HAMIS KUTYABŐRÖK
A nemesek hajdanán díszes oklevéllel igazolhatták, hogy több jog illeti meg őket, mint az alsóbb néposztályba tartozókat. De az oklevelekről olykor kiderült, hogy hamisítványok. A jobbágysorból többen így próbáltak felkapaszkodni a kiváltságosok közé és társadalmi rangot szerezni maguknak és születendő gyermekeiknek. A török elleni harcok alatt a végvárakban szolgált katonák néha együtt, közösen kaptak nemesi kiváltságot. Amikor a végvári küzdelmek befejeződtek, a vitézek adómentessége is veszélybe került. Nem akartak visszasüllyedni a jobbágyok közé, ezért próbáltak címerleveleket szerezni.
A hamisítás leggyakoribb módja az volt, hogy a magvaszakadt, vagyis utód nélkül kihalt úri családok okleveleit használták fel. Háborúk, betegségek, járványok miatt a nemesi földbirtokosok gyakran maradtak fiúörökös nélkül. Ilyenkor a családok a leánygyermek fiúsítását kérték a királytól, aki a férfiakat megillető jogokkal ruházta fel a lányörököst. Szerencsés esetben a lányörökös fiúgyermekei oldalágon tovább növesztették az ősi családfát. Ám ha minden igyekezet hiábavalónak bizonyult, akkor írmagja sem maradt
a családnak, és a kiváltságlevél gazdátlanná vált. Az előjogokra áhítozók ezekkel az oklevelekkel igyekeztek visszaélni.
Legtöbbször átírták a magvaszakadt családfő nevét. A betűk kivakarásának kényes műveletére csak ügyes kezűek vállalkozhattak, mert a pergamen könnyen sérült. A mesterkedők dolgát nehezítette, hogy az oklevélről eltávolított, arannyal írt részek egy idő után zöldes színben ismét láthatóvá váltak, vagyis az aranyozott írás a díszítés mellett a mai pénzek biztonsági jeleihez hasonló célt szolgált. Próbára tették a csalók ügyességét az eltérő hosszúságú nevek. Az egyik hamisított pergamenen az eredetileg beírt Egey nevet Megesyre módosították, és a csalás olyan jól sikerült, hogy később még a levéltárosokat is megtévesztette az oklevél. A nemességét álnok módon igazoló Hunyady János debreceni szűcsmester szintén elkerülte alelepleződést. A hamisításnak köszönhetően még utódait is kisnemesként tartották számon. Ellenben a feljegyzések szerint egy Hajnal János nevű ember mesterkedésére fény derült, és büntetésül 25 botütésre ítélték.
Akadtak olyan ügyeskedők, akik a címerlevelük elvesztésére, megsemmisülésére hivatkoztak, és tanúkat vonultattak fel korábbi kiváltságuk bizonyítására. A nemesség igazolásakor az írástudó tanúk igyekeztek a szóban forgó címerlevél tartalmáról beszélni, míg az olvasás tudományát nem ismerők a külalakról, az arany betűkkel díszített kutyabőrről vagy a zsinóron függő nagy pecsétekről meséltek. Nemeslevél ellopásáról is tudunk. Igaz, a csárdában pipázó, borozgató tulajdonos őrizetlenül hagyott tarisznyáját inkább a pénz, mintsem a benne lévő okirat miatt emelte el a tolvaj.
A birtoktalan kisnemesség felduzzadt létszámát az uralkodók igyekeztek csökkenteni. A 18. század folyamán többször tartottak nemességvizsgálatot. Mária Terézia 1765-ben elrendelte a címeres levelek vármegyei levéltárakba gyűjtését, hogy az írmagja sem maradt nemesi családok okleveleivel a továbbiakban ne lehessen visszaélni.