AKÁCOS TALÁNYOK

Sokféle fa van a magyar erdőkben, ligetekben: tölgy, bükk, nyár, nyír, juhar, hárs. Az egyik méltóságteljes, a másik karcsú; az egyik tavasszal a legszebb, a másik inkább ősszel; de mindegyik egyértelműen értékes. Van azonban erdeinkben-kertjeinkben egy közismert fafaj, amely egyszerre hasznos és káros. Öröm is, baj is. Ez az akác. Hungarikum – vagyis olyan érték, amely Magyarország büszkesége –, ugyanakkor itt-ott irtandó „gyomnövény”. Pontosabban betolakodó növényfaj, amely ellen védekezni kell, mert egyébként kiszorít ezer éve velünk élő – azaz őshonos – növényeket. Áldás is, átok is.
Az akác amerikai fafaj; egy francia kertész hozta be az első példányokat Európába 1601-ben, s ültette el Párizsban a királyi füvészkertbe. Egzotikus növényekkel akart kedveskedni a kert látogatóinak – és persze IV. Henriknek. Ekkor és így került hozzánk a hibiszkusz is.
Magyarországon először nemesi családok ültettek birtokukra érdekességként akácot, később egy tábori orvos kifejezetten ajánlotta homokos területre ültetését. A Mária Terézia által kiadott „Erdőrendtartás” rendelet nyomán sokfelé elindult az Alföld fásítása, amelyben nagy szerepe volt Tessedik Sámuel (1742–1820) szarvasi evangélikus lelkésznek, az első magyar „gazdasági iskola” megalapítójának. (Minthogy az apja szlovák volt, az édesanyja pedig német, a nevét szlovákul és németül is írta: Tešedik, illetve Teschedik.)
Az akác-telepítés eredeti célja ugyan a futóhomok megkötése volt – s erre viszonylag jól be is vált –, később kiváló mézelő sajátsága miatt máshol is telepítették. A program sikerességét jelzi, hogy ma hazai erdőállományunk 24%-a akác, s Európa teljes akác-állományának 60%-a hazánkban van.
Akácossal leginkább az Alföldön, de lényegében az egész országban találkozhatunk. Közismert, népszerű fa. Petőfi is írt egy „Ti akácfák e kertben…” kezdetű verset, s egyik legismertebb magyar nótánk is úgy kezdődik, hogy „Akácos út, ha végig megyek rajtad én…”. Elterjedtségéből következően sokféle névváltozata van: pl. a fa agác, a virágzat pedig agacsi. De egy osztrák botanikus egyenesen a „magyarfa” elnevezést ajánlotta 1863-ban.
Népszerűségének több oka is van. Például finom illatú a virágja; és még édes is, hiszen sok nektárt tartalmaz. Van, aki palacsintatésztába mártva kisüti az akácvirágot. Ebből a nektárból készítik a méhek az akácmézet, amely elsőrendű méz: szép színe, jó illata és egyedülállóan finom íze miatt messze a legkeresettebb hazai mézfajtánk. S még az is előnye, hogy sok másféle méztől eltérően tárolás közben nem kristályosodik ki nem kristályosodik ki (nem „ikrásodik”). Fertőtlenítő hatású, ezért köhögésre, torokfájásra ajánlják, s ráadásul az immunrendszert – a szervezet betegségek elleni védekező rendszerét – is erősíti.
Az akác fája is kedvelt faanyag. Kemény, de jól faragható; szerszámok nyelének, hordók anyagának kiváló. Kerítésoszlopnak és szőlőkarónak kifejezetten előnyös, mert még a föld alatti része sem korhad.
Ez utóbbi előnye figyelemre méltó, ugyanis rávilágít az akác egyik fontos negatívumára. Hiába van itt már közel 300 éve, még mindig „idegen”: még mindig „kívülálló” tagja a Kárpát-medence élővilágának. Kevés olyan gomba van, amely segítené a korhadását, lebontaná humusszá a faanyagát, s így az újra növények tápanyaga lehetne. Alig van olyan természetes kártevője, amely féken tartaná a szaporodását, terjedését.
Még két érdekesség az akác faanyagáról. 1) Míg minden más hazai fa csak hosszabb-rövidebb száradás után alkalmas tüzelőnek, az akác e nélkül, frissen is ég. 2) A nálunk élő fák közül az akác a legalkalmasabb xilofon készítéséhez. Egyetlen más fa anyagának sincs olyan szépen csengő hangja, mint az akácnak. Xilofon készítésekor jól helyettesíti a trópusokon honos paliszanderfát.
Ennyi pozitívum mellett mi lehet a baj az akáccal? Ahogy fentebb jeleztük: az, hogy nem őshonos; még nem épült be szervesen az itteni élővilágba. És ráadásul invazív – magyarul özön-növény, ami erőszakosan terjed, kiszorítva a többi növényt. Erősségét az is adja, hogy pillangós virágú növény (mint például a borsó és a bab is), s az ilyen növényeknek a gyökerén olyan baktériumok élnek, amelyek megkötik a levegő nitrogénjét, amivel aztán a gazdanövény fehérjéket tud felépíteni és raktározni a magjaiban. Többet, mint más növények. Ezért él meg az akác még a homokos, tápanyag-szegény talajon is.
Hogyan túrja ki az akác a többi növényt? Úgy, hogy lehullott, bomló leveléből lassan olyan anyagok szivárognak ki, amelyek gátolják másfajta növények magjának csírázását, illetve – ha mégiscsak sikerült kicsírázniuk – csíranövénykéjük növekedését. Így az akác-palánta a „vetélytársa” fölé nőve beárnyékolja azt, s ezzel már végérvényesen eldőlt a verseny. Ez a háttere annak, hogy az akácerdőkben alig van aljnövényzet; ott bajosan él meg másféle fa.
Az akác tehát veszélyezteti a természetes és őshonos erdőket és gyepeket. Köztük olyanokat is, amilyenek az egész világon csak hazánk egyes tájain vannak. Hiszen azzal, hogy akadályozza más fajok szaporodását, csökkenti az adott helyen a növényvilág sokféleségét, s így végül az állatvilág sokféleségét is. Szegényíti a helyi természetet.
Mai életmódunk egyik jellemzője, hogy rengeteget utazunk és szállítunk. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy csomagjainkkal, szállítmányainkkal akaratlanul is eljuttatunk kisebb-nagyobb állatokat és növényeket (vagy azok magját) akár a Föld másik oldalára is. Az odajutott élőlények többnyire nem élnek meg az új helyen; de ha igen, akkor nagy az előnyük az ottani őshonos fajokkal szemben, mert nincs természetes ellenségük, amely fogyasztaná vagy fertőzné őket. Ezért akadálytalanul szaporodnak és terjednek, s kiszorítva az őshonos fajokat, felborítják az ottani élővilág évezredes rendjét. Az invazív fajok súlyosan veszélyeztetik a Föld természeti állapotát.
Az Európai Unió – növény- és állatvilágának védelme érdekében – tervet készített az invazív fajok elleni védekezéshez. Listázni kezdték azokat a fajokat – köztük az akácot is –, amelyeknek fékezni kellene a további terjedését. Magyarországon azonban úgy torzult a hír, mintha az EU parancsára ki kellene irtanunk minden akácfát. Ezért a „magyar akác” védelmére az akácfa és az akácméz hivatalosan is hungarikum lett. Ez annyiban jogos, hogy mivel Európa összes akácfájának több mint fele hazánkban van, mind a fa, mind a méze valóban magyar specialitás.
Persze aki csak kicsit is ért az élővilág bonyolult működéséhez, tudja, hogy lehetetlenség egy invazív növényt (vagy állatot) teljesen kiirtani Európából, ez nem lehet cél. Nem is kiirtás szerepelt a tervben, hanem a nevezett fajok további terjedésének korlátok között tartása. Nem volt tehát veszélyben sem a finom tavaszi akácillat, sem az akácméz. De ettől még nem baj, hogy az akácméz hungarikum lett.