KEREKERDEI MAGTÁR
Az állatok nagyon elszaporodtak a Kerekerdőben, és a túlnépesedés élelmezési gondokkal is járt. Mekkné, a főkertész hiába növelte évről évre a zöldségeskertet egy-egy újabb parcellácskával, az állatok sokszor éheztek télvíz idején.
Az egyik őszi erdei gyűlésen szót kért Mekkné.
– Nincs mit tennünk, ki kell vágnunk az erdő felét, hogy nagyobb területen termeszthessünk zöldséget.
– Ebbe mi, madarak, sohasem egyezünk bele! – emelte fel a hangját Bagoly.
– Más megoldást kell keresnünk – hümmögött Borzas.
– Kedves barátaim, van valakinek más ötlete? – vette át a szót Medvenc.
Fenyőrigó emelkedett szólásra. Felröppent a többiek feje fölé, és szárnyaival egyensúlyozva csicseregte:
– A fenyők tobozai tele vannak finom magvakkal. A madarak és mókusok mindössze a termés tizedét fogyasztják el. A többit fel-ajánljuk a köz javára.
– Csatlakozom az előttem szólóhoz! – röfögte Vaddisznó. – Ugyanez a helyzet a tölgy és a bükk makkjával. Mi, vaddisznók, csak kis részét esszük meg, a többit odaadjuk nektek.
– Nagyszerű! – lelkendezett Borzas. – Építsünk egy magtárat, hogy a termés szárazon maradjon egész télen. Ez a tisztás épp megfelelő hely lesz.
Az erdőlakók nagy része kitörő örömmel fogadta a hírt, és boldogan távozott. Mekkné azonban dúlt-fúlt mérgében.
– Nem vagyok én madár, hogy magvakat egyek. Megvárom, amíg Medvencék felépítik a magtárat és feltöltik terménnyel, aztán felgyújtom az egészet – határozta el magában. A gyűlésről hazafelé induló négy kertész nyúl után ügetett.
– Testvéreim a káposztában! El kell érnünk, hogy az állatok mégis a fél erdő kivágása mellett döntsenek. Ha felépült, és megtelt magokkal, gyújtsuk fel a magtárat!
– De mi rettegünk a tűztől! – sírta el magát Nyúlós, a legkisebb nyuszi.
– Én magam is félek – vallotta be őszintén Mekkné. – De a fiam ezermester, ő majd megoldja.
– A te fiad az, akit a városban Mekk Mesterként ismernek? – kérdezte Nyúlánk, a legnagyobbra nőtt tapsifüles.
– Ő bizony! – válaszolta Mekkné büszkeségtől dagadozva.
Nyúlánk nem mondott semmit, de magában ezt gondolta: „A kétbalkezes Mekk Eleknek eddig még minden próbálkozása kudarcba fúlt. Egyelőre nem szólok Medvencnek Mekkné tervéről.”
Másnap kora reggel tucatnyi állat fogott a magtár építésébe.
– A mi magtárunk góré lesz, amilyenben az emberek a kukoricát tárolják. Gerendákból ácsoljuk, deszkákkal borítjuk, úgy, hogy a deszkák között legyen rés, amin a szél átjár, de a magok nem potyognak ki. A tetőt zsindellyel fedjük le – magyarázta Borzas.
Hód kidöntött néhány fenyőfát, Medvenc és Borzas gerendákat faragott belőlük. A deszkákat Puskaravasz, a róka szeletelte rókafarkú fűrésszel. A zsindelyeket Vaddisznó hasogatta az agyarával. A szegelést Harkály végezte. Estére elkészült a magtár, a fenyőrigók és a vaddisznók pedig színültig töltötték fenyőmagvakkal, tölgy- és bükkmakkokkal.
Mekkné csak erre várt, elindult a városba a fiáért. A nyulaknak meghagyta, hogy éjfélkor a magtárnál találkozzanak vele. Nyúlánk egyenesen Medvenchez ment és mindent elmesélt.
Az összeesküvők éjfélkor körülvették a magtárat. Mekk Elek, aki mióta a városba költözött, csakis „e” magánhangzóval beszélt, így szólt a nyulakhoz:
– Eme vedrekbe csepegtessetek vegyszermentes nedveket – vagyis a vödröket töltsétek tele tiszta vízzel.
Mesterünk ugyanis azt hitte, minél jobban átitatja a fát vízzel, az annál jobban ég. A nyulak szó nélkül teljesítették kérését.
– Frecskeljetek rengeteg nedvet eme lemezekbe – azaz locsoljátok meg jól az épület deszkáit.
– Kisfiam, biztos vagy ebben? – kérdezte Mekkné ijedten, mert úgy emlékezett, Hétfő, a hétfejű sárkány tüzét annak idején vízzel oltották el.
– Teljesen! – mekegte sértődötten Elek.
A nyulak alaposan eláztatták a magtár deszkáit. Mekk Mester hiába gyújtotta egyik gyufát a másik után, a magtár nem kapott lángra.
– Meglehet elkevertem? Eme nedv nem mellette, de ellene tesz eme rettenetesen meleg veres nyelveknek – vagyis lehet, hogy összekevertem, és nem táplálja, hanem eloltja a víz a tüzet? – vakarta üstökét Mekk Mester.
Medvenc, Borzas és a többi állat ekkor érkezett a tisztásra. Mekk Mester, ahogy meglátta őket, azonnal kereket oldott.
– Mekkné, érdemeidre való tekintettel megbocsátunk neked – mondta Medvenc. – Sőt, megpróbáljuk fakivágás nélkül növelni a zöldségeskertet. Borzassal megbeszéltük, hogy ő a bronzöntő műhely mögötti földecskéjét, én pedig a barlangom mögötti lankát átadjuk neked káposztaföldnek. Szerintem többen is követni fogják a példánkat!