SZEG ÉS KÓDOR
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy hegy, úgy is nevezték, hogy Nagy-Hegy. Annak a gyomrában lakott a rettentő sárkány, Tűzhányó Kódor.
Nem volt valami okos teremtmény, de eszét borzalmas ereje pótolta. A környéken mindenki rettegett tőle, még a nevét is csak félve, suttogva merték kimondani.
Történt egyszer, hogy Kódor nagyon elunta magát a hegy gyomrában. Máskor örömét lelte a környékbeli népek sanyargatásában, de most ehhez sem volt kedve. Valami másra vágyott. Végül úgy döntött, elrepül az emberföldre, hisz már rég nem járt arrafelé, elszórakozik az ottaniakkal, lángon sütögeti őket, tán egy-két lovagot vagy királyt is elropogtat. Felkerekedett hát, s irdatlan porfelleget kavarva nekiveselkedett a hosszú útnak.
A hegy tövében dús erdő kezdődött, ennek mélyén állt a manók városa, Lomblak. Az apró népség félve bújt meg, ahogy meghallották a sárkány szárnysuhogását.
Jó ideig kuporogtak csendben odvaik mélyén, csak nagy sokára merészkedtek elő. Miután meggyőződtek róla, hogy elmúlt a veszély, folytatták vidám csivitelésüket, mert a manók igen cserfes lények voltak. Naphosszat mindenféle haszontalan dolgokról locsogtak, néha még alvás közben is karattyoltak.
Élt köztük egy fiatal manó, akit Szegnek hívtak. Ő más volt, mint a többiek, nem kedvelte a felesleges beszédet, s bosszankodva hallgatta társai fecsegését. Inkább bezárkózott az odújába, ahol különös gépek tervezgetésén törte a fejét. Az asztalán hegyekben álltak a rajzok. Az egyik jókora fújtatót ábrázolt, a másikon tölcsérforma szerkezet látszott, s még sok más efféle. Szeg könnyebbé akarta tenni a többi manó életét, de azokat csak a pletykálkodás érdekelte. A zárt ajtón és csukott ablakon át is behallatszott a sok locsogás, s szegény Szeg nem tudott odafigyelni a dolgára. Így a találmányok közül egy sem készült el.
Egy napon Szeget annyira feldühítette a többi manó, hogy úgy döntött, elhagyja Lomblakot. Be akarta fejezni a találmányait, de a szörnyű zajban képtelen volt dolgozni. Kordélyra pakolta a félkész szerkezeteket, de túl nehéz volt, hogy messzire húzza. Jó ideig tanakodott, vajon hová bújhatna a közelben, ahová a többi manó nem követi. Ekkor jutott eszébe Kódor, a sárkány, aki már régóta nem jött haza. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha beköltözik a sárkány barlangjába. Ott nem zavarják a kíváncsiskodók, a locsogók, a pletykálkodók.
Amíg a többi manó álmában motyogott, Szeg felvonszolta a kordélyt a nagy üreg szájához. Fáklyával a kezében óvatosan belesett. A barlang üresen tátongott. Lassan bemerészkedett, körbejárta a tágas kőcsarnokot, és elégedetten csapta össze apró kezeit.
Rögtön nekilátott a munkának. Lepakolta a kordélyról a félkész találmányokat. Először a fújtatót bütykölte meg, azt a tűzmanóknak szánta, akik Lomblakot fűtötték, és a messze földön híres manóacélt kovácsolták. Azután a nagy, tölcsér alakú kürtöt kezdte kalapálni.
Időközben felkelt a nap, és a manók felfedezték Szeg eltűnését. A Nagy-Hegy mélyéről szörnyű kalapálás hallatszott. Hosszan tanakodtak, mitévők legyenek. Vajon a sárkány tért vissza? Végül kiválasztottak egy fürge manót, Bodrikot, ő legalább el tud szaladni a fenevad elől.
Bodrik felkapaszkodott a hegyre, és a barlang szájánál hallgatózott. Odabentről szüntelen dübörgés hallatszott, mintha a sárkány körmével a sziklafalat kocogtatná. Bodrik félszegen bekiáltott a barlangba.
− Héhahó-hahó!
(A folytatás a nyári számban olvasható)