Schmöltz Margit

SZEDJÜK SZÉT! NÉZZÜNK BELE!

SZEDJÜK SZÉT! NÉZZÜNK BELE!

Te is szereted tudni, miből állnak össze, hogyan működnek a dolgok? Szedtél már szét játékautót, bűvös kockát, mobiltelefont? Kíváncsi vagy, hogyan tekeredik a csiga teste a csigaházon belül, vagy miként kakil egy pillangó? Nem vagy egyedül!

Az emberek mindig is kíváncsiak voltak, szerettek volna a dolgok mélyére, belsejébe nézni. Először azt vették észre, hogy a vízzel telt üvegeken átnézve jobban látszanak a tárgyak, de később rájöttek, hogy a megfelelően formált, csiszolt üvegek mindent felnagyítanak. Így jobban meg tudták figyelni az aprócska lényeket és azok legkisebb porcikáit is, például a katica bokáját
vagy a virág porzóit.

Két szemüvegkészítő mester, apa és fia, addig-addig kísérleteztek, míg megalkották az első mikroszkópot (görögül: mikron= kicsi + szkopein= nézni). A holland Hans és Zacharias Janssen (ejtsd: hansz és zahariász janszen) készüléke a valóságosnál kilencszer nagyobbnak mutatta a dolgokat, és ezzel akkoriban mindenkit lenyűgöztek. Az emberek úgy érezték, új világ tárult fel a szemük előtt, amelyről eddig fogalmuk sem volt. Mindez a 16. század végén történt, és sok tudós nagyon örült, hogy végre közelebbről is megnézheti, amivel addig is foglalkozott. Akadt, aki a növényeket, más az ásványokat, megint más az emberi testet kezdte alaposabban vizsgálgatni, és az apró, addig nem látható részletek sok mindenre magyarázatot adtak. Például, hogy miképpen látunk vagy milyen a vérkeringés. Amíg a mikroszkóppal meg nem pillantották a hajszálereket, senki sem tudta, hogyan kerül a vér a verőerekből a vénákba.

Egy évszázad sem telt el, és az emberi kíváncsiságnak köszönhetően a nagyítás művészete olyan gyorsan fejlődött, hogy Antony van Leeuwenhoek (ejtsd: antóni fan léüvenhuk) már 270-szeres nagyítással vizsgálódhatott. Ő számolt be először a pocsolyában lakó parányi lényekről meg a vérben lévő vörösvérsejtekről. Bizonyítható lett, hogy minden virágnak más formájú a virágpora, és a légynek hatszögletű lencsékből áll a szeme.

Ha valamit meg kellett fejteni, részekre kellett szedni, a legkíváncsibbak mikroszkópot használtak, mert felismerték, hogy néha a szemmel nem látható alkotórész ad magyarázatot a rejtélyre. Sokáig például nem értették a betegségek terjedését. Furcsa elméleteket találtak ki, mesebeli alakokat, bűbájok, átkok hatását. Gyanakodtak a szél betegséghozó hatására, vagy arra, hogy a négy testnedv (vér, nyál, fekete epe, sárga epe) egyensúlya felborul – de a valódi kórokozókat csak a mikroszkóp segítségével pillanthatták meg.

És a részekre bontás tovább folytatódott. Új kérdések bukkantak fel: vajon mi kisebb még a baktériumoknál is? Hogyan épülnek fel az egyes sejtek? Talán még az atomokat is részekre lehet bontani? Volt, amikor úgy hitték, az atom a világegyetem legkisebb építőkockája, a nevét is innen kapta, görögül az atomosz azt jelenti: elvágatlan, oszthatatlan.

Az elektronmikroszkóp felfedezése ezekre a kérdésekre is választ adott. Az első ilyen szerkezetet 1933-ban Ernst Ruska (ejtsd: ernszt ruszka) német fizikus készítette, és ezért később Nobel-díjat is kapott. A legtöké-letesebb hagyományos mikroszkópok 1000–1500-szoros nagyításra voltak képesek, de az elektronmikroszkópok ennek akár többszázszorosára! Csak vákuumtartályban működnek megfelelően, tehát a mikroszkópot, sőt a vizsgálandó mintát is vákuumba, azaz légüres térbe kell helyezni. Az elektronmikroszkópban felgyorsított elektronok segítségével kapunk lenyűgözően részletgazdag képeket. Ma a tudósok molekulák szerkezetét térképezik fel a legfejlettebb elektronmikroszkópokkal.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: