TULAJDONKÉPPEN
2017/39
Fárasztó dolog utálatosnak lenni. Kiszívja az emberből az energiát.
Tegnap például unalmamban kiradíroztam a padtársam rajzáról a lepkéket. Sokat dolgoztam vele. Mikor szünet végén visszajött és észrevette, úgy csináltam, mintha nem tudnék semmiről. Kicsit vicces volt, ahogy a papír fölött siránkozott, de leginkább unalmas.
A radírozásban úgy elfáradtam, hogy a következő órából egy mukkot sem értettem. Mikor szólított a tanár, nem tudtam semmit, mert két óra közt nem volt már időm átnézni a füzetemet.
Az is fárasztóan unalmas volt, ahogy este anya meg apa megint előadták a nagymisét, hogy tanuljak, mert nem lesz belőlem semmi, meg a többi. Aztán még ők panaszkodtak, hogy milyen kimerítő ezt századjára is elismételni.
Bezzeg, ha megdicsértek volna, hogy mekkora ötöst hoztam matekból! Érdekes, a dicséretbe sose fárad bele senki. Sőt, mindenki úgy megtelik tőle energiával, mint hőlégballon a meleg levegővel, aztán csak repülünk együtt a bárányfelhők között.
Ma is fárasztó napom volt. Délután eldugtam a tesóm alvósplüssét, aztán különféle helyekre küldtem, hogy ott keresse. Anyáék persze jól leszidták, mikor kiásta a nagy fikuszt a cserépből. Már mindenki alszik, mert a veszekedős napokon mindenki kifárad, csak én vagyok még ébren, pedig én is kifáradtam, de mostanában nem alszom jól. Mindig azon jár az agyam, milyen unaloműző kellene másnapra.
(A folytatás az őszi számban olvasható)