SZÉP HERNYÓBÓL CSÚNYA LEPKE?
A világ tele van átváltozásokkal. A mesékben is, a valóságban is. A görög mitológiában Zeusz bikává változva rabolja el a szépséges Európé királylányt. A népmesei boszorkányok bukfencet vetnek, és macskává változnak. Bartók Béla román balladaszövegre írt műve, a Cantata profana szarvassá változott fiúkról szól. Lázár Ervin mesehősei, Dzsoni és Árnika, kacsává tudnak változni, és vissza emberré.
A valóságos átváltozások közül az egyik legizgalmasabb, ahogyan a rusnya hernyóból gyönyörűséges pillangó lesz. Ez annyira meghökkentő, hogy gyakran a megszépülés jelképeként is emlegetjük. Akkor hát nem tévedés a fenti cím? Nem – bár mindenkinek más tetszik.
Gyakori, hogy a csúnyának tartott hernyóból szép pillangó lesz. Jó példa erre a réteken, erdőszélen gyakran látható Atalanta-lepke. De előfordul a fordítottja is. Az elsősorban éjszaka repülő szenderek közé tartozó halálfejes lepkét nem mondhatjuk szépnek, de a hernyója annyira jópofa, hogy szinte szép.
A lepkéknek van bábja is, amely nem olyan, mint a hernyó, és távolról sem olyan, mint a kifejlett lepke. A lepkék élettörténete a következő lépésekből áll: a nőstény lepke lerakja – például levelek fonákjára – a petéket; azokból kikel a picike lárva (amelyet a lepkék esetében hernyónak nevezünk), s azonnal rágni kezdi a növényt, amelyen kikelt. A hernyónak elképesztő étvágya van! Egy hónap alatt kezdeti súlyának akár a százszorosát is eléri. Ekkor átalakul bábbá, amely mozdulatlanul lóg a növény szárán. Kívülről semmi nem látszik, a belsejében azonban nagyon bonyolult változások történnek; hetek múlva megmozdul valami, felreped a báb merev fala, s kibújik belőle a majdnem kész pillangó. Már csak a szárnyait kell kifeszítenie úgy, hogy testfolyadékot présel a szárny ereibe.
Bár a lepkékhez hasonlóan a szitakötők is a rovarok közé tartoznak, nekik nincs bábjuk. Náluk a petéből kikelő lárva már olyasféle, mint a felnőtt szitakötő, csak persze kicsi, és még nincsen szárnya. A vízben él, és ragadozóként mindent felfal, amit csak elkap. Ahogy növekszik, időnként szűkké válik a kitinpáncélja. Ekkor vedlik, azaz felrepeszti a kitinbőrt, s kibújik belőle egy majdnem ugyanolyan, de már nagyobb szitakötő lárva. Néhány ilyen vedlés után azonban egyszercsak felmászik egy vízből kiálló növény szárára, ott megkapaszkodik, s ekkor történik az utolsó vedlése. Fantasztikus látvány, amikor a lárva burkából már az igazi, szárnyas szitakötő bújik ki. Neki is már csak a szárnyait kell felpumpálnia, hogy életében először repüljön. Lehet, hogy innen ered a „majd kibújik a bőréből örömében” szólás?
(A folytatás a téli számban olvasható)