Szvetelszky Zsuzsanna

PEREPUTTY

PEREPUTTY

Ha visszatekintve pár évszázadnyit megpróbálnánk elképzelni a mindennapokat, meglepve tapasztalnánk, hogy a régi korok embere mennyire mást értett a közösség, a család, a kapcsolatok fogalmán (is).

Kaari Utrio finn történész egyik könyvében egy kép asztalosműhelyt ábrázol: ám a műhelyben nemcsak faragnak, hanem olvasnak, főznek és alszanak is. Nehéz megállapítani, hogy a kép alakjai közül ki családtag és ki nem, ki szolgáló és ki vendég, meg hogy ki kinek a testvére. Ha valaki megözvegyült, legtöbbször iparkodott, hogy mihamarabb új asszonyt vagy férfit hozzon a házhoz. Az új társ, a „mostoha”, akinek alakját Hamupipőke vagy Hófehérke meséjéből ismerjük, lehetett idősebb és fiatalabb, hozhatta magával a saját édes gyerekeit, s ők szintén különbözhettek korban a háziaktól. Vagy ha egy özvegyember elment zsoldosként szolgálni, távollétében rábízta gyermekeit a húgára, a sógorékra, valamelyik jószívű komára. Ha jó csizmadia volt valaki, odaadták mellé az unokaöccsöt az inasévekre, hogy így tanulja ki a mesterséget. Ezek az élethelyzetbeli változások és a falusi, kisvárosi közösségek alakították a kapcsolatrendszereket, ahol a mai értelemben vett testvérségtől eltérő, más „testvériségek” alakultak ki.

Egy szerteágazó nagycsaládban gyakran voltak az egykorú csecsemők egymás tejtestvérei: ha az egyikük édesanyjának elapadt a teje, akadt helyette a közösségben másik anya, aki szoptatni tudta. Az ilyen csoportok nagyon hasonlóan szerveződtek. A közösséget, amely a nagycsaládnál már nagyobb, ám a településnél még kisebb volt, szorosabb-lazább rokoni szálak tartották össze.

Pereputty szavunk a német Brut szóból ered, azt jelenti: fészekalja. Jól példázza, hogy hosszú ideig változatlan környezetben a család nemcsak időben, vagyis a gyerekek és az unokák születésével növekedett. A korabeli adottságoknak megfelelően „oldalra” is terjeszkedett, ám csak a természetes határokon belül: ameddig a pereputty egyik tagja számon tudta tartani, kikhez is tartozik ő és kik tartoznak hozzá.

(A folytatás a 2017/37 számban olvasható.)

Kapcsolódó segédanyagok: