NÉZZÜK EGYÜTT Edvard Munch képeit!
Edvard Munch (ejtsd: munk) 1863-ban született egy norvég faluban. Az ötgyerekes család az orvos apa munkája miatt költözött Oslóba (ejtsd: oszló). Munch kisgyerek volt, amikor meghalt édesanyja, néhány év múlva pedig kedvenc nővére. A hívő keresztény apa nem tudott megbirkózni a veszteségekkel, a család betegségeit isteni büntetésként értelmezte. Ez a komor otthoni légkör is hozzájárult Munch művészetének sötét tónusához. Gyerekkorában a kisfiú sokat betegeskedett, a zord norvég tél alatt nem is járt iskolába, otthon rajzolással ütötte el az időt. Autodidakta módon, önmagától sajátította el az olajfestés technikáját is, és jellegzetes tájképeket festett olajjal.
Először mérnöknek készült, aztán – apja bánatára – eldöntötte, hogy festő lesz. A norvég képzőművészeti egyetemen tanult, majd Párizsba utazott, ahol megismerkedett az impresszionisták művészi látás-módjával, a pillanatnyi érzéki benyomás rögzítésével, és ez nagy hatást gyakorolt művészetére. Sokat kísérletezett eltérő festés-módokkal, de az impresszionizmust végül felszínesnek találta, az érzelmek nyersebb kifejezésmódját kereste a művészetben.
Újabb párizsi útja során súlyos betegség miatt hónapokat töltött kórházban. Apja halála miatt haza kellett térnie, ettől fogva Edvard lett a családfenntartó. Első norvég kiállítása felháborodást keltett, de sikert is hozott: meghívták Berlinbe, hogy bemutassa a munkáit. Évekig élt Berlinben, a város kulturális sokfélesége frissítően hatott művészetére. A kezdeti sikerek ellenére elszegényedett. Szerencséjére új támogatókat talált, bekapcsolódott az ott élő külföldiek életébe, de zilált életmódja és viharos szerelmi kalandjai miatt gyakran vitákba keveredett.
A poszteren látható A vörös ruhás nő expresszionista jegyeket hordoz: mintha hullámozna az alak lába alatt a talaj, a fák lombja. Az expresszionista festésmód az érzelmeket közvetlenül, szépítés nélkül fejezi ki, ezért a képek gyakran nyersek, erőteljes hatásúak. A mozgalmas előtér ellenpontjaként a kompozíció hátterében az ég mozdulatlan kékje zárja le a látóhatárt. A kép jól mutatja, hogy Munch festészetében az élénk színhasználat a hagyományosabb témaválasztást is izgalmassá teszi.
A sikoly a művészettörténet egyik legismertebb képe. Munch naplójában ír az élményről, amelyet megfestett. Egy téli estén a norvég fjordok partján sétált a naplementében, amikor hirtelen „vérvörös lett a horizont” és meghallotta a „természet sikolyát”. Az egyik értelmezés szerint egy távoli vulkánkitörés okozta a természetellenes fényhatást, más vélemények arra utalnak, hogy Munch súlyos szorongása miatt érzékelte ennyire ijesztőnek a látványt. Akárhogy is, A sikoly mára a félelem és a szomorúság egyik legfontosabb modern jelképe lett. A mű több változatban létezik, a művész rajzokat, pasztellképet és metszetet is készített a témáról. Az átlós kompozíció egységbe foglalja a háttérben felsejlő tavat és a két alakot az előtérben sikoltó főszereplővel. Az arcon tükröződő rémületet a festményen látható kékes (hideg) és pirosas (meleg) árnyalatok ellensúlyozzák. Benned milyen érzelmeket kelt a kép?
Az Elválás című festményen egy fiatal nő nézi a tengert, miközben haja a férfi fejéig ér, mintha a szakítás után még mindig össze lennének kötve. Munch-nál visszatérő elem a mozgalmas érzelemvilágot jelképező, lobogó haj. A férfi fekete ruhát visel, a bánat és a kétségbeesés színét. Vérző kézzel szorítja a szívét, a piros szín a szerelmet, a fájdalmat és a vért szimbolizálja.