SZITAKÖTŐ VERS- ÉS MESEÍRÓ PÁLYÁZAT

SZITAKÖTŐ VERS- ÉS MESEÍRÓ PÁLYÁZAT
2017 nyarán a Szitakötő folyóirat és a Nyitott Kör Egyesület hatodik alkalommal rendezi meg irodalmi táborát.
Időpont | 2017. július 24–28.
Helyszín | Ifjúsági szálláshely [8127 Aba, Kisfaludy u. 12.]
A táborhoz kapcsolódóan alkotói pályázatot hirdetünk.
Témánk | KÖZMONDÁSOK
Minden csoda három napig tart, a Szitakötő táborában mégis öt napon át dolgozunk a táborlakókkal, akiknek nagy része évek óta újra és újra eljön, mert tudja, hogy aki á-t mond, mondjon bé-t is. Ebben az évben a tábor fő témáját a közmondások adják, s bár jó bornak nem kell cégér, tudjuk, nem babra megy a játék.
Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, ezért az írásgyakorlatok mellett drámajátékokkal színesítjük a programot. Ki elbízza magát, könnyen megszégyenül, így a tábori program fontos része egymás munkáinak értékelése. Két dudás egy csárdában nem fér meg, a két táborvezető mégis jól kiegészíti egymást, mert egy hajóban eveznek.
Neked melyik a kedvenc közmondásod? Tudod-e, honnan ered? És hogyan építenéd be egy versbe vagy mesébe?
Műfaj | mese vagy vers
Terjedelem | a mese 3–5000 leütés szóközzel együtt, a vers 8–24 soros.
Életkor | 10–16 év között
Beküldési határidő | 2017. április 14.
Eredményhirdetés | 2017. május 5.
Díjazás
A pályázat nyertese ingyenesen vehet részt a Szitakötő táborban, teljes ellátással.
A 2. helyezett 50%, a 3. helyezett 25% engedményt kap a tábor árából.
Csak a szerkesztőség email címére elektronikus úton eljuttatott pályázatokat fogadjuk el:
info[kukac]szitakoto.com
Minden pályázó legfeljebb egy pályamunkát nyújthat be.
A pályamunkákat Horgas Judit és Szabó Attila táborvezetők bírálják el.