NOCSAK, ITT A TAVASZ
2012-17
Az utcánkban sokáig garázdálkodott egy tűzoltóautó. Kalózok foglalták el, és ki tudja miért, egy kéményseprő is volt velük. A fecskendőjükből kiömlő vízzel sarat dagasztottak, a létrájukról pedig cseresznyét szedtek, akkor is, amikor még nem érett a cseresznye. Egyik nap az iskola udvarán vertek tanyát. A trombitáikat fújták keservesen, a fecskendőjükkel verebekre lövöldöztek és nagy csákányokkal pucolták csizmáikról a rászáradt sarat. Pont az iskolatej automata elé. Egyszóval: rosszalkodtak. Az iskolaigazgató meg akarta szidni őket, de mielőtt megszólalhatott volna, lelocsolták vízzel és megdobálták cseresznyemagokkal. Az igazgató erre kihívta a pedellust, aki nem kérdezett semmit, hozta azonnal a szép, egyrészes, bükkfa kaptafáját. A kalózok, amint meglátták a vicsorgó pedellust, rákiáltottak a kéményseprőre.
– Fújd fel a kereket, fújd! Nagyon fújd!
A kéményseprő sem volt rest, leugrott az autóról és vadul pumpálni kezdte az autógumikat. A tűzoltóautó kereke nőtt, dagadt, fújódott egyre nagyobbra és nagyobbra, az autó pedig szép lassan emelkedett, s olyan magas lett, hogy a pedellus nem érte el még a kaptafával sem. A kalózok kiáltoztak, hogy „még, még, még, ennyi nem elég!” A kéményseprő pedig fújta, fújta, amíg a kerék kipukkadt. A tűzoltóautó elszállt, s a kerékből kicsapó levegő orkánként száguldott át a városon. Olyan erővel, hogy a fákon megpirosodott a cseresznye, s a szél kifújta a földből a virágokat, az eget fényes kékre csiszolta, és mindennek friss levegő szaga lett. Az emberek, akik nem tudták pontosan, mi történt, azt mondták: „nocsak, itt a tavasz.”
A fényesre csiszolt égen hatalmas sebességgel repült a tűzoltókocsi. A kalózoknak csak arra volt erejük, hogy megkapaszkodjanak. A fecskendő elszabadult, s ömleni kezdett belőle a víz a földre. Az emberek kimentek a házuk elé, nézték az esőt, és azt mondták: „nocsak, itt a tavasz.” Mások látták az égen repülő valamit, s azt hitték, az bizony egy egész csapat hazatérő madár. Ezek azt hajtogatták magukban: „nocsak, itt a tavasz.” Megint mások úgy gondolták, hogy ufót látnak. Ezek sóhajtoztak a leghangosabban, s azt emlegették, hogy „nocsak, itt a tavasz.” És voltak olyanok is, akik repülő tűzoltóautónak vélték az égi tüneményt, ezek azt mondták egymásnak: „nocsak, itt a postás.” Mert valóban megjött a Margaréta utcába a postás. Este pedig bemondta a tévé: „nagy esőzésekkel, heves széllel megérkezett az új tűzoltóautó.” A szél aztán elcsendesedett, az eső elállt, tűzoltóautót, kalózokat nem láttunk azóta sem. A kéményseprő, aki a házunk tetején fütyörészik boldogan, napozik, és az eget nézi, azt mondja erre: „nocsak, itt a tavasz.”