VETÉSFORGÓ

Élt hajdanán három bolygókerülő teringette. Az egyik homorú volt és sárga, a második zöld, csak a harmadik domborodott minden irányban. Egész nap nem volt gondjuk másra, mint a sűrű gondtalanságra: cseresznyeevésre és zsákban futásra. Nem jutott idejük időutazásra: „Manap!” – kiáltották, mire galacsinná vált a tegnap és papírcsákó lett a holnap.

Ha elunták lent magukat, a tömeghatást helyben hagyva felléptek a Holdra, és onnan kémlelték a súlytalanságot, ahogy alábukik a Föld kékködös légkörébe. „Szülőbolygó” – suttogták sóvárogva a holdfénytávolságból, és szemük zsibbadásig megtelt könnyel. Honvágyakozásuknak engedve leereszkedtek a Földre, és a napnyugtatta sötétségben nyugovóra tértek.

Aludni csak párban tudtak, és mert páratlan hármasban éltek, így egyikőjük mesét mondott, míg egy páros álmodott, és vetésforgóban váltották egymást. Domború sárgával szeretett szundítani, mert homorúsága puhán illeszkedett hozzá. Viszont sárga nem tudott a másik oldalára fordulni mellette, mert akkor domború íve nyomta a hátsóját, így ő inkább zöld hűs csendjében szenderedett szívesen. Erdőzúgás áradt domború hasából, és mert zöld az iskolaudvar zsivaja után ezt a hangot szerette legjobban, így ő domborúval párban aludt a legbékésebben. Keringtek éjjelente, mint rab bogár a csábító fényű lámpás körül.

Egy reggel pisztrángot ettek labodával, mikor melléjük szegődött Szilveszter, a kötélhurkoló. A vándorcirkusszal érkezett, ami nélküle állt tovább, mert nem tágított többé a három teringette mellől. Nyakába vette gondjukat, és viselte azt büszkén: zoknijukat megstoppolta, megvetette fészküket, melegre lapogatta őket, és kötéltáncolt velük, amikor csak kérték. Népdalokat énekelt nekik ősz elejétől jégcsap olvadásig. Életük mégis fenekestől felfordult, mert alvásforgójuk odalett, mikor két kettes lett belőlük, a páratlan keringőjük helyett. Civakodtak, ki aludjon párban kivel. „Őt akarom!” „Semmiképp sem!” – zengett a ház egész éjjel. Így tartott ez tavaszig, amikor Szilveszter egy rebbenő bűvészmozdulattal odébbállt.

(A folytatás az őszi számban olvasható.)