Centauri

Védd magad!

Védd magad!

Mi, emberek, az állatokhoz képest védtelennek tűnünk, nincs méregfogunk, agyarunk, páncélunk. Talán ezért fejlesztettünk ki fegyvereket, amelyekkel zsákmányt ejthettünk és megvédhettük magunkat. Talán még a tüzet is azért állítottuk szolgálatunkba, hogy védjen bennünket, és csak később ismertük fel, hogy a segítségével főzhetünk és a fagyosabb területeken is fennmaradhatunk. Később a tűz segítségével olvasztottuk meg a fémeket, amikből páncélt és még keményebb fegyvereket készíthettünk.

A védelem mindig is fontos volt az életünkben. Ma már nem vadásznak ránk ragadozók, és biztonságos házakban élünk, de ne csak a fizikai épségre gondolj, hisz nem csak testünk van. Hogy mi az, ami még bennünk van, évezredek óta kutatjuk. Mondják léleknek, pszichének, szellemnek is. Ha egyszer a testünk támadható, miért ne lenne támadható a szellemünk is? És ne hidd, hogy a szellem megtámadása kevésbé veszélyes. Nemrégiben néhány emberrel elhitették, hogy az életben maradáshoz elég fényt enni. Némely ember hajlamos nyilvánvaló képtelenségeket is elhinni, és az ilyen téveszmékbe akár bele is halhat.

Az ősidőkben a testünkre, ma inkább a szellemünkre leselkedik ezer veszély. A televízión, az interneten keresztül könnyen megtéveszthetnek. Ahogy a teknős páncéllal védi testét, úgy kell lennie valaminek, ami a szellemünket védi, de nem megoldás, ha kikapcsoljuk a tévét és soha többé nem megyünk fel a netre, hisz épp a szellemünk az, amelynek lételeme a szabadság, a nyitottság, a kíváncsiság. Talán nincs is mód a megvédésére? De igen. Ha felismerjük, mikor akarnak megtéveszteni minket. Ez viszont a legbölcsebb felnőtteknek is nehéz feladat.

Van valami, ami sokat segíthet: a tudás. Úgy képzeld el a televízió, az internet világát – ahogy mondják: a virtuális (látszólagos) világot –, mint egy erdőt. Ez az erdő tele van virágokkal, fákkal, gombákkal, gyümölcsökkel. A virtuális világ erdejében épp az a szabály, mint a valódi erdőkben: Csak olyat egyél, amit ismersz! Ha valaki bedől egy hazugságnak, gúnyosan azt szokták mondani: „Ezt jól megette”. Bizony, pont olyan ez, mintha gondolkodás nélkül mindent megennénk az erdőben. Az így barangoló emberrel előbb-utóbb biztosan végez egy gyilkos galóca. De ha tudom, mi különbözteti meg az ehetőt a mérgezőtől, ez nem fordulhat elő.

(A folytatás a téli számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: