TÜSKE ÉS TÖVIS

Ha valaki azt állítja magáról, még sohasem félt, nem mond igazat. Időnként minden ember fél valamitől. Van, aki a szigorú tanártól, a másnapi dolgozatírástól vagy a durva osztálytársától fél, vagy a betegségtől, esetleg a családját fenyegető bajtól. A kis énekesmadár fél a nagyobb madártól vagy a macskától. De láttál már félős növényt? Ugye, nem? Félhetnek egyáltalán a növények?

Sok minden veszélyezteti a növényeket, tehát lenne mitől félniük. A nyúl, őz, elefánt, zsiráf és sok más állat növényt eszik, fűféléket, lágyszárúakat, a fák lombját, a hódok még a fák törzsével is elbánnak, bár inkább a kérgüket eszik meg.  A csak mikroszkóppal látható kórokozók, vírusok, baktériumok és gombák nemcsak az emberre és az állatokra veszélyesek, némelyek a növényeket betegítik meg. A növények mégsem félnek, mert az emberrel és az állatokkal ellentétben nincs agyuk, nincs idegrendszerük, így hát nem éreznek fájdalmat, nem örülnek, nem szomorúak, nem is haragszanak, félni sem tudnak.

Ha nem is félnek, a fenyegető veszélyek ellen tudnak védekezni. Ezek a védelmüket szolgáló képességek az élővilág fejlődése során, a környezet káros hatásaival folytatott állandó harcban alakultak ki és tökéletesedtek.

Nincsen rózsa tövis nélkül – mondja a szólás. Dehogyis nincs! A rózsának ugyanis nem tövise, hanem tüskéje van. A tövis a növények hegyessé vált, levél nélküli, módosult hajtása, melynek sejtjei vastag falúak. Ezeket nem lehet könnyen letörni, eltávolítani. A kaktuszoknak például tövisei vannak. A tüske viszont a rózsa külső bőrszövetének és csupán az alatta lévő sejtrétegeknek, az úgynevezett alapszövetnek a felületi képződménye, ami könnyen leválasztható. Amikor veszel egy szál rózsát valakinek, a virágárus gondosan letördeli a tüskéket, és így már bátran a kezedbe veheted.

Ha szeretsz a természetben járkálni, bóklászni a réten, az erdőszélen, a bokrok közt, talán csípett már meg csalán. A kisebb-nagyobb bőrfelületet érintő, égető, viszkető érzés után a bőröd is kipirosodik. Ezt az okozza, hogy amikor óvatlanul hozzáérsz, letöröd a csalán szárán és levelén található kicsi, de kemény csúcsú szőrök hegyét, és így maró hatású anyagok jutnak a bőrödbe – többek között az úgynevezett hangyasav. Bár a csalán szúrós szőre sokkal kisebb, mint a rózsa tüskéje, az is hasonlóan, azonos sejtrétegek részvételével alakul ki.

A szárazságot sok növény nem kedveli, mert veszélyt jelent számukra. Úgy tudnak ellene védekezni, hogy a párologtatásukat csökkentik. Különösen a tartósan száraz vidékeken élőnövényeknek van erre szüksége. Leveleik bőrszövetének felszínén olyan különleges összetételű réteget alakítanak ki, ami nem engedi a párologtatást. A vízben élő növényeknek nincs szükségük ilyen rétegre, hiszen nem fenyegeti őket a kiszáradás veszélye.

(A folytatás az őszi számban és a letölthető pdf-ben olvasható.)