MOTYÓ KIRÁLY BIRODALMA
Egyszer volt, holt nem volt, volt egyszer egy város, ami az Óperenciás-tengerrel volt határos. Nyüzsgő, fildett-foldott, annyi foltot magán hordott, mint az égbolt csillagmintás paplanjának tarkabarka huzata. Girbe utcán görbe házak egymás hátán szíre-szóra szaporodtak gomba módra, annyi ház, hogy rettentő, égig ért a sok tető! Volt a város déli partján egy giringyes-göröngyös utca, benne megannyi ócska bucka, házikócska, kiskapucska, ott sétálgatott papucsban esténként az a szomorkás, de mókás, féllábú és félagyú mélabú. Sötét utcán sötét ablakok, talán nem is laknak ott… Talán csak szellemek tanyáznak arra, az ördögöt festik esténként a falra, és nagy karmú boszorkák lesik, ki lesz, ki áldozatul esik… Lehetséges. Tudja az instant zabkása, ki mindenkinek van ott lakása. Én csak egyet ismerek, ki ott lakott, azt a titokzatos alakot, ki a lét vizén csukott szemmel evez, s kit mesénk Motyó királynak nevez.
Motyó király minden reggel korán kel. 5 óra 55 perckor megszólal a vekker. 5 óra 57 perc: nyújtózkodik. 6 óra: Motyó király fogat mos. 6 óra 3 perc: megtörli arcát a piros törölközővel. Aztán a kékkel. Aztán a virágmintás törölközőből emlékeket illatol. 6 óra 5 perc: Motyó király boldog, mert elképzeli, hogy reggelizik (kakaó kiflivel). 6 óra 10 perc. Motyó királynak sürgősen át kell néznie gyűjteményének legkedvesebb darabjait. Harminc rissz-rossz matchbox, egy rádió, két bukósisak, egy törött távcső, egy üres képkeret, egy molyrágta kabát, egy pillangómintás cumi…
Amíg Motyó király ábrándozik, elmesélem, hogy piciny gyerekkora óta szenvedélyes gyűjtögető. Még pelenkás kis csóré volt, amikor gyűjteni kezdte a cumikat. Egyszerűen eldugta az ágy mögé, majd bömbölve újat és újat követelt. Esténként a takaróhuzatra kipakolva gyönyörködött bennük. Ragaszkodása annyira megmaradt, hogy a pillangómintás cumit ma is a legféltettebb tárgyként őrzi.
– Gyönyörű vagy. Gyönyörű! – suttogja Motyó király.
Hat óra harminc perc. Motyó király átvizsgálja a könyveket.
– Képeskönyvek, csupabetűs könyvek, salátakönyvek, szamárfüles könyvek, nem vigyáznak rá. Szétesős könyvek. Dobálják, rugdossák! Túl nehéz könyvek, túl kicsi könyvek. Ez egy leporelló. Volt ilyen az óvodában is.
Motyó király kiskirályfi korában az óvodában is számontartotta az összes játékot. Ha valaki nem a helyére tett vissza valamit, méltatlankodott, a többi gyerek pedig… Motyó királynak már kiskirályfi korában sem volt könnyű az emberekkel. Gúnyolták, csúfolták, lökdösték, bökdösték, szekálták. Volt is ellensége, gondolhatjátok. Mint például Bizonyos Barnabás, aki folyton és direkt rendetlenséget csinált a csoportszobában. És ezekből a bizonyosbarnabásokból később is mindig akadt egy-egy díszpéldány az életében. Nem csoda, hogy inkább a tárgyakat szerette, s azóta is csak gyűjti-gyűjti ezeket birodalmában, ahova nem enged be se barátot, se ellenséget. Motyó király egyedül él, mégsem magányos.
6 óra 30 perc: kétszer ráfordítja a kulcsot, háromszor a hevederzárat, és elindul az álmos utcán. Vállán üres szatyrok, mögötte pedig birodalmának fő-fő szállítmányozási hintója: egy kajla kerekű kézikocsi. Nyikorog-nyekereg, ébreszti az alvókat, borzolja az idegeket. Amerre elhalad, mindenki tudja, hogy Motyó király elindult szokásos országjáró körútjára. Benéz a kukák mögé, patakparton kutogat, kapualjakban szottyog, pincék hűvösében motyog a sötéttel. Arca felderül, ha talál valami nem annyira piszkosat, nem feltétlenül romlottat, valami talán használhatót. A szatyrok szép lassan megtelnek, a kézikocsi dagad már, s nyikorog tovább a város utcáin. Aztán Motyó király leül a sétálóutca egyik padjára, és nézi a sok alattvalót, lóti-futi minisztert, szorgos iparost, izmos pórlegényt, iskolába igyekvő nebulót, anyukákat, apukákat, csoszogó véneket, akik annyit, de annyit sürögnek. Néha elbóbiskol, hiába, egy király is csak ember.
Amikor aztán jól kinézelődte magát, elindul, még egyszer benéz a kukák mögé, bokrok alá, hátha akad még valami, ami vihető, ami meleget ad királyi szívének, megnyugvást királyi gyomrának.
Este nyolc órára ér haza. Még pakolni is kell, helyretenni a sok mindent, átnézni tüzetesen, alaposan. Nem könnyű egy király élete. És nem könnyű elbotorkálni a rengeteg motyó között az ágyig, amin egy lámpabúrával, egy törött hintalóval és egy leeresztett strandlabdával osztozik évek óta. 10 óra 00. Motyó király elalszik. A birodalomról álmodik, ahol talán ki tudja nyújtóztatni a lábát anélkül, hogy fázna, meg tudja tölteni a gyomrát friss kiflivel, igazi kakaóval, ahol a bizonyosbarnabások nem kergetik el a sétálóutca padjáról, nem gúnyolják csikorgó kerekű hintaját, foszlott királyi palástját nem nevetik ki tele szájjal, koronájára nem mondják, hogy madárfészek, s ahol nem járkál éjszakánként öles léptekkel fel s alá az a szomorkás, de mókás, féllábú és félagyú mélabú.