NÉZZÜK EGYÜTT… PAUL KLEE KÉPEIT!

Paul Klee (ejtsd: pól klé) felnőtt művészként is képes volt rácsodálkozni a világ apró jelenségeire, formákra, színekre, minden rebbenésre, borzongásra. Sokan hiszik, hogy ez a gyerekkorral együtt eltűnik, és még többen gondolják gyerekesnek, felnőtthöz nem méltónak az ámulós odafordulást. Holott talán nagy alkotások nem is születhetnek enélkül. Klee egész életében szenvedélyesen tanulmányozta a köznapi, fizikai valóságot, és bármilyen különös, éppen természettudományos meg gyakorlati ismereteivel teremtett elvont, mesés képi világot. „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz” – vallotta.

Svájcban született 1879-ben – német-svájci zenész családba. Kisgyerek korától maga is muzsikált, de kamaszként fontosabb lett számára a képzőművészet. Naplójában feljegyezte, hogy zenében az évszázadokkal korábban született műveket szerette, és előadásában igyekezett korhűen tolmácsolni, a képzőművészetben viszont újított. A zene végigkísérte életét, zongorista feleségével otthon is rendszeresen játszott, olykor képzőművész-tanítványainak is hegedült.

Németországban tanult festészetet, de csak a huszadik század második évtizedében, Párizsban ismerkedett meg az új művészi irányzatokkal. Mindenekelőtt a geometrikus formákból építkező kubizmus vonzotta. Tunéziai utazása is meghatározó volt: lenyűgözte az egzotikus színvilág és az építészet. Eztán tudományosan is vizsgálta a színek egymásra hatását.

Tíz éven át tanított a korszak legjelentősebb művészi intézményében, a Bauhaus iskolában. A műhely ötvözte a modern nevelési módszereket és a modern látásmódot. Az elméletileg is rendkívül képzett mesterek nem választották külön a képzőművészetet és az alkalmazott, a mindennapi életben használt tárgyak alkotását. A diákok építészettel, formatervezéssel, festészettel és művészetelmélettel is foglalkoztak. Klee az üvegfújás, a könyvkötés és a fémmegmunkálás lehetőségeit is megmutatta növendékeinek. Minderről könyvet is írt.

Olykor különös ötletekkel ösztönözte hallgatóit. Bátorította őket, hogy ne a tárgyat, hanem a tárgy látványának élményét fejezzék ki. Az otthonában tartott órákon kérte például, hogy alaposan figyeljék meg a szobai akváriumban a halak mozgását. Fel-le kapcsolgatta a villanyt, hogy a változó fényviszonyokkal megmozgassa a halakat. Halvarázslat című, a poszteren látható képét bizonyára ez a kísérlet ihlette. Mintha a sötét űrben úszkálnának a különböző színű és formájú halak.

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)