VENDÉGSÉGBEN RÉGIEKNÉL
Csörög a szarka, Billeg a farka. Ki lesz a vendég? Egy kis növendék. Így kezdődik Pósa Lajos verse a vakációra hazatérő kisdiákról. Egykor minden iskoláskönyvben benne volt, kívülről fújtam én is. Hogy a szarka csörgése vendéget jelentene, manapság babonának tartják, pedig nem az. Társait figyelmezteti a közelgő idegenre. Más ilyen madár is van. Régen parasztportákat, nemesi kúriákat, a középkorban várakat őriztettek szelídített darvakkal. Hangos krúgatásuk a kutyáknál hamarabb jelezte az érkező jövevényt, a vendéget.
Vendég szavunk maga is jövevény. Olasz eredetű – Velence nevéből származik –, de jól meghonosodott nálunk. A vendéglő hangulatosabb, mint az étterem, a vendéghaj kedvesebb a parókánál. Szerepel a vendégoldal összetételben is, ami nem a látogató helyére utal, hanem a parasztszekér rakterületét növelő rudak neve. (Toldi Miklós ilyennel mutatja az utat a kevély Laczfi nádornak Arany János elbeszélő költeményében.)
Valaha bonyolult szokásrend határozta meg a vendég és vendéglátó viselkedését. Más volt az etikett (udvariassági szabályok összessége) falun és városon, különböző a nemesi, a polgári és a paraszti rétegeknél. Ezeket mindenkinek illett ismerni a saját közösségében. A vendéglátók tudták, kit milyen alkalomra lehet vagy kell meghívni és hogyan illik fogadni, a vendég is tisztában volt azzal, mikor mehet látogatóba és meddig maradhat. Előkelő hölgyek-urak vizitidőben (a vizit jelentése ’látogatás’) keresték fel ismerőseiket, de falun sem állítottak be késő este vagy ebédidőben sehova, pláne nem az állatok etetése idején. Akinek a háziak örültek, vagy meg akarták tisztelni, annak kedvéért abbahagyták a munkát, beljebb invitálták, leültették, megkínálták, kivárták, hogy elmondja, mi járatban van. Az alkalmatlan vendéget viszont hagyták az ajtóban ácsorogni, nem kérdezték jövetele céljáról, épp csak azt nem mondták: kívül tágasabb.
Közmondásokból, szólásokból sokat megtudhatunk a régiek vélekedéséről. Ballagi Mór 1867-es A magyar nyelv teljes szótárában idézi: régen várt vendég kedvesebb; reggel jött vendég nem szokott meghálni; hívatlan vendégnek ajtó megett a helye; ha vendéged van, meg ne edd magad a javát; jobb vendéget nem fogadni, mint gyalázatosan kivetni.
Az irodalomban – mint a valóságban is – sokféle vendég van. Várt, váratlan, hívott, hívatlan, kedves és kellemetlen. Hozhat jó hírt, de jöhet ártó szándékkal is, mint Érisz, a viszály istennője a görög mitológiában. Homérosz eposzaiban (Iliász; Odüsszeia) őt nem hívják meg egy lakodalomba,
és ezért bosszút áll. Emiatt tör ki a trójai háború.
A hosszú csatározásnak Odüsszeusz ravasz ötlete vet véget, de ezért tízéves vándorlásra kényszerül. Kalandozásai közben végigvendégeskedi a Földközi-tenger szigeteit és partjait. Alighanem ő az ókor legkedveltebb vendége: fantasztikus kalandjaival jól elszórakoztatja vendéglátóit. Hűséges feleségét ezalatt hívatlan vendégek ostromolják: a kérők. Évekig laknak az özvegynek hitt Penelopénál Ithakában, és mindent felfalnak a szigeten. Hazatérése után Odüsszeusz kegyetlenül leszámol velük.
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)