésbe merült a mágikus érzés, hogy a kapcsolóval világosság varázsolható, mert hozzászoktunk, hogy akkor sem oltjuk el a konyhában a villanyt, ha a következő másfél órát a másik szobában töltjük. Nem gondolunk bele, mennyi ideig használjuk a hajszárítót, és hogy az alapos törülközés mennyivel rövidíthetné meg ezt az időt. Hogy a sütő bemelegítése tíz perccel rövidebb ideig is tarthatna, és ha elzárom, utána még legalább tíz percig számíthatunk az erejére.

Nagyszüleimnél telente reggelre hűlt ki az este megrakott kályha. Ekkor a gyors, huzatos szellőztetéstől felfrissült a ház, aztán újabb hasábokat dobtak a tűzre. A melege kitartott estig, a lefekvés és az esti fűtés előtt újabb szellőztetés következett, és fel sem merült senkiben, hogy a vígan duruzsoló kályha mellett napközben is lehetne ablakot nyitni. Ha kérdeztem, miért, azt a választ kaptam: mert nem az utcát fűtjük! Talán ötévesen tovább kérdeztem: és miért nem fűtjük az utcát? A válasz ma is igaz: mert akárhogy fűtjük, az utca nem lesz melegebb.

(A folytatás az őszi számban olvasható)