Parapatics Andrea

KI FORDÍTJA KI A FÖLDET A SARKÁBÓL?

KI FORDÍTJA KI A FÖLDET A SARKÁBÓL?

Aki leissza magát a sárga földig, utána eget-földet megígér, csak hogy elhiggyék neki: ez volt az utolsó alkalom. Megítélése azonban jó ideig ég és föld között lebeg, mint Mohamed koporsója, és majd, ha kifordítja a földet a sarkából, talán újra bizalmat szavaznak neki.

A fenti szöveg nem biztos, hogy helyénvaló lenne egy iskolai fogalmazásban, de nem a tartalma, hanem a stílusa miatt. Tanárod – jogosan – aláhúzná a szóismétléseket, mert túl sokszor szerepel benne a föld. Pedig nagyon is stílusosak a mondatok: tele vannak szólásokkal, közmondásokkal, csak éppen mindegyik a föld szó segítségével fejez ki egy viselkedést, cselekvést vagy tulajdonságot. A példákból az is látszik, hogy ezzel a szóval sokszor valamilyen szélsőséget írunk körül, valami alapvetőt, valami nagyot.

Aki a sárga földig issza magát, az szinte az öntudatlanság állapotába kerül; akit a sárga földig hordanak le, azt nagyon megszidják. Aki eget-földet megígér, az túl nagy, általában teljesíthetetlen ígéreteket tesz, akire viszont azt mondják, hogy eget-földet megmozgat, az minden tőle telhetőt megpróbál valaminek az érdekében, sőt, még annál többet is.

Történelmi jelentőségű tettre, fontos változásra utal a címadó szólás is. Alapját Arkhimédész ókori görög matematikusnak és fizikusnak tulajdonítják. A források szerint, amikor azt kutatta, hogyan lehet nagy terheket kis erővel felemelni, azt mondta: „Adj nekem egy szilárd pontot (a Földön kívül), ahol megvetem a lábam, és kimozdítom a helyéből a Földet”. Ezért nevezzük arkhimédészi pontnak egy-egy kérdés megoldását ígérő szempontot, mozzanatot.

A föld, akár talajként kis kezdőbetűvel, akár bolygóként nagy kezdőbetűvel írjuk, a biztos alapot jelenti számunkra. Erre hullik vissza a kis kő, akárhányszor dobjuk fel, és a magyar földre tér vissza a költő is, akárhányszor vágyódik el onnan: „Föl-földobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra / Hazajön a fiad”. Ady Endre olyan törvényszerűségként írja le hűségét hazájához, ahogyan a gravitáció is működik: „Százszor földobnál, én visszaszállnék, / Százszor is, végül is”.

Éppen ezért jó kifejezője a bizonytalanságnak, amikor valakire vagy valamire azt mondják: ég és föld között lebeg, mint Mohamed koporsója. A szólás alapjául szolgáló motívum, a lebegő koporsó gyakori a keleti irodalomban, és feltehetőleg a keresztes háborúk révén terjedt el Európában. Több európai középkori históriában is találkozunk a leírással, hogy Mohamed koporsóját mágnesekre állították, amely ráadásul forog is. A hiedelem szerint a mohamedán hitnek akkor lesz vége, ha a koporsót szétrombolják. Ha viszont ég és föld között lebeg, úgy ez nehezen történik meg.

Azt már értjük, mit jelképez a föld a fenti szólásokban. De miért a sárga földig issza le magát valaki? Miért nem piros földig hordanak le valakit, amikor szidják? Nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki annyit iszik, hogy már csak feküdni képes a kocsma vagy a háza földjén. A földig szerepe a nyomatékosítás, akárcsak a porig (pl. porig aláz) és a talpig (pl. talpig úriember) esetén. A sárga még tovább fokozza ezt, még nagyobbat, még mélyebbet jelent, mégpedig azért, mert a sárga föld a lösz népies elnevezése. Ez a termékeny üledék sok helyen csak mélyen a felszín alatt található, mert a szél vastag homokréteget fúj rá. A sárga föld tehát még a talajszintnél is nagyobb mélységre vonatkozik. Ha úgy tetszik, ide kívánkozunk szégyenünkben, amikor szeretnénk a föld alá süllyedni.

Ehelyett mégiscsak jobb volna kifordítani a sarkából, nem igaz?

 

Kapcsolódó segédanyagok: