UBUL ÉS BARÁTAI

A dimbes-dombos Hoppáré birodalomban élt Utcaspicc Ebulovszki Ubul. Mivel ilyen hosszú nevet csak a felnőttek tudnak észben tartani, és mivel a dimbes-dombos Hoppáré birodalomban akkoriban még egyetlen felnőtt sem élt, a kutyát barátai egyszerűen Ubulnak szólították. Ubult mindenki szerette, mert nagyon jó szíve volt.
Ubul is szeretett mindenkit, de nem mindent. Nem szerette például a dimbes-dombos Hoppáré birodalom hosszú, hideg teleit. Hogy miért nem? Azt bárki könnyen kitalálhatja: télen nagykabátban kell járni, és még úgy is hideg van. Márpedig Ubul nem szeretett fázni.
Egy zimankós decemberen Ubul annyira fázott, hogy a fogai is kocogtak. Elhatározta hát, hogy berámolja holmiját csatos bőröndjébe és elutazik a távoli Lalaton partjára. Egy odavalósi ugyanis azt mesélte neki, hogy ott mindig hetvenhét ágra süt a nap.
Ubul már majdnem végzett a pakolással, mikor barátja, Brúnó kopogott be hozzá széles, derűs ábrázattal.
– Hát te mit csinálsz, Ubul? – kérdezte Brúnó.
– Drága barátom, én bizony elutazom ebből a mélyhűtőből a Lalaton gyönyörű tengerpartjára, ahol örökös napsütés vár. És mivel három a szerencseszámom, úgy döntöttem, harmadikán indulok!
Brúnó nagyokat pislogott, aztán szomorúan állapította meg:
– De hiszen az holnap lesz.
(A folytatás a téli számban olvasható)