AKIK A FÖLD ALATT LAKNAK
Az egész úgy kezdődött, hogy nagyi kitalálta: neki gyepszőnyeg kell. Úgyhogy gereblyézett, trágyázott, magot szórt meg locsolt és betiltotta a rohangászást az udvaron. És már majdnem sikerült a gyepszőnyeg, amikor kedd reggel megjelent rajta egy vakondtúrás. Aztán még egy. És péntekre még tizenhét. Akkor nagyi megkérdezte papát, hogy mit csináljon, ő meg azt válaszolta, hogy a legjobb, ha békén hagyja a vakondot. Meg mindenkit ott a föld alatt.
Mert bár általában azokra az élőlényekre figyelünk, akik a föld fölött szaladgálnak, kúsznak, másznak, ugrabugrálnak vagy a fejünk felett repkednek, a kutatók szerint:
„Egy marék földben több élőlény található, mint ahány ember él a Földön.”
Persze a nagy részük olyan pici, hogy szabad szemmel nem látod őket, de azért nagyon fontosak.
Itt vannak például a talajbaktériumok meg a gombák – a talaj vegyészei. Ők az elsők a táplálékláncban. Addig nyammognak az elhalt szervezeteken, amíg ásványi anyagokra bontják, és az már felhasználható táplálék a növények számára.
Aztán jönnek a fonalférgek, ugróvillások, páncélos atkák meg ilyesmik. Ők is aprók, de elszántak. A korhadékok aprítása mellett egymást is eszik, és így egyikük sem szaporodik el vészesen.
Aztán következnek a nagyágyúk: hangyák, termeszek, földigiliszták. Igazi kertbarátok. Porhanyóssá teszik a talajt, és például a hangyák szorgalmasan vadásszák a növénygyilkos rovarkártevőket is.
A rovarok közül is nagyon sokan laknak a föld alatt. Egyesek egész életükben – mint a lótücskök –, mások csak életük egy-egy szakaszában, mint például a cserebogár csimaszok.
Vagy a bányászméhek.
A legtöbb vadon élő méhfaj a földön fészkel, az elszánt bányászméh lányok meg egyenesen a föld alatt. Akár hatvan centi mélyre is leáshatnak, hogy biztonságban tudják magukat meg a kicsiket. A bányászméhek ugyan nem adnak mézet, de a beporzásban annál nagyobb a szerepük, ezért fontos, hogy segítsünk nekik jó kis homokos, napsütötte, esőtől védett helyeket kialakítani a fészkeléshez.
De ha már a fészkelésről esik szó… A madarak között is akad, amelyik a föld alatti életet választja. Az Új-Zélandon lakó kivik egészen különleges élőlények. A tolluk olyan, mint az emlősök szőre, úgy élnek és vadásznak, mint a sünök, és egész életre választott párjukkal egy méter hosszú üregben „fészkelnek”.
Hogy miért bújnak egyesek a föld alá? Mert sok előnnyel jár ott lakni: el lehet bújni az ellenség, a forrón tűző nyári napsugarak meg a dermesztő téli fagy elől. De világos, hogy nagyon sok nehézség is vár az ide költözőkre. Mert sötét van és kevés az oxigén, meg közlekedni sem túl könnyű.
És az alkalmazkodás ezekhez a nehéz körülményekhez, kívül-belül nyomot hagy az itt élőkön. Vegyük például nagyi vakondját. Ami akadályozná az előre jutásban, az mintha lekopott volna róla. Nincs fülkagylója, töpszlik a végtagjai. Olyan, mint egy krinolin, ami sűrű, fekete bundát növesztett. Erős mellső lábai a hatalmas karmokkal igazi ásó-kotró gépek. És ha a mákszemnyi szemébe nézel, rögtön látod, hogy nem sasszem. De a hallása és a szaglása szuper. És a túrásokkal jelzi a nagyvilágnak, hogy a kert nem nagyié, hanem az ő vadászterülete. Ez van.