PATTHELYZET

Ámde az állatok nem mozdultak.

– No rajta! – nógatta őket Roccolini, a cirkuszigazgató. – A cirkusz bezárt, szabadok vagytok, menjetek világgá, alászolgája!

De az állatok, az oroszlán, a tevék, a fókacsalád, a kék arapapagájok és a selyemmajmocskák csak álltak tovább.

– Nem megyünk – mondta az oroszlán. És tényleg nem mentek.

Roccolini, az artisták, a bohócok és a porondmester tanácstalanul meredtek a konok menazsériára.

– De ez így nem mehet tovább! – magyarázta kétségbeesetten az igazgató. – Csődbe mentünk, fel is út, le is út!

– Maga miatt mentünk csődbe, meg a lehetetlen elvei miatt – mondta nyugodtan az oroszlán, aki egyébként a fantáziadús Leó névre hallgatott. – Hozza helyre.

– Mégis, mi abban a lehetetlen, hogy be akarom szüntetni az állatkínzást?! – toporzékolt Roccolini. – Meg a megalázó produkciókat? Meg hogy visszaengedlek titeket a természet lágy ölére?

Ezen a ponton nem árt tisztázni egyet s mást. A fenti beszélgetésre a Roccolini cirkusz porondján került sor, egy langymeleg májusi estén, a társulat részvételével, előadás helyett. Előadás pedig azért nem volt, mert egy huncut jegy sem kelt el. Jegy pedig azért nem kelt el, mert néhány hónappal azelőtt az igazgató megvilágosodott, és nem volt hajlandó a cirkusz állatait természetellenes viselkedésre kényszeríteni. Így a mélyen tisztelt nagyérdeműnek heverésző oroszlánt, kurkászó majmokat és kérődző tevéket kellett bámulnia két légtorna-mutatvány között. A dolognak híre ment, a publikum pedig elmaradozott. A cirkusznak befellegzett.

Másodszor: a beszélgetés nem volt ennyire gördülékeny. A társulat négylábú és tollas tagjainak beszédét egyedül Trampli, a bohóc értette, így ő fordított minden kerregést, bőgést, morgást, fütyülést. Az egyszerűség kedvéért azonban a tolmácsolást elhagyjuk, és Trampli érdemeiről csak futólag emlékezünk meg. Összpontosítsunk inkább a párbeszédre.

– Miféle lágy öl? – visított fel az egyik maki. – Naphosszat férgeket kotorászni, nézni, hogy vágják ki alólunk a fákat vagy perzselik fel az erdőt ültetvénynek, és rettegni a majomevő sastól, ez magának a természet lágy öle?! Menjen oda maga, ha annyira vágyik rá!

A többiek helyeslőn morajlottak.

– És a szabadság? – próbált érvelni Roccolini. – A távlatok, a horizonton alábukó trópusi nap…!

– Emberi hablaty – legyintett a fóka. Legyinteni nagyon tudott, „integetés” néven ez volt az egyik száma. – Ilyesmivel a természetben nem sokra megyünk.

(A folytatás a téli számban olvasható)