NEM VÁLIK EL
Iskolai nyelvtanóráink egyik első tananyaga az igekötők listája: be, ki, le, fel, meg, el, át, rá, ide, oda, szét, össze, vissza. Ha megkérdezed valamelyik nagyszülődet vagy idősebb ismerősödet, még ő is biztosan el tudja sorolni mindet egy szuszra. De ez a lista csak a leggyakoribb igekötőket említi. Most állj meg egy pillanatra az olvasásban, és próbálj összegyűjteni még néhányat! Lehet, hogy könnyebben menne a gondolkodás, ha félrevonulhatnál vagy éppen inkább körülvehetnéd magad az osztálytársaiddal, ha legalább belenézhetnél a tankönyvedbe, vagy ha egyenesen hazamehetnél, mielőtt agyonhajszolod és tönkreteszed magad az iskolában a sok tanulással.
Ha az előző mondat egy kissé túlzásnak tűnt, elárulom: azért fogalmaztam így, hogy minél többféle további igekötős igét tudjak belezsúfolni – nézd csak meg újra a mondatot! Vagyis a bele, a haza, az agyon és a tönkre is lehet igekötő, akárcsak az abba, alá, benn, egybe, ellen, elő, előre, fel vagy föl, félbe, félre, felül vagy fölül, fenn vagy fönn, helyre, hozzá, keresztül, ketté, közbe, közre, külön, mellé, neki, rajta, széjjel, szembe, szerte, tele, tova, tovább, túl, újjá, újra, utána, végbe vagy a végig. (De megsúgom: még ezzel sem teljes a lista!)
Az igekötőkkel kapcsolatos egyik legfontosabb tudnivaló, hogy ha közvetlenül az ige vagy igenév előtt állnak, egybeírjuk a szóval, ha viszont utánuk, akkor külön: megtanulom, de tanuld meg. Ha azonban nem közvetlenül követi az igét vagy igenevet, hanem közéjük ékelődik egy másik szó, akkor szintén elválnak egymástól, például: meg szeretném tanulni, meg ne tanuld, meg is tanultam, meg szokta tanulni. Ezek egészen könnyen megjegyezhető szabályok, ugye?
Ám a helyzet bonyolódhat, ezért nem mindig követhetjük a fenti szabályokat gondolkodás nélkül. Nézzük meg az utolsó példában a közbeékelődő szokott többféle esetét. Nem érdemes automatikusan különírni az igekötőtől, ha meglátjuk a kettőt egymás mellett, hiszen az alábbi szerkezetben éppen, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz: leszokott a dohányzásról (itt a leszokott igekötős ige). Ha viszont azt írod: le szokott menni dohányozni, akkor közbeékelődés történik: a le és menni közé kerül a szokott segédige, így tehát külön kell írni az igekötőt a főnévi igenévtől.
Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy szóban nem vagy alig teszünk különbséget a kétféle szószerkezet hangsúlyozásakor. Noha a helyesírási szabályok szerint külön kell írni a le szokott menni kifejezést, hangosan kimondva éppen úgy hangzik az eleje, mint a leszokott a dohányzásról kifejezésben – próbáld csak ki! Mivel a mai világban a kommunikációnk jelentős részét digitális eszközök segítségével folytatjuk, aminek jellegzetessége, hogy az élőbeszédet mintázza, sokan elvétik a le szokott menni-féle esetek írásmódját, mert bár telefonba, tabletbe vagy laptopba pötyögik a mondandójukat, gondolatban szóban folytatják a párbeszédet. Ugyanezért látjuk egyre gyakrabban azt is, hogy a tagadó- vagy tiltószót egybeírják az azt követő igével: a szóbeli hangsúlyozás motiválja az írásban helytelen nemtudom – sőt nemtom – alakot, a valójában helyes nem tudom helyett.
Láttunk tehát példákat az igével egybeírt, különírt, illetve élőszóban egynek hangzó, de különírandó igekötőkre. A végére hagytunk egy harmadik féle írásmódot, ami a kettő közötti átmenetet képviseli. Mi lehet az, ami nem egybeírás, de nem is különírás? Hát a kötőjeles írásmód! Kötőjelet akkor teszünk az igekötő után, amikor megismételjük az ige előtt, így kétszer szerepel ugyanaz – ahogyan például József Attila talán legismertebb versében: „Már egy hete csak a mamára gondolok / mindíg, meg-megállva” –, és amikor ellentétes jelentésű igekötőket kapcsolunk össze, mint például a Bibliában: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10:9). Ahogyan a példákból is láthatod, a Mama című versben a második igekötőt egybeírjuk az igével vagy igenévvel, míg a bibliai idézetben külön.
Most pedig abbahagyjuk – vagy: hagyjuk abba – a helyesírási szabályok magyarázatát, mielőtt valóban úgy érzed, hogy azok csak tönkreteszik az életünket.