NÉZZÜK EGYÜTT ÁMOS IMRE KÉPEIT!
Ámos Nagykállón, vallásos zsidó családban született 1907-ben. Édesapja korán meghalt, anyja nehéz körülmények között nevelte két gyerekét. Eredetileg Ungár Imrének hívták, de kamaszként „álmos természetűnek” tartotta magát, ezért korai képeit Ungár Álmos Imreként írta alá. Később Ámos prófétára gondolva vette fel művésznevét. Bár felnőttként már nem követte a vallási előírásokat, a zsidó kulturális hagyományok egész életében foglalkoztatták. A zsidó származásúakat üldöző embertelen, kirekesztő törvények dacot váltottak ki belőle, alig van festménye és grafikája, amin nincsen zsidó motívum: jellegzetes tárgyak és alakok.
Tizenkilenc évesen Budapesten dolgozott zománcozóként, majd a Műegyetemen tanult mérnöknek. Három évet el is végzett, de ráébredt, hogy a festészet az igazi hivatása. Felvették a Képzőművészeti Főiskolára, s már tanulmányai idején komoly sikereket ért el. Művei kiállításokon szerepeltek és fontos művészeti körök tagja lett. Nyaranta Szentendrére járt, ahol megragadta az élénk kulturális közeg. Képein általában kevés alak szerepel, gyakori modellje volt felesége, Anna Margit festő (képeit már néztük együtt a Szitakötőben!), és saját maga – sok-sok festményen és grafikán pedig ketten együtt láthatók.
Bár szegények voltak, egyszer lehetőségük nyílt néhány hónapra Párizsba utazni. A párizsi úton új, az övékhez mégis hasonló művészi kifejezésmódokat ismertek meg. Ámos Imrét zsidó származása miatt a második világháború alatt többször behívták munkaszolgálatra, ahol kegyetlen körülmények között nehéz fizikai munkát kellett végeznie. Utoljára – nem sokkal meggyilkolása előtt – Szolnokon dolgoztatták, itt készültek a Szolnoki vázlatkönyv rajzai. A füzet az ugyancsak munkaszolgálatra hurcolt Radnóti Miklós Bori noteszének rokona, amelyben a költő így írja le a munkaszolgálatosok életét: „Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák / ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. / Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság / és egy nappal az élet is. Alszik a tábor.”