ELENGEDLEK, NEM ENGEDLEK…
A meleg, napsütéses nyár után, ősszel a növények életműködése fokozatosan lelassul, és ami ebben a leglátványosabb: a levelek elsárgulnak, megbarnulnak, idővel le is válnak. A mérsékelt égövön ilyenkor az egyre rövidebb nappalok során, a hűlő levegőn, a fásszárúakban, a levélnyél és az ág között, a levelek alapjánál, ahol a sejtek már állandósultak, olyan osztódó sejtekből álló réteg képződik – az elválasztó zóna –, ami leválasztja az immár feladatát vesztett leveleket. Az idáig szorosan, erősen a hajtáshoz kötődött levelek, melyek az egész növény számára termelték a szerves anyagokat, a földre hullanak.
Van azonban olyan növény is, például a gyertyán, melynek levelei ősz után is a hajtáson maradnak, csak az erősebb, tartósabb fagyos napok után száradnak el és válnak le. Az úgynevezett télizöld növények viszont nemcsak ősszel, de akár télen is javarészt zölden tartják lombozatukat, majd tavasszal vagy még akkor sem hullatják el leveleiket. A fenyőfélék tűlevelei ritkábban, általában csak több évente válnak le, bár kivétel köztük is van, például a vörösfenyő, ami évente cseréli leveleit. A sövényként is alkalmazható fényes lombozatú cserje, a babérmeggy örökké zöld, leginkább csak akkor veszti el leveleit, ha valamilyen kártevő, pl. gomba támadja meg.
A növények különös egymáshoz kötődését mutatják a klonális növények. A klónokról bizonyára hallottál már, és tudod, hogy azok genetikailag tökéletesen egyforma egyedek, azt lehet mondani, hogy ikertestvérek. Ilyen például a nád, ami mindig tömegesen fordul elő a tavak szélein, a sekélyebb zónában. A tömegesség érthető, hiszen mereven felálló szárai a tó alján, az iszapban gyöktörzzsel (rizómával) kapcsolódnak egymással, mintha egy növény lennének a Balatonon Kenesétől akár Keszthelyig. Az egyes nádszálak (klónok) közötti tápanyagforgalmat is a gyöktörzs biztosítja. A szárazföldi növények közül a gyöngyvirág, a nőszirom, a salamonpecsét vagy a macskagyökér is gyöktörzses. Megfigyelted már, hogy a konyhakertben a szamóca, ami szintén klonális növény, hogyan terjed? Nem gyöktörzs révén, hanem indákkal, amelyek vége a talajhoz érve gyökeret ereszt és új növény, új klón indul fejlődésnek.
Mindezeken kívül van még egy különös módszer is, ezt pedig az elevenszülő (vivipara) növények mutatják, melyek a levelük szélén kifejlődő, majd onnan leváló, már gyökeres növénykékkel szaporodnak. Talán a legismertebb közülük a Madagaszkáron őshonos sarjika, ami egy korallvirág faj. Nálunk szobanövényként lehet találkozni vele. Húsos leveleinek szélén fejlődnek az apró, vékony gyökerű növénykék, mégpedig tömegesen, ezért azt is lehetne mondani, hogy a sarjika „sokgyermekes”. Ezek a kis növények idővel leválnak az „anyanövényről” és gyökereiket a földbe fúrva megtelepednek. Eleinte, amíg a gyökerek nem képesek önálló tápanyagfelvételre, a kis, pozsgás leveleikben raktározott tápanyagokból élnek.
Amikor egy tűzhányó kitörése után a kihűlő lávából rideg lávamező alakul ki, idővel azon is megjelennek elsőként nem különösebben igényes, de speciális képességű, egyszerű növények, amelyek a gyökereiken át erős savakat kibocsátva oldják a kőzetet. Ezek az úgynevezett pionírnövények. A savak hatására megindul a kőzet mállása, majd a lassú talajképződés, amibe besegít a napsütés, az eső, a hőmérséklet-változás. Ez pedig újabb – erőteljesebb, nagyobb – növények megtelepedését teszi lehetővé, és így idővel egyre gazdagabb, változatosabb növénytársulás alakul ki az egykor volt kietlen területen.